Mennyire lehetett ez az én hibám? 24/L

Sosem voltam túl szerencsés a barátok terén, előszeretettel árultak el engem eddigi életem folyamán. A legtöbben túljutottam, úgy gondoltam, hogy ha ilyen könnyen megválnak tőlem, minek szomorkodjak utánuk?

Pár évvel ezelőtt az egyik osztálytársammal nagyon jóban lettem és legjobb barátok lettünk. Évekig azok is voltunk, bármit meg tudtunk beszélni egymással, mindig őszinték voltunk, eljárogattunk együtt bulizni, és aztán a középiskola után is ugyanolyan jóban maradtunk, bár nyilván már nem tudtunk annyi közös programot szervezni, mert két különböző egyetemre mentünk.

Még legalább két évig a legjobb barátnőm volt, aztán viszont lett neki egy új társasága. Eleinte még én is megpróbálkoztam velük barátkozni, szerettem volna, ha engem is bevesznek a csoportba, szerettem volna ha elfogadnak, mert az egyetemen sajna nem igazán tudtam úgy igazán egyik "csoportosuláshoz" sem hozzáverődni. Persze, voltak haverok, de barátok nem igazán.

Csakhogy a legjobb barátnőm új csoportjába még annyira sem tudtam beilleszkedni, mint az egyetemen. Ennek az lett a vége, hogy a legjobb barátnőm, akivel évekig nagyon jóban voltam, szépen lassan elfelejtett és már egyre kevésbé volt rám kíváncsi. Sokszor unszolt, hogy legyek kicsit nyitottabb és akkor majd elfogadnak az "új barátai", én viszont úgy éreztem és még most is úgy gondolom, hogy nem volt baj a nyitottságommal. Egyszerűen nem tudtam velük azonosulni valami miatt nem éreztem jól magam a társaságukban, pedig alapból társaság kedvelő ember vagyok. A végén a legjobb barátnőm már teljesen elfelejtett és évek óta nem is beszéltünk. Rosszul esett, hogy őket választotta helyettem, pedig sosem kértem tőle hogy válasszon. Nem lettem tagja új baráti társaságának, de elfogadtam, hogy ő kedveli őket, szeret velük lenni, velük bulizni, nekem azonban ellenszenvesek voltak. Viszont nem kényszerítettem semmire, elfogadtam és nem is haragudtam rá, mert sok időt tölt velük. Egy idő után aztán lassan elmaradoztak a közös programok és egyre ritkábban írt vissza (minden nap beszéltünk telefonon vagy fb-on meg még előtte msn-en, mert akkoriban még az volt a menő). Őket választotta és nekem ugyan eléggé fájt, de aztán végül is túltettem magam rajta, úgy voltam vele, hogy majd lesznek még barátaim, viszont azóta sem sikerült olyan barátokat szereznem, akivel olyan jó lett volna a kapcsolatom, mint vele volt.

Mindez már régen volt, nem mostanában történt, csak még most is eszembe jut néha, lehet hogy az én hibám is volt.

Érdekes egyébként hogy egy új baráti társaság volt az, ami végképp szétszakított minket és nem valami pasi. Mikor neki volt pasija, akkor sem felejtett el és mikor én összejöttem az akkori barátommal (mostanra exem, ő is egy külön csodabogár volt, de ez már más lapra tartozik) én sem vakartam le őt magamról. Pedig ez a "bocsi, már van pasim, szóval én most elfelejtelek" mentalitás szokott lenni az általános. Nem lehet mit tenni, egy új párkapcsolatban az ember erre hajlamos.

De hogy pár új haver miatt???

Sokszor eszembe jut, hogy azt mondta szerinte meg sem próbáltam összebarátkozni az új társaságával, meg hogy csak duzzogok és nincs velük semmi baj, csak én akadékoskodok. Néha már úgy beszélt róluk, mintha valami királyi család tagjai lettek volna, akikkel kötelező jóban lenni. Az az eszébe sem jutott, hogy egyszerűen teljesen más személyiségű az új csapat, mint én.

Tehettem volna valamit azért, hogy megmentsem a barátságunkat vagy jobb volt ez így?