Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Tényleg bolhából csinálok...

Tényleg bolhából csinálok elefántot vagy jogos a felháborodásom?

Figyelt kérdés

Régebben az egyik barátnőmmel közös volt a körmösünk, illetve az ő anyukája is oda járt. Egyik alkalommal a körmös lány elkezdte mesélni miket mond rólam a barátnőm anyukája a hátam mögött, miközben mi egymással soha egy szót sem beszéltünk. Ebből lett egy nagy vita és végül úgy döntöttem körmöst váltok, mert már nagy volt a szarkavarás. Már néhány hónapja másik helyre járok erre ma azzal fogadott a manikűrös, hogy köszöni az ajánlásomat, mert a barátnőm anyukája átment hozzá és azt mondta én ajánlottam. Kezdjük ott, hogy ez már alapból nem igaz, de ráadásul hamar kiderült, hogy itt sem tudta hasznosabban tölteni azt a két órát, minthogy rólam beszéljen. Egyből felhívtam a barátnőmet, hogy az anyukája azok után, ami történt anno miért pont ehhez a körmöshöz ment és ami főleg zavar, miért hazudta azt, hogy én ajánlottam? Erre annyi választ kaptam, hogy nem tilos senkinek sem oda járni, ahova én. Aztán számon kértem, hogy miért beszélt már az első alkalommal az én magánéltemről egy kvázi idegennek, pláne mivel ő maga is idegen számomra?! Ebből pedig az lett, hogy én mindenből drámát csinálok és túlreagálom. Igazából már ott tartok, hogy ettől a barátnőmtől búcsút veszek , mert nem fér bele nálam, hogy ilyen szinten kibeszél aztán pedig bocsánat kérés helyett még ő sértődik meg rám.

Szerintetek túlreagálnám? Ki szereti, ha idegenek vesézik ki az életének olyan pontjait, amit bizalmasan oszt meg egy "barátjával"?


2021. aug. 9. 11:45
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
84%
Oké oké, van olyan barátnőm, akinek az anyukája nem szeret... De még a szomszédja előtt is jó fej velem, mert egyértelműen nem mondunk a másikról szart... Nen szeretjük egymást, ennyi....
2021. aug. 9. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Nem ismer, sosem találkoztunk még egymással, így nem tudom pontosan mit nem szeret bennem, de úgy tűnik komoly problémái vannak velem. Gondolom a barátnőm így állít be neki, de akkor sem értem az egészet.
2021. aug. 9. 11:56
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Hát ez durva. Idegesítő lehet. Én a helyedben mondanám a körmösnek, hogy milyen elmeháborodott az a nő, hogy Veled van elfoglalva és hogy odáig “követett.” Ha visszahallja az anyja, elmenne az egész akciótól a kedve.
2021. aug. 9. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:
100%
Ha igy allit be a baratnod az anyukajanak akkor ott vele van a baj. Szerintem ejsd a baratnodet talalsz nala sokkal megbizhatobbat. Az anyukajatol pedig nagyon aljas dolog hogy ilyet csinal felnott letere ismeretlenul. A kormosnek pedig nem kene annyit jartatnia a szajat, tulajdonkeppen semmj koze hozza.
2021. aug. 9. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem reagáltad túl!

Bölcsen teszed, ha a "barátnődtől" is elbúcsúzol. Szándékosan írtam idézőjellel.

Az anyukája minősíthetetlen. Ha már utál, akkor miért megy utánad műkörmös szintjén is?


És még valami.

Ez a két műkörmös is megéri a pénzét ám!

Nézd, én férfi vagyok, műkörmöshöz nem járok, de járok masszőrhöz (ne gondolj semmi rosszra, csak a derekamat megviseli az ülőmunka).

A masszőrrel is elbeszélgetünk néha bizalmasabb dolgokról. Az első ilyen alkalomnál mondtam, hogy kérem, ha rokonom, családtagom jönne hozzá, akkor véletlenül se említse ezt nekik. Mire ő határozottan mondta, hogy ami itt közte és a vendég között elhangzik, az örökre kettőjük között marad.

Ez így korrekt!

Egy fodrász, kozmetikus, műkörmös, masszőr stb. általában sok bizalmas dolgot megtud a vendégéről. Otromba hiba, ha ezt bárkinek is tovább adja. Vagyis neked meg se lett volna szabad tudnod, hogy miket mond rólad az a nőszemély a műkörmösöknél.

2021. aug. 9. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Egy körmös foglalkozzon a körömmel és ne pletykáljon arról, mit hall másoktól.

A barátnődtől szépen búcsúzz el. Válassz olyan körmöst, aki nem ad tovább semmiféle eztmondtaaztmondta értesüléseket.

2021. aug. 9. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Igen, sajnos már tudom, hogy a barátnőmmel van gond, pedig én nagyon kedveltem őt. Az előző körmöst azért is hagytam ott, mert leginkább rá haragudtam, amiért visszamondta a dolgokat, de a mostanival teljesen meg vagyok elégedve és nem akarom elhinni, hogy megismétlődik, ami történt...
2021. aug. 9. 12:15
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem itt mindenkivel baj van. A műkörmösök tartsák már a szájukat. Az anyuka ne pletykáljon és üldözzön. A barátnőd meg ezek alapján nem annyira a barátnőd.
2021. aug. 9. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Vigyázz! Nem biztos, hogy a barátnőd a ludas.

Van tapasztalatom pszichopatákkal. Konkrétan a volt férjem ilyen. A módszere, hogy elhiteti veled, hogy a barátnőd rosszakat mond rólad a hátad mögött. Tervszerűen úgy, hogy harmadik féltől hallod vissza "véletlenül". Az a célja, hogy ne legyenek barátai a lány

2021. aug. 9. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Előző vagyok. Bocs.

Szóval ne legyenek barátai a lányának, mert akkor jobban tudja befolyásolni.


Kérdezd meg őket együtt. Lehet, a barátnőd nem is sejti. Lehet, neki még azt adja be, te hogy szidtad a körmösnek a barátnődet.


Szembesítened kell őket, mert egyikük szarkavaró.

2021. aug. 9. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!