Hogy értessem meg a sráccal, hogy nem akarok többet mint barátság?18l

Az elején barátságnak indult, hiszen nem társkeresés céljából ismertük meg egymást.

Hát igazából nem mondanám magam hisztisnek. Ha hisztis lennék, akkor nem látnám, hogy ilyen vagyok, és úgy zúdítanám a másik személyre, hogy a másikat találnám hibásnak. Nem tudom. A környezetemben nem tapasztaltam, hogy bárki is ennyire kiakad azon, ha valaki hozzá közel álló személy meg akarja ölelni. Nem láttam senkit sem azon kiborulni, hogy ha a párja megfogja a kezét. Sokszor ha valaki túl közel kell hozzám lelkileg és fizikailag egyszerre, akkor hajlamos vagyok kiborulni, bepánikolni, aztán próbálok kiszakadni a helyzetből, mert egyszerre felbosszant, megijeszt és elszomorít. A barátságaim egyrésze erre ment rá, mert nehezen tudtam visszatartani a távolságtartást és a kirohanást és azt hitték az érintettek, hogy valami bajom van velük, pedig nem. A baráti kapcsolataimat is nehezen tudom normálisan kezelni

Na mármost akinek néha ennyire nagy problémája van a barátságos közelítésekkel, annak nem feltétlen lenne jó ötlet belevágni egy kapcsolatba, ami szerintem egy fokkal közelebbi interakciókat igényel, mint egy barátság. Nekem túl gyors, ami a többségnek normális. Nem akarok azzal fájdalmat okozni, hogy tök átlagos dolgokon kiborulok. Abból csak az lesz, hogy ő nem érti, mert normális, én meg rosszul érzem magam, hogy ilyen vagyok és megint megbántok valakit. Hamis reményeket sem szeretnék kelteni, hogy kínosan lassan haladunk, tökre várja a másik, hogy na alakul, működik, én meg egyszercsak random bepánikolok és megbántom valamivel. Tehát ha akarnám sem látnék nagy reményeket, és klisé, hogy nem miatta, hanem miattam, de ez van. Bárki más lehetne helyette, az is nem lenne.