Hazudtak,jàtszottak màr meg nektek baràtsàgot? Hogy történt?
Nekem volt egy munkatársam akivel 20 éven keresztül egy munkahelyen dolgoztunk. Barátnők voltunk félig meddig, de ő nyomult mindig, szinte behálózott. Azután ő lett a főnök, onnantól kezdve vége lett a barátságnak én a munkahelyről is eljöttem többedmagammal,utólag kiderült, éveken keresztül manipulált minket céljai elérésére. Érdekből barátkozott, számításból volt kedves.
Tulajdonképpen azon manipulált a háttérben, hogy összeugrasztotta a dolgozókat a régi főnökkel, önmagát meg szebbnek jobbnak mutatta, de leginkább nekem nyalt, mert én voltam a csoportvezető. Így barátnőm, úgy barátnőm...
Az bánt csak, hogy olyan naiv voltam, nem láttam az intő jeleket. De nemcsak engem mindenkit megvezetett.
Igen sokan. Érdekből.
Vagy a pasimra akartak nyomulni es nekem jatszották meg hogy a bnőm, vagy kellett vmi pletykaalapnak, a kollegák azert jopofiznak csak, hogy ne öljük meg egymast munkahelyen, de a hátam mögött meg fúrnak, a rokonom(nő)feltékenységbol lehord engem állandoan a férjének, de a szemembe velem meg kedves es amugy végtelen a lista.
Biztosan volt több is, most azonban "csak" ez az egy eset ugrik be:
Egyik szülőm alsós tanár volt már akkor is, és épp egy 4. elején járó osztályt vett át, akik 1 évvel voltak fölöttem. Volt egy csajszi, aki barátkozni kezdett velem közvetlenül az ofőcsere után, merthogy ő abba az osztályba járt.
Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, csak azért kezdett velem barátkozni, hogy jobb jegyeket kapjon az új ofőtől, csakhogy ő sosem pofira osztályzott. Több tárgyból állt bukásra, én voltam a mentsvára... a vége felé olyan kétségbeesett volt, hogy konkrétan kimondta, hogy kell a segítségem. Én meg már ott és akkor megmondtam neki, hogy ez nem így működik. Aztán, mikor látta, nincs semmilyen számára előnyös, kedvező kivételezés, szimplán eljátszotta, hogy nem ismer. Suli falain kívül és belül is.
Hiába láttam át hamar a dolgot, így is elég szär érzés volt. Bár az a tény sem semmi, hogy olyan fiatalon megmutatkozott, hogy milyen kis sunyi egy csaj. Azóta voltak rendőrségi ügyei. (kisebb város, ahol az ilyen hamar terjed)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!