Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Férfi - női barátság elmélyíté...

Férfi - női barátság elmélyítése, erre hogyan mondjak nemet???

Figyelt kérdés

Egy munkatársammal jó baráti viszonyban vagyunk. Én 35 éves nő vagyok, férjem két kisgyerekem van. Ő 30 éves egyedülálló pasi. Sokat szoktunk beszélgetni a munkahelyen, meg írunk Messengeren is és néha felhív telefonon is dumálni, de erre én ritkán érek rá. Kb 2 éve hogy ismerjük egymást eleinte nagyon jókat beszélgettünk, de mostanában már többször összevesztünk mindenen, vagyis inkább vitatkozunk, mert sokmindenben nem értek vele egyet. Kezdem kiismerni és gyakran már fárasztanak a hülyeségei. Kezdünk eltávolodni egymástól.

Erre ő azzal az ötlettel jött elő, hogy a barátságunk elmélyítése érdekében menjünk el kettesben kirándulni valahova a hétvégén, hagyjuk hátra a munkahelyi gondokat, csak érezzük jól magunkat!

Lefagytam! Ez most mit jelent? Én egyértelműen nem akarok tőle semmi többet, főleg nem egy egész napot vele tölteni a családom helyett!!! Az sem különösebben érdekel, hogy van e emögött hátsó szándék, mert ahogy ismerem ez benne van a pakliban. Már egy pár éve szenved a magánytól a volt barátnője elhagyta és öngyilkos is akart lenni, depressziós, szorongó meg minden. A barátságunk úgy kezdődött, hogy ezeket meghallgattam s próbáltam tanácsot adni neki meg bátorítani. De már unom, mert sikertelen amit mondok neki csak a magáét hajtja. Legutóbb már azt mondtam neki, hogy menjen pszichológushoz, erre jön azzal, hogy menjünk kirándulni!

A kérdésem lényege: hogy mondjak neki nemet, hogy ne legyen tőle öngyilkos? Vagyis mi erre a legkíméletesebb válasz, amit fel tud dolgozni, nem veszi magára, mert mindent magára vesz, mindenért magát hibáztatja és minden apró kudarctól összeomlik.

Vagy menjek el vele azért, hogy ő jobban legyen? És mit szólna a férjem meg a családom? Amúgy kíváncsiságból el is mennék ha szingli lennék de akkor sem akarnék tőle semmi többet és az a rossz érzésem van, hogy érzelmileg manipulálva vagyok, ha nem teszek a kedvére akkor ő sz.rul lesz és az az én hibám. Komolyan hol kezdődik az én felelősségem egy ilyen ember lelkivilágánál?

Megbántani nem akarom, mivel tudom szélsőségesen magára vesz minden kudarcot, kérlek adjatok tanácsot, ti mit tennétek és mondanátok neki konkrétan ebben a helyzetben????!!!!

Köszönöm szépen ha sikerült ezt a katyvaszt megérteni és együtt gondolkodni velem!



2024. jan. 22. 06:45
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
39%

Nélkülözhetetlen a szaktudása alapján?

Egyedül ebben az esetben tudom megérteni. Ha így van, akkor is a vezetés rontotta el: egyetlen ember sem lehet nélkülözhetetlen! Egy céget, osztályt sem szabad egy embernek kiszolgáltatni.

Félrehívod, és megmondhatod neki, hogy egyáltalán nem akarsz vele barátkozni, egyrészt mert nem hiszel a férfi-nő barátságban, másrészt meg a felettes ne barátkozzon a beosztottal, mert az a munka rovására megy.


És ezzel a lendülettel el is mondhatod neki, hogy már így is túlléptetek egy határt, amit kénytelen vagy rendezni, és ezért kellemetlen neked figyelmeztetni őt arra, hogy romlott a munkateljesítménye, hogy rontja a csapatmunka morált, és főnökként figyelmezteted is, hogyha nem változtat, akkor elveszítheti a munkáját, amit nagyon sajnálsz.


Ha sajnáltatja magát, stb. SOHA ne mutass együttérzést, barátkozós gesztust, hanem szembesítsd azzal, hogy ő a felelős, és mit tehet, hogy jobb legyen... "Ebben az esetben a sport sokat segít", "Javaslom, keress magadnak valami társaságot", "ebben én nem tudok segíteni, szerintem ezt egy pszichológussal kéne megbeszélned", "a munkahelyet és a magánéletet nem keverjük".


Azt is elmondhatod neki, amit itt az előbb, hogy az természetes, hogy az új kollégákra több figyelmet igényelnek, és így fejlődnek, de nála ez a fejlődés nem tapasztalható, és ha így folytatja, és továbbra is mindenkivel rosszban van, stb. akkor elveszítheti a munkáját. Azért voltál nagyon kedves és türelmes vele, mert látod, hogy milyen nehéz neki, és nem akarod, hogy még a munkahelyét is elveszítse, de semmi pozitív változás, és a te türelmed is véges, és ráadásul a kedvességedet is félreérti: te nem barátkozni akarsz vele, hanem egy hatékonnyá tenni.


Megmondani, hogy mi a konkrét bajod a munkájával, megkérdezni tőle, hogy mit gondol, tud-e ezen változtatni, igen, vagy nem? Mire lenne szerinte szüksége ahhoz, hogy változzon... ekkor elkezd mindenféle dolgokat mondani, és meg kell kérdezni, hogy mit fog azért tenni, hogy akkor jobb legyen. (Pl. ha azt mondja, hogy mindenki hülye... ezzel pont olyan hozzáállást mutat, amit nem nagyon tudsz tovább tolerálni. Mit gondol, ki tud velük békülni legalább olyan szinten, hogy együtt dolgozzanak?)


Ekkor úgy meg fog szeppenni, hogy a barátkozást teljesen el fogja felejteni.


És ha balhézik, stb. akkor leülteted, és megmondod, hogy na most írjon egy "igazolójelentést", hogy

- Mit hibázott,

- Miért hibázott,

- vállalja-e a felelősséget

- kíván-e a hozzáállásán változtatni?

- dátum, aláírás.


Te ezt lefénymásolod, és mindkét példányban ráírod, hogy a fenti hibáért te középvezetői figyelmeztetésben részesíted, és mindkét példány aláíratod vele, az egyiket megtarthatja, a másikat megtartod.

Azért mondom, hogy középvezetői, mert amúgy szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetést csak a munkáltató adhat. De ha nem változtat sokadszorra sem, akkor ezeket odaadhatod a főnöknek, hogy írjon ő egy szóbelit, aztán írásbelit...


Neked nem az kell, hogy jóban legyen veled, hanem az, hogy végezze el a munkáját, ahogy kell, és dolgozzon jól, ne csináljon zűrt! Ha zűrt csinál, akkor meg felelősségre kell vonni.


Te vagy a középvezető, de akkor úgy is kell viselkedned, mert különben a fejedre nőnek!


Ezzel szépen helyreteszed, meglátja, benned, hogy te nem anya-barátnő vagy, hanem főnök. Lehet, hogy pont azért hiszi, hogy mindent megengedhet magának, mert azt gondolja, hogy jóban van veled.

2024. jan. 22. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
100%
#20 megmondod neki hogy ez nem fér bele abba a dologba amilyen viszonyt te elképzeltél magatoknak, te nem haragszol semmiért, nem kell ilyen programokat szerveznie emiatt, nem szeretnél otthon sem semmilyen okot adni bármi félreértésre, ennyi. Nagyon nem kell ragozni.
2024. jan. 22. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
100%

Eleve nem haverkodok férfikollégákkal, mert 10/8 biztosan azt hiszi, akarok tőle valamit.


Inkább tartsanak ridig pitsának, de legalább nem kell leépítgetni őket, utána meg viselni a szrdobálást, amiért "megbántottam őket".

2024. jan. 22. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
88%
Kérdező: nem akarok elmenni. Ennyire nehéz??? Felnőtt nő létedre?
2024. jan. 22. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 A kérdező kommentje:

21-es

Köszönöm a részletes szakmai segítségnyújtást, hogy időt szántál a hasznos és konkrét ötleteid leírására! Ez most jól jött!!!

A többieknek:

Nem az volt a kérdés, hogy én mit rontottam el mit nem, meg hogy felnőtt nő létemre hogyan kéne viselkednem, majd ha kíváncsi vagyok erre akkor megkérdezlek titeket, jó? De a kérdés nem erről szólt. Hogy kinek mia a rossz mi a jó meg mi nehéz és könnyű az mind szubjektív. Törekedjen már a megértésre az, aki azt hiszi, hogy mindenkinek olyannak kellene lennie mint ő mert csak ő a tuti Mr. vagy Miss Tökéletes!!!!!

Az igazgató saját elmondása szerint azért tett meg egy pár éve csoportvezetőnek, mert jól kijövök az emberekkel, mindenkivel megtalálom a hangot, a problémás embereket is tudom kezelni és ezért szeretnek is a kollégák. Ennek az az ára, hogy nekem - egyesekkel ellentétben- van lelkiismeretem (akinek nem inge ne vegye magára), nem szeretek senkit sem megbántani, a békés együttműködésre törekszem, igyekszem is simulékony lenni, sokszor villámhárítóként működni az emberek között ha szükséges.

Egyébként a kolléga úr munkájával semmi baj nincsen, szakmailag nagyon jó, nem valószínű, hogy kirúgnák azért, hogy a legtöbb kollégájával nincs túl jó viszonyban, amíg a munkavégzés flottul megy, addig nincs gond. Mindenki külön részfeladaton dolgozik, csak szünetekben találkoznak, beszélgetnek, én vagyok mindenkivel szorosabb kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy 35 éves nőként nem vagyok már kisgyerek, sem bölcs öregasszony, engedtessék meg, hogy a saját káromon is tanuljam, hol a határ a magánélet és a munkahely között, majd ha már 50 évesen én leszek a vezérigazgató (irónia) , akkor majd minden flottul fog menni bölcs tapasztalatokkal a hátam mögött!!!

2024. jan. 22. 15:00
 26/29 anonim ***** válasza:
36%

15, 16, 21 vagyok.


Még esetleg annyi, mert ez így hirtelen tényleg durva lenne, amit utoljára javasoltam, de szerintem az teljesen okés, hogy behívod az irodába, és megmondod neki, hogy ez egy munkahely, és egy kollégáddal sem szeretnéd keverni a magánéletet a munkahellyel, senkivel nem találkoznál munkahelyen kívül. Ha valami problémája van veled, akkor hívjon félre, és bizonyos keretek között megbeszélitek, de te a főnöke vagy, és azért vagy vele türelmetlenebb, mert egyre kevésbé teljesít. Nem emberileg van vele gondod, hanem mint munkaerővel, és mint főnöknek van vele fogytán a türelmed. Neked a munkát, a hozzáállást stb. kell rajta számonkérned, és eddig úgy gondoltad, hogy nagyon kedves vagy vele, akkor jobban összeszedi magát, de nem javul a helyzet.

És a nagy kérdés, hogy szerinte mit kellene tenned. És erre vagy azt mondod, hogy hát eddig ezzel próbálkoztál, de nem vált be, most szigorúbb leszel vele. Ne vegye ezt személyeskedésnek, de neked, mint főnöknek is vannak feladataid, és felelősséged, veled szemben is vannak a nagyobb főnököknek elvárásai, és ezt kell végrehajtanod, továbbítanod.

2024. jan. 22. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 A kérdező kommentje:

26

Köszönöm 😊

2024. jan. 22. 15:08
 28/29 anonim ***** válasza:
33%

Szívesen!

Örülök, hogy segítettem. Majd írd meg itt, vagy privátban ha tudok még segíteni, ill. érdekel a fejlemény.

Szorítok neked!

2024. jan. 22. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, szorítok neked, majd írj, hogy mit sikerült.


Elég nagy fejlődést értél el néhány óra alatt is, a kérdéskiírásban még azt írtad, hogy "menjek el vele azért, hogy ő jobban legyen? És mit szólna a férjem meg a családom?", mostanra pedig már kész vagy akár írásbeli figyelmeztetést is adni neki.

2024. jan. 22. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!