Lehet, hogy a legjobb barátom már nem is a legjobb barátom?
Nem szoktam a problémáimat ide kiírni, de annyira nem tudom mitévő legyek, hátha valaki tud valami tanácsot adni.
Több, mint 12 éve ismerjük egymást, eddig nem nagyon éreztem, hogy lenne bármilyen probléma, de mostanában egy kicsit elkezdett zavarni. Legbelül, mintha valami azt súgná, hogy én már elfáradtam ebben a barátságban, és mintha ki akarna használni. Egy ideje próbálunk egy zenekart csinálni, de neki nem igazán van érzéke a zenéhez, először azt mondtam magamnak, biztos fejlődni fog, de az a helyzet, hogy basszerozni és énekelni is akar egyszerre, de egyiket sem kéne erőltetnie. Nem csak a ritmust nem találja el, olyan botfülű, hogy azon, nem tudom, lehet-e változtatni. Ettől függetlenül persze büszke magára és nagyon is előadja mindenhol, minden helyzetben, hogy ő "zenész". Másrészt meg ő kitalálta, hogy megír 10 albumot és akkor azok lesznek a számaink. Az nem nagyon érdekli, hogy én mondjuk nem így csinálnám. Múltkor meg egy zenei alapon is összevesztünk, amit csináltam, de egy kicsit máshogy, ahogy ő azt elképzelte. Az a baj, hogy ő olyan dalokat akar írni, amilyet már csomóan csináltak és nem akar valami újjal próbálkozni, kísérletezni. Mondjuk ebben nagyon mások vagyunk, mert ő a közönséget akarja kiszolgálni, én meg sokkal inkább szeretem, hogyha egy zenére oda kell figyelni és nem csak azért van, hogy az ember jól érezze magát. Szóval totál máshogyan képzeljük el mindketten ezt a dolgot, de úgy érzem, hogy ő rám akarja erőltetni a saját verzióját. Csak nem mertem még úgy igazán elmondani neki mindezt, mert amúgy jókat tudnk dumálni, meg elvileg legjobb haverok vagyunk, ezért nem akarom, hogy rámenjen a barátságunk egy ilyen hülyeség miatt, mert tulajdonképpen mostmár mindig a zenekar a téma. De mondjuk az lehet egy intő jel, hogy amikor pl küld üzenetet, mindig később nézem meg direkt, vagy ha hív, nem mindig veszem fel, mert legtöbbször lefáraszt. Szerintetek mit kéne tennem egy ilyen helyzetben, hogy azért őt se bántsam meg, de mégis csak felvázoljam neki, hogy ez így nem fog működni?
Tedd ki a zenekarból. Mond meg neki, hogy te nem tudsz vele együtt dolgozni, másak az elképzeléseitek.
Viszont nem értem, ettől miért ne lehetnétek barátok továbbra is? Ez miért befolyásolja a barátságotokat?
#3, miből gondolod, hogy a Kérdező nő? :D Ne csinálj már úgy, mintha a férfiak nem lennének ugyanannyira problémásak ilyen éren (is).
Egyébként meg, "Brianmateee".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!