Mit gondoltok erről?

Nope.

Pénzt kér érte. Tehát ez nem csak hobbi neki.

Ne mondd meg, hogy ő mit gondol, ha egyszer minden jel arra utal, hogy nem úgy gondolja ahogy te gondolod, hogy gondolja:D

Attól még, hogy nem tervez csak ebből megélni, attól még plusz munkáért kérhe tplusz pénzt. Mellékes, tudod.

És a hobbijáért miért ne kérhetne valaki pénzt?

Az hogy ő pénzt kér érte az az ő dolga. Ha te fizetsz érte vagy sem az a tiéd.

Ha nem vagy elég érett ahhoz, hogy a kettőt hisztizés nélkül külön tudd kezelni akkoe csak sajnálni tudlak.

Minden nézeteltérés, konfliktus helyzet megoldása, ha megbeszélik az érintettek és megpróbálják megérteni egymás motivációit, szándékait.

Mivel itt terhes fotózásról van szó, ami valószínűleg nem egy parkban fog történni, az is lehet, hogy azzal "oké de fizetős buli lesz", ő csak a stúdió költségek megtérítésére gondolt, csak rosszul kommunikálta a dolgot. Lehet, hogy a saját technikáját, idejét és tudását nem akarná veletek megfizettetni. Viszont ha stúdiót, lámpákat, hátteret, egyéb technikát kell bérelni. Mindent ami neki nincs, az plussz költséggel hozzáférhető a ti fotózásotok számára. Érthető lehet, ha azt ő nem akarja benyelni azért, hogy nektek legyenek képeitek (bár az idézett mondatból még az sem derül ki, hogy neki lesz fizetős, veletek akarja fizettetni ezeket a költségeket, vagy esetleg elosztanátok ezeket a költségeket).

De az is lehet, hogy ezt a terhes fotózási irányt nem érzi a saját terveivel egybe vágónak. Lehet, hogy referenciaként nem akar ilyen képet, így ilyen típusú képre nem vonatkozik, hogy ingyen is megcsinálja.

Persze az is lehet, hogy valamiért ti nem vagytok annyira közeli barátok, mint te gondolod. De az is lehet, hogy nem rólad szól a dolog, csak az ő életében már annyira megszaporodtak az ingyenes felkérések, hogy ettől már besokallt. Azért ne feledd, hogy egy ilyen helyzetben elég sokan meg tudják találni az embert nem csak a barátok, hanem a család, szomszédok, bárki más is.

A profivá válás egy hosszú folyamat, amit nagyon sok féle tényező befolyásol a szaktudás megszerzésén kívül is.

Sokan vannak, akik sosem lépnek tovább abba az irányba, hogy meg is akarjanak élni a hobbijukból, ha már értenek valamihez (vagy legalábbis azt hiszik magukról, hogy értenek hozzá).

Akinek fényképezőgépe van (vagy épp asztalos szerszámai), az lehet, hogy egy idő után eladja, mint te tetted kérdező. De az is lehet, hogy megtartja hosszú távon, mint a barátod tette. Viszont ha már ott áll a szekrényben több százezer forintnyi munkaeszköz, szerszám, akkor egyre inkább motoszkál az ember fejében, hogy miért ne fordítsa a hobbiként megszerzett szakértelmét bevétel szerzésre. A legtöbb fotós, aki hosszú távon is folytatja a hobbiját és nem adja el a gépét, előbb-utóbb eljut arra a szintre, hogy már nem ingyen fotóz boldog-boldogtalant, hanem elkezd érte pénzt kérni. Ezzel, ha még meg nem is térül teljes mértékben a hobbijába befektetett pénze, ideje, energiája, legalább részben csökkenteni tudja a jövőbeni kiadásai terhét.

A fejlődési folyamatnak természetes része, hogy kezdetben ingyen csinálja, mert neki hasonló, vagy akár nagyobb érték, hogy gyakorolhat és fel tud mutatni 1-2 referencia képet, hogy ilyet is fotózott már, mint amekkora érték a másiknak a munkája - vagy legalábbis ő így gondolja.

Aztán ahogy egyre több tapasztalatot és referenciát gyűjt az ember, egyre kevesebbet ér neki egy-egy újabb olyan kép, amilyen jellegű már van neki akár több, vagy kimondottan sok is. Vagy amilyen jellegűt esetleg egyáltalán nem is akarna csinálni. Néhány kielégítő színvonalú referencia után már nem annyira van az embernek szüksége újabbakra, onnan már egy újabb felkérés nem gyakorlási lehetőség, hanem teher, munka.

Amit mások általában egyáltalán nem vesznek figyelembe, hogy ha én magamtól kimegyek pecázni a tóra, az az én kedvtelésem, önszántamból, magamnak csinálom, mert nekem olyan kedvem van. Ha a szomszéd megkér, hogy fogjak már neki egy halat, az már nem egészen ugyanaz a szórakozás, kedvtelés, elvárások kapcsolódnak hozzá. Ha az egész falu tőlem várja, hogy mindenkinek halat fogjak, "csak mert úgyis szeretsz horgászni", akkor már lehet, hogy a kedvem is elmegy a pecázástól.

Ha pedig örömét nem leli benne az ember, akkor kedvtelésből nem akarja csinálni. Az is jellemző tendencia, hogy akiről a baráti körben, családban, szomszédságban, akármilyen ismerősök megtudják, hogy fotózik, azt megpróbálják elhalmozni ingyen munka "lehetőségekkel". Az embernek pedig véges mennyiségű szabadideje van. Még fizető munkával is előfordul, hogy a család számon kéri az emberen, hogy most már velük is kéne lenni, nem csak folyton dolgozni. Ha meg még ingyen is csinálja az ember, akkor pláne gyorsan telítődni tud az ember szabadideje az ingyen vállalt feladatokkal. Arról nem is beszélve, hogy az ingyen végzett munka hajlamos a legrosszabb megrendelő típust kihozni bárkiből. Mert nagyon sokan nem becsülik, amit ingyen kapnak, hiszen ingyen van, így nincs mérhető értéke. Nagyon sokan ilyenkor egyre többet és többet várnak el, sürgetnek, reklamálnak, beleszólnak, beszólnak, stb. Ezt meg pláne könnyű megunni. És egy idő után eljut az ember arra a szintre, hogy ingyen munkát már nem akar végezni, mert sokkal több a gond vele, mint az értelme.

Vannak barátok, akiket akár lakás festésre, betonozásra, bútor cipelésre is meg lehet kérni ingyen. Pedig ezek aligha hobbijai bárkinek, amit csak úgy kedvtelésből csinálnak. Viszont senki nem nagyon sértődhet meg rajta okkal,

Lehet, hogy másoknak eddig ingyen fotózott és még nektek is ingyen ajánlotta korábban ingyen. Viszont az az ajánlat akkor volt érvényes, ma már nem. A Tescoba se mész be a múlt heti akciós újsággal reklamálni, hogy most miért nem annyiba kerülnek a dolgok, mint amennyiért a múlt héten hirdették. Az ajánlat akkor élt, akkor nem éltél vele, most meg már mások a feltételek.

Elég nagy mértékben tudja ezt a képet árnyalni, ha épp dúl egy gazdasági világválság (mint most) és egyik napról a másikra megduplázódnak árak (mint most), így a családi költségvetést terhelő kiadások is. Nem nagyon ismerek olyan embert (hiába van mindnek "van rendes főállása" még elég jó, vagy akár kimagasló fizetés mellett is), aki ezekben a napokban nem azon töri a fejét, hogyan tudna még egy kis plussz bevételhez jutni. Akár fizetésemelés, akár másodállás, vagy új munkahely keresése árán, hogy kevésbé terhelje meg a családi kasszát a mindennapi megélhetés költségeinek egyre drasztikusabb emelkedése. Ennek pedig leginkább kézen fekvő megoldása, hogy ezen túl nem ingyen csinálsz olyasmit, amiért akár pénzt is kérhetnél.

Az meg, hogy te ingyen elvitted valahova, vagy alhatott nálatok akkor egy önzetlen felajánlás volt, ugye? Nem volt része a megállapodásotoknak, hogy "most én segítek neked, de majd egyszer cserébe én is kérni fogok tőled valamit". Akkor ezt most nem elegáns felhozni egy ilyen helyzetben.

Persze dönthetsz úgy, hogy ezentúl te sem fogsz hasonló szívességet ingyen megtenni neki.

A legnagyobb gond az ilyen csere tranzakciós gondolkodással, hogy nem biztos, hogy mindenki egyforma értéket gondol a cserében résztvevő dolgok mögé. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy nincsenek arányban a szívességek egymással. Érdemesebb lehet a szívességeket beárazni, hogy én ennyit kérnék tőled ezért a dologért, de mivel barátok vagyunk, nem kérem el a pénzt, hanem ilyen értékű szívességgel tartozol nekem érte. Vagy jobb mindjárt kifizettetni és akkor nincs semmi tartozás, meg vita sem. Ahogy a mondás tartja: jobb, ha üzletben nincs barátság és barátságban nincs üzlet.

Ismerek olyan fotósokat, aki a családon belülről érkező esküvő fotózási felkérésekre rutinból rávágják, hogy mivel rokon vagyok, inkább bulizni akarok az esküvődön, viszont mivel ismerek egy csomó jó fotóst, ajándékként kifizetem valaki másnak a fotós munkáját az esküvődre. Így én is ott leszek szórakozni, jó fotók is készülnek és neked sem kerül pénzedbe, mert én fizetem, ajándékba kapod a fotózást.

(Bár még ekkor is érdemes tudatni a másikkal, hogy milyen értéket is képvisel az az ingyen kapott fotózás, csak hogy a helyén tudja kezelni, hogy mit és mennyit is kapott valójában.)