Érdemes skizofrén emberrel barátkozni?
Én hiába vagyok, de inkább csak voltam jóindulatú, ő kiszámíthatatlan. Egyik pillanatban még azt mondja, hogy nagyon szeret, neki bármit elmondhatok, másnap meg sérteget, letilt. Fel akar jelenteni a rendőrségen, hogy én zaklatom. Fájdalmat okoz.
Nem is volt rajtam kívül senkije, két emberrel beszélt az interneten, meg én voltam, akivel személyesen is találkozhatott.
Én már gyűlölöm őt. Hagyni kéne, hogy éljen csak a saját világában egymaga, nem érdemli meg, hogy legyenek barátai.
Ezt a kérdésedet meg a kommentjeidet nyomtasd ki és - a saját érdekedben - irány a pszichológus.
Csak és kizárólag önmagadnak ártasz, ha nem kérsz segítséget.
Rendben. Nagyon megviselt, hogy bántott engem. A mentális állapotomra rossz hatással volt.
De miért törölhette a Facebookját is? Mire készül? Talán valamiféle ördögi tervet szövöget
Lehet hogy csak elzárkózik a világ elől.
Ha a lány, akivel most beszélgetsz - fentebb írtál róla kommentben - majd egyszer esetleg hirtelen eltűnik, akkor majd rá fogsz haragudni, ebben valamennyire biztos vagyok.
“Lehet hogy csak elzárkózik a világ elől.”
Akkor felégethetett mindent maga körül? Rajtam kívül 2 embert mondott, akivel beszélget, Facebookon. Akkor már velük sem tarthatja a kapcsolatot.
“Ha a lány, akivel most beszélgetsz - fentebb írtál róla kommentben - majd egyszer esetleg hirtelen eltűnik, akkor majd rá fogsz haragudni, ebben valamennyire biztos vagyok.”
Nem, biztosan nem. Teljesen más a két eset! Ő azt mondta, hogy bármit írhatok neki. Azt mondta, hogy nem fog itt hagyni, a túlvilágon is beszélgetni fogunk. Sokat mosom a kezem és a sok szappantól kiszáradt és kisebesedett a kezem. Meg szokta kérdezni, hogy mi van a kezemmel.
Bizalmas dolgokról beszéltünk. Olyan dolgokról, amiket másnak nem mondanék el, amiket szégyenlek, amik titkosak. Úgy éreztem, hogy benne megbízhatok. Úgy tekintettem rá, mint valamiféle legfőbb szövetségesre, aki mindig mellettem lesz.
Az a lány viszont nem ígért semmit. Tőle nem várok el semmit. Nem írnék neki bizalmas dolgokról, nem gondolom azt, hogy megbízhatok benne. Az is teljesen más, hogy ha egy kapcsolat fokozatosan elhal, mint hogy egyik nap még ígérget, másnap meg minden indok és előjel nélkül letilt.
Előtte nap pl még 24 üzenetet írt
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!