Miért képtelen valaki pszichológushoz fordulni, amikor bajban van?

Szia.

Tudod az emberekbe bele van nevelve egy minta, miszerint aki pszichológushoz fordul az dilis, gyenge stb. Ezt pedig az emberek nem tudják lenyelni. A legmélyebb gödörben is van annyi büszkesége az embernek, hogy nem enged magán segíteni, mondván elég erős.

Ugyanakkor az elkeseredettségnek van egy olyan szintje, amikor már nem lát az ember megoldást. Egyszerűen azt érzi, hogy annyira szerencsétlen, hogy innen már nincs tovább és egy kívülálló se tud segíteni, ha ő nem tud saját magán.

A másik (szerintem a legerősebb) ok az, hogy fél. Fél mert fogalma sincs arról, hogy mi fog történni. Mert esetleg eltemetett valamit magában és tudja, hogy a szakember bizony megfogja azt piszkálni és azt nem akarja. Fél, hogy kiderül sokkal nagyobb baj van, mint egy egyszerű rossz hangulat. Fél, hogy mi lesz utána. Mert tudja, hogy nem maradhat így és változni fog, csak nem tudja hova. Fél a környezete reakciójától, vagy ha titokban tartja attól, hogy kiderül. Fél, hogy gyengének látják majd, megbélyegzik. Fél a szakembertől. De azt hiszem a legjobban ilyen esetben saját magától fél az ember. Mert abban a pillanatban, hogy belépsz valami megváltozik. Abban a percben mindent feladsz és felteszel egy lapra. Az életedet egy idegen kezébe teszed. Mert lehet a világ leghíresebb pszichológusa is ilyen olyan elismerésekkel és lehetsz a legfelsőbb hatalmak egyike, abban a percben te csak egy kis valami vagy aki eltévedt, a másik pedig egy vad idegen, aki azt csinál veled amit akar.

Lehet ez itt most halandzsának tűnik és lehet leszólni mint azt a 18 évest, de tudom mit beszélek. Bár nem voltam még depressziós, meg semmi mentális betegségem nincs, de én is eltévedtem. Segítséget kértem és azzal feladtam az egyetlen sziklaszilárd elvem is (azt, hogy mindent megoldok egyedül és inkább meghalok mintsem segítséget kérjek). És bizony kegyetlen az a pillanat amikor rájössz, hogy fel kell add mindazt, ami eddig szabályozta az életedet a változás érdekében. És féltem. Mielőtt beléptem volna, ott álltam kopogtatásra készen, remegtem a félelemtől, tudtam, hogy még elfuthatok és akkor minden marad a régiben. És belépve azt kellett megkérdeznem magamtól, hogy mégis mit keresek itt. Ami a talán legrosszabb volt az egészben az az, hogy senkinek sem szóltam, mert féltem, hogy elítélnek. Úgy voltam ott a barátaim között és úgy mentem el itthonról reggel, hogy remegtem a félelemtől, de nem mertem kimondani, pedig voltak pillanatok amikor akartam. Nem volt senki aki azelőtt a rohadt ajtó előtt megfogja a kezem, vagy megveregesse a vállam vagy valami.

Kérdező, ha rászánja magát az illető, legyél mellette. Fogd meg a kezét az ajtó előtt és érezze, hogy bármi is fog történni az ajtó mögött, te ott vagy vele. Talán ez a legfontosabb.