Gyerekkorom óta szinte sosem voltak barátaim, és nem hittem volna, hogy ez baj, de a társadalom szerint igen. Miért?

...kb mintha én írtam volna a kérdést. :D

Sosem értettem, miért fontos, hogy barátaim legyenek, azt főleg nem, hogy miért pont barátnők (nő vagyok, de a nők picsognak, azt meg nem szeretem, a fiúkkal könnyebben megértetem magam). Persze, mindig volt egy vagy két barátom, de nem több. Nem keresem mások társaságát és mások sem az enyémet. Viszont pont az utóbbi hónapokban jöttem rá, hogy ez mennyire nem szerencsés (a munkahelyem kapcsán). Rosszul szocializálódtam. Nem könnyű így létezni egy olyan munkakörben, ahol elkerülhetetlen a kommunikáció, pedig élből kerülöm az idegen embereket. Udvarias voltam mindig, végighallgatok mindenkit, de csak nagyon kevés emberre figyelek oda ténylegesen. Ez nem szerencsés. Valamilyen szinten meg kell felelni a társadalmi elvárásoknak, ha csak felszínesen, önmagad megerőltetve, akkor is. Másképp egy idő után nem tudsz majd előre haladni és párkapcsolatot fenntartani.

Ezt mondom úgy, hogy még nem sikerült komolyabb erőfeszítést tenni az ügy érdekében, de a problémát legalább felismertem magamban. :D

(Bocs, hogy ilyen hosszú lett, de remélem érthetően fogalmaztam.)