Bennem van a hiba, vagy a fészbukk' tényleg tönkreteszi a társadalmat?

Nem is tudom hol kezdjem... szóval... :D 16 éves lány vagyok, egyedül érzem magam, távkapcsolatban élek, suliban magán tanuló vagyok. Sok barátom/ismerősöm van, néhányat elég közelről ismerek, és kölcsönösen tudjuk egymás bizalmasabb dolgait, azaz szoktunk lelkizni. Nem csak ilyenekről lehet velem beszélni, sok minden érdekel(bár, nem feltétlen lányos dolgok, gép, pszichológia meg egyebek), de szeretek viccelődni. :D Viszont a barátaim ritkán keresnek, van aki hónapokig rám sem ír, azt se kérdezi élek-e még. Pedig ha én keresem őket, senki sem lekezelő, nem is 2 szóval válaszol, nem úgy tűnik, mintha untatnám őket. Különben sem olyannak ismerem egyiküket sem, akik nem mondanák meg ha valami nem tetszene. Azokról van szó, akiket a legjobb barátaimnak tekintek, max. 4-5 ember. Személyes találkozásra is próbáltam elhívni őket, de szinte "sosem érnek rá". Fészbukkjuk meg mégis tele van mindenféle képpel, amin a haverjaikkal vannak, sok iskolában készült fotó. Ennyire nem válogatnák meg a korombeliek a barátaikat? Az osztálytárs "kézre áll", oszt' jó haver lesz az amíg véget nem ér a suli, aztán többet szóba sem állnak? Amikor az egyikük el is jött velem valahova, az helyett, hogy rám figyelt és beszélt volna normálisan, a telefonját nyomkodta... -.- Nem hiszem el, hogy egyetlen napot ne bírna ki valaki a telefonja nélkül ha már olyan személlyel találkozik, akivel évente 1-2 alkalommal, pedig még nem is laknak messze, az egyik ilyen ismerősöm konkrétan gyalog 20 percre. Rajtam kívül a többi tizenévesnek nincs is szüksége komoly barátokra, akikre számíthat is, nem csak a suliban röhög velük? Szeretnék legalább 1-2 olyan embert megismerni, akivel legalább pár naponta kommunikálok, hetente/2 hetente találkozom. Annyira utálok egyedül lenni. :( Vagy ez lehetetlen ameddig nem leszek én is fészbukkfüggő, hogy egész nap online legyek? A mai generációnak már csak azok az élő, létező személyek, akik a chaten elérhetők? :/ Ne már... Mit gondoltok, én várok sokat egy baráttól, vagy tényleg ide süllyed az emberiség? Más így érezhet, mint én, legfeljebb nem mondja?