Ez igaz barátság vagy csak én gondoltam ebbe többet?

Még kilencedikben bekerültem egy baráti társaságba ahol az évek folyamán az egyik lánnyal elkezdtünk többet beszélni és találkozni emellett neki van egy legjobb barátja meg könnyen barátkozik és sok emberrel jóba van. Miután közelebb kerültünk egymáshoz én is kezdtem megnyílni neki ami számomra nagy szó volt mert nehezen beszélek magamról. Közel fél évig úgy éreztem, hogy tényleg különleges vagyok számára és tényleg én lettem a másik legjobb barátja. De az utóbbi 2-3 hónapban újra jobban nyitott a többiek felé is és a régebbi barátaihoz megint közelebb került és teljesen úgy érzem, hogy már nem én vagyok az egyik legfontosabb személy neki. A nyár elején mikor még közelebb álltunk sok találkozót megbeszéltünk ahol ketten leszünk és mire odajutottunk vagy lemondta vagy beszervezett még pár embert... Végül egész nyáron egyszer sem találkoztunk csak ketten. És tényleg mindig kitalált valamit, hogy közös program legyen a többiekkel vagy esetleg nem ér rá pedig tudom, hogy szabad volt. Szintén a nyár folyamán a beszélgetések 90% át is én kezdeményeztem ő nem nagyon érdeklődött irántam pedig jól esett volna. Ha meg írok van ,hogy vagy sokkal később vagy másnap válaszol rá pedig látom a nap folyamán többször is ,hogy elérhető és így ez elég rosszul esik,hogy már ennyire nem vagyok számára fontos, hogy legalább ha tényleg nem ér rá megírja ,hogy csak később tud válaszolni vagy írni.

Most szeptemberbe lesz az utolsó évem a suliba és annyi tervünk volt de már fel se merem, hozni miket beszéltünk meg mert látom rajta, hogy csak kellemetlenül érzi magát miatta szóval csak hagyom úgy ezt ahogy van most már ezt az egy évet kibírom csak nem tudom ezt a barátságot hagynom kéne e vagy még próbáljam menteni? Suliba is beszéljek vele többet hátha újra olyan lesz ,mint régen? De nem tudom mi tegyek igazából... Az biztos, hogy a hónapokban sokat szorongtam ezen és nagyon rosszul esett ez az egész...

18/l