Miért van az, hogy mindenkinek csak ideig-óráig vagyok jó, elég érdekes, utána meg egyszerűen csak otthagynak magamnak? 15L

Eddig akárhányszor megismerkedtem valakivel, maximum pár évig volt a "barátom", utána meg szóltak nekem, hogy "kösz, nem kellesz már". (De konkrétan voltak akik ezt így ki is mondták, meg volt olyan is, amikor csak írtak facebookon egy "XY gördülhetsz, mert meguntunk."-ot.)

Amikor azt hittem, hogy végre igazi barátokra leltem, nem sokkal később már el is hidegültek tőlem.. Pedig én igyekszem, keresem őket, érdeklődöm irántuk stb. (Persze azért figyelek arra, hogy ne másszak senki nyakára.) Rengeteg embert azért vesztettem el, mert nem mentem velük inni, füvezni. Ebből meg már ugye azt következik, hogy nem is vagyok érdekes, jófej.

Pedig azért szerintem még az sem mondható el rólam, hogy egy karót nyelt valaki lennék, mert igenis sok őrültségben benne vagyok. (Sőt, hogy őszinte legyek, én is volt, hogy elszívtam néhány szál cigit, ittam egy kicsit, de ügyeltem a mértékre... Tudom, nem vagyok különb a többiektől, de akkor épp jólesett, ha szabad ilyet mondanom, bár egyáltalán nem vagyok rá büszke, de nem is szeretném ezeket folytatni a továbbiakban.) Szóval a lényeg, hogy lehet velem szórakozni.. (Most ez így nagyképűen hangzik, de én azt érzem, hogy amikor velem vannak az emberek, általában jól érzik magukat.) Utána meg mégis otthagynak, nem vagyok elég jó. Pedig komoly beszélgetésekre is vevő vagyok, igyekszem mindenkire odafigyelni, segíteni a másikon, és nem szoktam kinevetni senkit, ha valami "furcsa" dolga van.

Tény, hogy néha fárasztó, túl érzékeny, és nyálas vagyok, de senki sem tökéletes. Én tényleg nagyon szeretném, ha szeretnének, és próbálok tenni is érte, de valahogy nem sikerül. (És még csak azt sem mondám, hogy minden lépésemen látszik, hogy mennyire betegesen szeretetéhes vagyok.. Mert ebben is, mint oly sok mindenben igyekszek mértéktartó maradni.)

Szerintetek mi a baj? Mit tegyek, hogy nekem is legyenek igazi barátaim? Vagy a korosztályomban valójában senkinek nincsenek, mindenki csak megjátssza az egészet, de ezzel meg is elégednek? (Mert ahogy elnéztem, másoknak sincsenek túl mély kapcsolataik a környezetemben.) Vagy én vagyok a hülye, hogy én gyökeresen ragaszkodom az őszinte, tiszta hosszú távú barátságokhoz?

(Remélem nem voltam túl "nagyképűsködő", mert néha hajalmos vagyok rá..:D)