Nincsenek barátaim, mert senkivel nem találom a közös hangot, keresem a mélységet az emberekben. Lehet, hogy fel kéne adnom önmagam?

Az osztálytársaim közül senki sem nőtte ki magát barátommá, mert nem igazán értem meg magam a korosztályommal. Egyszer-kétszer rákényszerítettem magam, hogy elmenjek velük bulizni, szórakozni, de nem éreztem jól magam. Láttam, hogy vinnyognak, és mindenki felhőtlen, de én valami másra vágyom. Tartalomra, közös érzetre, fenntartható bizalomra, nem kellenek felszínes kapcsolatok. Nemrég felmondtam a munkahelyemen, elég sok szabadidővel bővültem, van barátom, aki emiatt folyton piszkál: "minden átlag embernek van normális társasága", "ne velem akarj minden űrt kitölteni". Csak én nem érzem magam "átlagosnak", mindenféle egoizmus nélkül. Mindig a páromban találtam meg azt, akivel megoszthatom önmagam, aki mellett felfedhetem magam. De nincs szükségem olyan kapcsolatokra, ahol nem tudom magam kimutatni, csak valami felszínes, átlagos valamit, ami csekély belőlem, de mindenki be tudja fogadni. A barátom nem ér rám mindig, és nem függhetek tőle. Még az idősebb korosztályban is sokszor nem találom azt, amire vágyom. Volt egy barátnőm több, mint 3 évig, akiért az életem adtam volna, de "nem voltunk egy szinten", de valamiért őt el tudtam fogadni, meg tudtam szeretni. Tudtam, hogy idővel ki fog bukni a "szintkülönbség", és ostobaságából adódóan meg is történt: előbb hitt kérdezés nélkül egy idegennek, egy rosszakarómnak, mint nekem. Szóval már ő sincs számomra. Nem tudom, hol kéne ismerkednem, a tanulmányaim során nem lettek barátaim, a munkahelyem pont a közeg miatt hagytam ott, szórakozó helyeken sem hiszem, hogy számomra való emberek jelennének meg. A mai világ annyira magamutogató és érték nélküli lett. Annak van sok "barátja" (persze, ha baj van, akkor megnézném, hogy akkor is azok-e), akik egyszerűek, nem várnak el senkitől semmit, fölraknak Facebook-ra mindenféle csili-vili képet, meg önfotózós profilt, és ezren lájkolják, ha kiírja, hogy "sziasztok". Nem én vagyok "béna", akit sajnálni kell, hogy senki sem kíváncsi rá, csak nem találom a helyem az emberek közt.