Tényleg az én hibám lenne, hogy megtört ez a barátság?

Van egy lány, akivel már 4 éve úgymond barátnők vagyunk/voltunk. Ott kezdődött az egész, hogy idén előrehozott érettségiztünk nyelvekből és neki 92%-os, nekem pedig 85%-os lett. Azóta azt hallgatom tőle, hogy rossz lett az érettségim, neki meg milyen jó. Hozzátenném, hogy én teljesen meg vagyok elégedve ezzel az eredménnyel, annak ellenére, hogy tudom, lehetett volna jobb is, de most így sikerült. Nekem nem esett jól, hogy lenéz engem emiatt, elvégre én is 5-öst kaptam. Többször mondtam is neki, de nem hatotta meg. Azt tudni kell, hogy a miénk egy nagyon tanulós évfolyam, de rajta kívül senki nem szólt be, hogy nem 90% fölötti, de az tény, hogy az évfolyam felének 85-90% közötti lett.

Aztán kiderült, hogy az egyik közös barátunk 2 évre külföldre költözik tanulni. Vagyis csak számomra volt új akkor, mert mint kiderült, a barátnőm ezt már fél éve tudja. Nagyon megviselte a búcsúzás, és a „barátnőm” úgymond kizárt a lelki életéből. Eddig sok dolgot megosztott velem, és most egyszerűen nem. Nyilván nem kényszeríthetem ki belőle, mi a baja. (A közös barátunkról kiderült, hogy lány sokkal több mindent elmondott neki, mint nekem, ami nem is lenne baj, csak ezt a közös barát nem tudta és többször volt olyan eset, hogy szóba hozott valamit és meg csak álltam ott és azt sem tudtam, hogy mi van….)

Ahogy jöttek elő a számomra új dolgok, és közeledett a közös barát utazásának időpontja a barátnőmmel szépen lassan eltávolodtunk és most ott tartunk, hogy nem beszélünk. Nekem nagyon hiányzik, de nem szeretném magamat ráerőltetni. Az utóbbi fél évben gyakran éreztem magam elhanyagolva, és talán csak az én reménykedésem tartotta életben ezt a barátságot. Nem tudom, nem szeretném nagyképűen azt állítani, hogy az én érdemem lenne. Egy barátsághoz két ember kell, ha az egyék fél egyáltalán nem akarja, akkor megszűnik.

Tudom, hogy el kell engednünk bizonyos embereket, csak nem tudom, hogy ebben az esetben mi lenne a helyes megoldás.