Én fújom fel az egészet, vagy ők veszik félvállról a dolgokat?

Van két barátnőm, akik szinte a testvéreim. Nagyon közel álltunk egymáshoz, főleg a középiskola évei alatt. Idén elballagtunk, és a beígért heti fix találkozókból havi találkozók lettek, majd most októberben ott tartunk, hogy másfél hónapja nem láttuk egymást.

Az egyik barátnőm főiskolára ment, naponta utazik 2 órát, a másik barátnőm pedig nem csinál semmit, februárban megy valamilyen tanfolyamra. Mindkettőnek van párja, akikkel hétvégén vannak együtt. Úgyhogy ez nagyon jó, mert hétvégén pont jó lenne találkozni, de ők ugye akkor a párjaikkal vannak, akiket nem szabad egyedül hagyni.

Jövő héttől pedig dolgozom, nem igazán kiszámítható műszakokban, úgyhogy még macerásabb lesz majd programot szervezni, amikor így is tolódik hetek óta egy program, hogy hármónkból kettőnknek nem is volt munkája. Az egyetemista barátnőmnek tanulni is kell, ez oké, de amelyik nem dolgozik, az miatt is tolódott sokszor a program, mert ment körmöshöz, fodrászhoz, stb.

Már másfél hónapja nem láttam őket, csak messengeren beszélgetünk meg küldjük a tiktok videókat. De semmi konkrét. És ők egy hétvégéből nem képesek 2-3 órát szánni egy találkozóra.