Nincsenek barátaim, de már beletörődtem, normális ez?

Hogyan értékeled a saját életedet? Van olyan dolog az életedben amire szerinted mások fel tudnak nézni?

Gondolom az életed során észrevetted már azt, hogy te is inkább azoknak a társaságát próbáltad keresni, akiket valamilyen szempontból érdekesnek találtál.

Nagyon sokat számít az ember kisugárzása ilyen szituációkban. Tehát sokkal inkább fogja az ember egy olyan másik ember társaságát keresni, akiben lát valamilyen egyéniséget és önbizalmat. Az élet valamilyen területén legyél szakértő, vagy mestere annak a dolognak. És mindjárt jobb helyzetben leszel.

4-es vagyok, azt elfelejtettem, hogy akiken látszik vagy érződik, hogy kétségbeesetten barátságot akar elérni a másiknál, azt akarva akaratlanul is átalakul nyomulássá és az emberek 95% általában kiábrándul az adott emberből.

Most nem azt mondom, hogy te ilyen vagy, ne érts félre. Csak ha véletlen megjelennek ilyen jegyei is az ismerkedésnek, azt megéri lecsipegetni.

Lenne egy fontosabb kérdéskör, melyet fel kéne tegyél magadnak: Magaddal meg vagy elégedve? Úgy érzed, mindened meg van, és mindent meg tudsz valósítani a lehetőségeidhez mérten? Van olyan személy az életedben, akivel mélyebb, lelki síkú a kapcsolatod (nem feltétlen élettársra gondolok)? Ha a válaszod mindre igen, akkor mondhatni nélkülözhetőek a barátok a te esetedben. Csúnyán hangzik, én is tudom, de tapasztalatból írom ezt. Megsúgom neked, én is hasonló cipőbe kerültem, bár egy kicsit másabb.

Velem ugyanis az volt, hogy kerestek engem páran (középsuliból például) utólag, de az után a pár alkalom után egyszerűen belefáradtam a haverkodásba. Egyszerűen nem találtam meg a helyem a haverok között és éreztem, hogy nekem nem erre van szükségem. Nem tudtam azzal azonosulni, hogy mindenfélét beígértek nekem, amikor egy hétvégére lementem hozzájuk, de ebből az valósult meg, hogy furikáztam őket Budapesten. Vagy 20000 Ft-om elment csak benzinre, de ők nem tudtak 6340 Ft-nál többet vissza adni. Röviden fogalmazva kihasználtak, de nem csak ez az eset volt, csak hirtelen ez jutott most eszembe, mert nem rég volt. Jogosan tennéd fel a kérdést nekem ez esetben, hogy miért nem mondtam nekik nemet eleinte. Azért, mert hülye voltam. Meg akartam felelni nekik. És itt a lényeg. A haverkodás egyrészt abból áll, hogy mindenki küzd az elfogadásért. Másrészt egy kis biztonságérzetet ad az embernek, hogy valami történik az életében, és valahova tartozik. Meg nekem nagyon nem tetszett soha az se, hogy a nagyobb társaságokban mindig lesz valaki, akit felemelnek, és akit szétaláznak. Utóbbiak lekopnak, de akkor találnak egy újat, aki köré ki lehet alakítani egy cseszegető közeget. De mindegy is, ennyit a haverokról, beszéljünk a barátokról is (mert a két szó nem egymás szinonimája, hanem különböző fokozatok a viszonyban).

20 éves vagyok csak, de még én is emlékszem arra, hogy régebben, a 2000-es évek végéig még nagyon más mentalitásúak voltak a gyerekek, ebből kifolyólag könnyebben alakultak ki hűséges barátságok. Ahogy megszaporodott a netes médiafelületek népszerűsége, úgy kezdett nehezebb lenni a barátszerzés is. De ez a helyzet nem olyan rossz, mert a párkapcsolatok megalakulásában nagy szerepet vállalnak ezek az oldalak. Viszont barátságok egyre nehezebben fognak kialakulni. Bevallom őszintén, magát a szót is már elcsépeltnek tartom. Nem hiszek a barátságban már. Nagyon sok barátban (vagy annak hitt) kellett csalódnom, azért irkálom ezeket.

Viszont annak ellenére, hogy korábban negatívan vélekedtem a haverokról, még is úgy gondolom, hogy egy jó haveri körre időnként szüksége van az embernek. Ki tud kapcsolódni, meg ha beüt a szar, akkor nem olyan nagy mértékű a csalódás se, következmények nélkül lehet távozni onnan. Nincs benne kockázat, mint a barátságban. Úgyhogy ennyit erről. Én a szerelemben és a családban hiszek, meg az időnként rövid időre kialakult haveri közösségekben. A barátságban viszont nem. Hidd el, tudom miről beszélek. Persze nem azt mondom, hogy nem alakulhatnak ki barátságok, de idővel mindenki le fogja a másikat szarni, mert ilyen világban élünk.