Én rontom el a barátkozásokat a találkozással vagy ilyenek az emberek?

Máshol nem tudok, így a neten barátkozom, férfi létemre főleg lányokkal. Elég sokan kiesnek a távoli lakóhely miatt, így velük el sem kezdek beszélgetni. Közelben lakóval alapból úgy írunk egymásra, hogy megemlítem a találkozást, tudjanak róla, hogy nem internetes barátokat keresek. Beszélgetünk, Facebook elérhetőséget kér, ott tovább beszélgetünk, kérdezem mikor érne rá, majd ígérgetni kezd mindenki de konkrét találkozás egyikből sem lesz.

Egy személlyel egymástól 1 km-re azonos városban laktunk, volt egy közös ismerősünk de ez sem volt elég a találkozáshoz.

Egy másik személy több és hosszabb üzenetváltás és május óta tartó ígérgetés után októberben elkérte a számom, hogy szól ha ráér de nincs netközelben. Még most is ígérgetne, ha novemberben nem unom ezt meg és szakítom meg a kapcsolatot.

Egy harmadik emberrel személyesen ismerkedtem meg (iskola), sokat beszéltünk neten és személyesen, volt időszak mikor hetente többször találkoztunk. Vele is megszakítottam a kapcsolatot, lévén több hónapja nem tudom kidumálni a gép elől, mindig jön a nincs időm vagy hasonló kifogásokkal, közben meg a legjobb barátjának nevez.

...és még rengeteg hasonló történet az évek folyamán. Teljesen lemondtam róla, hogy legalább egy barátom legyen, akivel lehet közös programokat szervezni és ne kellene az országot átutazni hozzá.

Úgy érzem én vagyok az egyedüli aki tényleg barátkozni akar, mindenki más csak a saját maga szórakoztatására beszélget a neten, valós szándék nincs mögötte. Tudom, általánosítás. Akinek nem inge, nem veszi magára, akinek meg igen, öltözködjön fel.