Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek a barátom volt?

Szerintetek a barátom volt?

Figyelt kérdés
Októberben ismertem meg facebookon egy srácot, akivel mint kiderült egy napon születtünk, voltak közös érdeklődési pontjaink és jól megértettük egymást. Mivel vidéken lakott, segítettem neki felköltözni Pestre, volt hogy két-három éjszakát nálam lakott. A viselkedése már ekkor is hagyott kívánnivalót, az ebédre amivel kínáltam, azt mondta szar és hozzátette éhes ember még a szart is megeszi, de ő ezt se tudja. Aztán az egyik vasárnapi programunkat is elszúrta a magánéleti problémái miatti kesergésével. Vigasztaltam, bátorítottam, de lelkileg nagyon megterhelt, emiatt vitatkoztunk is párszor. Egyszer nagyon összekaptunk, de bocsánatot kértem és azt mondta megbocsát nekem. Egy hónap telt el úgy, hogy anyagilag is támogattam. Ételt, gyógyszert, buszjegyet vettem neki, az állomásra többször is kivittem, és mivel a vidéki rokonaival nehezen tudta tartani a kapcsolatot, a laptopomat is kölcsönadtam neki, amikor pedig bedöglött, vettem helyette másikat. Pár nappal azelőtt, hogy az új laptopot odaadtam volna, megtudtam, hogy a hátam mögött kibeszélt azzal a csajjal, akit még csak egyszer látott, de rendszeresen leveleznek egymással. Az hagyján hogy kibeszélt, de csak a negatív dolgokat mondta rólam, azt a sok jót, amit érte tettem, nem. Emiatt megsértődtem és nem adtam oda a laptopot, ami miatt azt mondta hogy én lezártam a kapcsolatot. Rám hárít minden felelősséget.

2021. jan. 27. 09:06
1 2 3 4
 11/39 A kérdező kommentje:
Láttam őt sírni, voltak érzései, csak az volt a furcsa hogy folyton hízelgett. Azt mondta imád engem, sose hagy el, milyen jó hogy vagyok. Ugyanezeket írja annak a csajnak is, akinek a párkapcsolatát teszi épp tönkre arra hivatkozással, hogy a lány azzal a másikkal úgyis boldogtalan.
2021. jan. 27. 09:59
 12/39 A kérdező kommentje:
Szeretetéhségem volt és azt hittem tőle kapok szeretetet.
2021. jan. 27. 10:00
 13/39 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyennek nincsenek valódi érzelmei, viszont imitálni nagyon jól tudja azokat, hogy ezzel másokat tévedésbe ejtsen.
2021. jan. 27. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
100%
Ez messze nem barátság ha beszélni tud veled sokmindenről. Simán kihasznált, lehúzott csak. Sajnálom, ha nem ismerted föl. De ettől kezdve óvd magad az ilyenektől!
2021. jan. 27. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 A kérdező kommentje:
Köszönöm a jó tanácsokat és a biztatást!
2021. jan. 27. 10:11
 16/39 anonim ***** válasza:
100%

Leírásod alapján úgy tűnt: a "kapcsolat" csak addig volt számára jó, amíg előnye származott belőled. Ha ténylegesen, bizonyíthatóan a hátad mögött kibeszélt, ez azt jelenti, hogy a pozitívumokat nem vette észre/természetesnek vette, a negatívumokkal meg volt ereje szemétkedni, hogy mással diskuráljon ilyenekről...

Álbarát volt (leírásod alapján), aki a te hátadon felkapaszkodva akart sokmindent, de ha már nem történt valami úgy ahogy az neki jó volt (új laptop nem odaadása) akkor már "lezártad a kapcsolatot"...

2021. jan. 27. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
78%

Azzal, ha továbbra is vele foglalkozol, vagy azokkal, akik látatlanban nekiállnak különféle pszichés diagnózisokat ráaggatni, ez nem fog segíteni.

Érdemes elfelejteni őt, blokkolni, tiltani mindenhonnan.

2021. jan. 27. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem csúnyán kihasznált! Inkább kerüld el, talán ez lesz a legjobb.
2021. jan. 27. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
100%

@10:23


Gondolom rám célzol. Én is azt javasoltam a kérdezőnek hogy felejtse el örökre...

2021. jan. 27. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
100%
Remélem ki tudod dobni anélkül, hogy utána még a nyakadra járna mindenféle ürüggyel! Azonnal lapát!
2021. jan. 27. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!