Hogy változhat így meg valaki?
16 éves srác vagyok. Még tavalyelőtt költöztünk fel pestre es ez borzalmas volt. Én a vidéki elethez szoktam meg az ottani társaságommal is nagyon jól elvoltam, szóval eléggé szorongva ment a beilleszkedés. Hála istennek lettek barátaim a suliba, majd kicsit később már sulin kivul is osszejártam a tobbiekkel. Volt egy srac vele nagyon joba lettem, o is ilyen művészlélek volt szoval volt témánk bőven. Kb fél évig tok jol elvoltunk, eljárkaltunk pesten mindenhova megmutatott dolgokat. Éreztem hogy tok jó végre találtam egy normalis baratot. Szoval igen. De aztán kb egy hónap alatt teljesen megvàltozott. Mindig is kicsit makacs volt, de egy ideig ez nem zavart de mondom később nagyon látszódtak ezek a hülyeségei. Olyan volt mintha probálna kisajátítani a baráti korbe, de közbe sokszor önző volt. Egyszerűen furán viselkedett, nem tudom pontosan megfogalmazni, de ilyen "különc,, viselkedése lett, egyfolytaban ő beszelt es ugy ereztem csak mondja a magáét és nem is figyel rám. Mostanaba is tartjuk a kapcsolatot de még most is sokszor ellenséges mindenkivel és egyre rosszabb és furább.
Én se akarok álszent lenni lehet néha leszartam kicsit, meg szándékosan távolodtam tőle, de pont a hülye dolgai miatt.
Alapvetően amúgy nem romlott ember csak nagyon magába fordulo es különc és lehet ebbol adodik hogy köcsög másokkal.
De a kérdésem igazábol az hogy hogy változhat meg így egy ember? Vagy csak most vettem észre? nem értem
Serdülőkor elég durva dolgokat tud kihozni belőletek.
"A serdülőkor sok szélsőséges hangulati, érzelmi, indulati megnyilvánulással jár"
Szerintem az történhetett, hogy úgy találkoztatok, mint két magányos, kiszolgáltatott ember, emiatt kölcsönösen volt igényetek egymásra. Viszont neked ez egy átmeneti állapot volt a költözés miatt, neki pedig állandó, a saját problémái miatt.
Ahogy kezdtél beilleszkedni, kezdett bővülni a társaságod, amitől ő mellőzve érezte magát és féltékeny lett. A féltékenységével viszont csak eltávolított magától, amitől igazolva látta a féltékenységét, és még jobban féltékenykedni kezdett.
Szerintem ennek a barátságnak most komoly próbája, hogy kialakul-e közöttetek egy olyan dinamika, ahol egyikőtök sem frusztrált. Ehhez neki el kell fogadnia, hogy lesznek más barátaid is.
Nem történt semmi, nem változott meg senki.
Ne ragaszkodj görcsösen ahhoz, amit te csak beleképzeltél ebbe a kapcsolatba. Ennyi volt, lesz másik, nem vagytok egymáshoz kötve. Ne ragaszkodj egy múló állapothoz! Lassan megismeritek egymást és másokat, az idő múlásával neked is, neki is lesznek új barátai, új érdeklődése. Attól még minden rendben van, később akár újra közelebb kerülhettek - vagy nem. Nem kell harag, nem kell szakítás, nincs ok a búbánatra, lassan minden megváltozik, leginkább TE MAGAD!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!