Baràtsàg nàrcisztikussal? Mit éltetek meg?

Nekem megy. Mert tanultam kezelni. Nagyon magas az érzelmi intelligenciám, képes vagyok tartalmazni az ő érzéseit is. Plusz ismerem a határaim.

A párom egyik haverja mindig ezzel büszkélkedik, hogy ő nárcisztikus meg pszichopata, és hogy ő hogy irányít embereket, de könnyű levágni, hogy csak mondja. Miért ilyen menő mostanában mentális betegnek tenni magad, nem értem.

Nekem borderlineos egy barátom és vele néha elég nehéz. Ahogy az első írta fontos a magas érzelmi intelligencia, nem belemenni a játszmákba és felismerni ha épp valamit azért mond vagy kérdez mert nem érzi jól magát/támogatásra vágyik/bármi más. Nehezen vagy semennyire sem kommunikál arról mik zajlanak le benne. Nárcisztikussal nem barátkoznék, velük biztosan nem bírnék. Az egy teljesen más műfaj, sokkal nehezebb.

En vagyok narcisztikus. Szeretnek, es jo erzes latni, hogy orulnek nekem, hogy ha kedves, jo esatobbi vagyok, akkor megkapom a pozitiv visszajelzeseket. A narcisztikus nem a genya szinonomaja.

Miből gondolod, hogy az vagy?

Nekem van egy "érdekes" sztorim ezzel kapcsolatban. De hosszú leszek, elnézést. Kereken 10 éve hagyott el a párom (ő N én F) 15 év párkapcsolat után. Mivel nagyon kötődtem hozzá, így bő fél évig szinte jobban megviselt, mint mnodjuk jóval előtte apámat a megözvegyülés. Mivel itt nem csak elvesztettem a szeretett személyt, hanem csalódnom is kellett benne. Ez a tény sebezhetővé tett és lerontotta az önértékelésemet. Aztán a drámai szakítás után kb 7 hónappal az akkori munkahelyemen jött egy új fiú kolléga, akit elsőre nem kedveltem, mert kicsit önteltnek és bájgúnárnak tűnt. De ahogy teltek a hetek, ez a srác a közelembe férkőzött és összebarátkoztunk. Annyira meg is lepett, hogy valaki ennyire figyelmes és kedves legyen hozzám, ahhoz, aki korábban nem kellett, hogy végülis bennem is felépült a bizalom. A srác szinte, mintegy gondolatolvasó kifürkészte, hogy mik azok a vágyaim, amik pl a hosszú párapcsolat alatt hiányoztak. Pl.: bulizás, szórakozóhelyekre járás, edzőterembe járás stb. Ezeket ő maga hozta fel, hogy nincs-e kedvem vele ilyesmiben részt venni. Neki is nemrég szakadt meg a párkapcsolata egy lánnyal, így mit afféle két friss facér fickó, nagyon nagy cimbik lettünk. Hozzáteszem, az akkori mentális állapotom nem volt 100-as, súlyos önértékelési bajaim voltak, kodependencia hajlam és mérhetetlen csalódottság, elkeseredettség volt bennem. Megviselt, hogy el lettem hagyva, hogy hiábavaló volt minden próbálkozás a párommal ez előző nyáron. Namost ez az új cimbi pedig - utólagosan ismertem fel - teljesen a "love bombing"-ra emlékeztető "hadjáratot" folytatott. Minden reggel rám írt, hogy hogy aludtam, délután, hogy milyen napom volt, ekkor már nem egy helyen dolgoztunk, ő az új helyemhez útvonaltervet küldött a telefonomra, aztán heti 3x-4x mentünk edzeni, hétvégén szinte majdnem mindig buliztunk. Aztán az volt a csúcs, hogy ketten mentünk nyaralni az összebarátkozás utáni következő évben. Komoylan mondom, hogy lelkileg teljes egészében egy szerelemre hasonlított, már a környezetünkben a kollégák, barátok néha már-már kezdték megkérdőjelezni a heteró mivoltunkat, mert annyira egymásra voltunk kattanva. Legalábbis ekkor én így éreztem, így értelmeztem a dolgokat. Amikor valamelyikünk becsajozott, akkor picit lanyhult a nagyon sülvefőve barátság, de általában mindegyikünknek nagyon hamar, napok vagy hetek alatt értek véget a kapcsolataink és megintcsak kettesben találtuk magunkat a sráccal. Sőt a közös edzések nem maradtak ki, max hétvégeken nem olyan sűrűn buliztunk együtt. Aztán sajnos idővel felütötte a fejét a csenddel verés, a gázlángozás és minden hasonló dolog, amit a nárcisztikusak akkor tesznek, amikor kezdik leértékelni a partnerüket. Jöttek a kritikák, a humorba csomagolt sértegetések és bántások, részemről meg az értetlenség és a tojáshéjonjárás. Sajnos még mindig abban a helyzetben voltam, hogy a pár évvel korábbi szakítás miatt nagyon sebezhető volt az önértékelésem és szinte meg akartam felelni neki, hogy minden maradjon a régiben. Mint a Csernus doki amikor szeretetqrvákról beszél, akik mintegy prostituálják magukat csak azért, hogy szeressék őket. Heteroszexuális férfi vagyok, testileg nem vonzódtam a sráchoz, de lelkileg teljesen párkapcsolat és szerelem szerű volt a dolog. De egy, a pszichológiában járatos ismerősöm felismerte benne, hogy nárcisztikus. Én ekkor kezdtem foglalkozni a nárcizmussal és egyik "aha élmény" követte a másikat. A kapcsolatunk megszakadása is jellegzetes volt. Pont úgy történt, ahogy sok nárci szakirodalomban írják, hogy a nárci felkapja a vizet a semmin szinte és nárcisztikus dühvel, otrombán pusztít, majd eldobja partnerét úgy, hogy előtte mindenért őt hibáztatja. Végül letiltott mindenhol, mindenért én voltam a hibás, mindenkinek lehordott mindennek a hátam mögött. A hoovering-es visszaszippantás nem történt meg, de mondjuk itt már én is úgy voltam, hogy teljesen elhatárolódtam tőle és mindentől, ami vele kapcsolatos. Szakképzett pszichológusoknak is megmutattam a messenger levelezéseinket, ők is tipik nárcisznak titulálták. Namost ahogy megszakadt a barátságunk, az is inkább szakítás-jellegű volt, mint "összeveszés". A törékeny önbecsülésem és "kellek vagy nem kellek másoknak" önpozicionálásom akkor szinte mégmélyebbre zuhant, mint annak előtte, amikor a párom elhagyott. 3-4 éven belül tulajdonképpen két akkora csalódásom lett így, hogy kénytelen voltam külső segítséget kérni. Ezek a segítségek kiválóan működtek/működnek. Sikerült is ezeket a dolgokat lezárni, kivezetni, de visszamaradt bennem egy ősbizalmatlanság mindenki iránt. A baráti és az ellenkező nembéli kapcsolataim is lényegesen felszínesebbek azóta. Kérget növesztettem, ami ugyan nem helyeslendő, de csodálkozni aligha lehet miatta. Viszont a régi nagy barátságban való csalódás tényleg meggátol abban, hogy túl mély kapcsolataim legyenek. És egy hatalmas, de annál furcsább felfedezés történt. Évek óta úgy élek, hogy ezeken már túl vagyok, sokkal erősebb és függetlenebb, mint akkoriban. Hála Istennek egzisztenciálisan is összehasonlíthatatlanul fennebb, mint akkor. És mit tesz Isten, a napokban egy rövid alkalommal a mai baráti körrel ott töltöttünk el némi időt, ahol annak idején együtt nyaraltunk. A környék, ahol a párommal is anno, a szállás meg pont az volt, ahol a cimbivel voltunk ketten nyaralni. És nem mondom, hogy nem volt minden bajom amikor eljöttem innen. Magam is meglepődtem, hogy mennyire brutálisan megviselődtem pár órányira. Most már nem, de ekkor, amikor ez történt, pár napja, hát szarul éreztem magam. Nem is hittem volna.