Vannak itt olyanok akiknek nincsenek barátaik? Vagy olyan aki nehezen illeszkedik/illeszkedettbe, iskolába/munkahely/ujj közösség?

Nálam speciel azért van, mert képtelen vagyok lelkileg közel engedni embereket, pedig könnyen ismerkedek. Van pár ismerősöm, akiket tényleg nagyon kedvelek, megbízok bennük és ez kölcsönös. De mégsem nevezném őket barátoknak, mert általában csak munkával, sulival kapcsolatos dolgokról beszélünk, vagy olyan témákról, ami mindkettőnket érdekel. A problémáimról fogalmuk sincs.

Ez engem nagyjából kielégít, nem vágyok egy komolyabb barátságra.

Elmenni valahova haverokkal is el lehet, de egyébként én keveset mozdulok ki.

A komolyabb bajaimat, dolgaimat harapófogóval sem lehetne kihúzni belőlem, esetleg csak írásban. Ilyen magánéleti téren is elég zárkózott vagyok, sőt stresszel, ha valaki, akár jóindulatból is kérdez róla. Tehát nem hiányzik, hogy megbeszéljem a dolgokat.

Nem, miért viselne meg? Nem tudom milyen az ha lenne, így hogy hiányozhatna az, amit nem ismerek? Már hozzászoktam évek alatt az egyedüllétekhez. 1-2 netes arctalan és névtelen emberrel jól elbeszélgetek ideig óráig azt annyi. avagy a munkatársakkal is megvan a beszélő viszony napi 9 órán keresztül, az több mint elég!

" hogy valakivel jó barátságot kössetek?"

Ez nem így működik. Nálam a barátság alapja a kölcsönösség és a bizalom, ez meg idő alatt épül ki, és gyorsan el lehet játszani, ahonnan nincs visszaút.

"El menni együtt valahová? Mozi,buli stb.?"

Bulizni nem járok, soha nem is jártam, mozifilmekre sajnálom a pénzt, inkább megnézem itthon. Ahova meg nagyon akarok, oda elmegyek egyedül.

"Megbeszélni valakivel a dolgokat?"

Megbeszélem magammal a dolgaimat. Többieknek meg semmi köze a privát szférámhoz.