Gondoltatok már arra, hogy a boldogság nélküli, állhatatos küzdés -amit olyannyira tudunk csodálni az idős emberekben- konzerválja a boldogtalanságot generációról-generációra?

Egyetértek, csak nem biológiai értelemben. Állítólag régen jobb volt a világ, a 2.VH után kezdett el romlani minden. Én is úgy látom, hogy csak egyre boldogtalanabbak az emberek.

Mibol gondolod, hogy a "boldog" gen az eletrevalobb?

mi konzervál micsodát? én anélkül tudok csodálni bármit és bárkit, hogy "boldogtalanságot konzerválnék" magamnak. Az, hogy képes vagyok csodálni vagy tisztelni erős embereket, nem folyásolja be a boldogság érzetemet. Szerintem ez egy olyan "boldogtalanság", amikor valaki mások életére(nem kell idős generációból származzon) irigykedik, legalábbis hasonlítgatja önmagát, egy ilyen ember senem boldog, senem csodálatos:D. A boldogság számomra abból áll, hogy eltudom fogadni a saját kis életem, és a magam kis világában élni, de senki sem mondta, hogy más emberek teljesítményéhez hasonlítsam magam, ha ezt teszem, az csak a saját problémám, de semmi köze sem a boldogsághoz, sem a nagy tettekért való küzdéshez

Amugy igazat adok: a boldogabb embereknek nagyobb valoszínűséggel lesznek boldogabb gyerekeik. Egy meghurcolt, bűntudatra nevelt tarsadalomban vsz. kevesebb boldog ember lesz. Szerintem mindenkinek a saját életét kell rendbe tenni elsősorban és utána segíteni vagy csak példát mutatni másoknak.