Túl büszke vagyok vagy egyetértettek velem?

Az egyik “barátnőm” már többször játszotta el azt, hogy minden embernek más történetet mesél. Na, de most nem ez a lényeg. Volt egy dolog, ami mellett már nem tudtam elmenni. Beszélgettünk két lányról. Elkezdtem viccelődni, majd ő is tovább viccelődött. Majd másnap szemrebbenés nélkül a szemembe hazudott, és letagadta, hogy velem beszélgetett akkor, sőt azt mondta egy másik csajnak, hogy biztosan komolyan mondtam, amit mondtam, pedig ő is ugyanúgy viccelődött. Röviden ezt mondta: “ Én mikor ezt mondtad ott sem voltam, velem nem beszéltél ilyet. Aztán meg, hogy komolyan mondtam azokat… Csak azért, hogy egy másik lánynak imponáljon. Kis idő elteltével megkérdeztem, hogy miért csinálta, és erre az volt a válasz, hogy “régen volt, nem tudja már.” “De minek logók ezen mikor már rég volt.” “Leszarja már mi volt régen”. Ő pontosan az a típus, aki képtelen egyedül megmaradni, mert fél. Folyamatosan mindenkinek imponál, hogy, ha az egyik “pótlék” ott hagyná. Természetesen nélkülem sem tud megmaradni, folyamatosan irkál, meg követ iskolába. Viszont én már annyira megutáltam, hogy nem tudom szavakban önteni. Fogalmam sincs hogy, válaszoljak az üzeneteire vagy koptassam le..

Nem akarok köcsög lenni, de nekem az ilyen nem fér bele. Nem fogok hozzászólni iskolába, sőt ránézni se.