Mikrotól lehet azt mondani, hogy valaki már nem a barátod?
Arra gondolok, amikor két ember között egy barátság "leépül" ismerősi kapcsolattá. Mik lehetnek ennek a jelei?
Igazából az egyik barátommal kapcsolatban gondolkoztam el ezen, mivel egyre jobban érzem, hogy inkább ebbe az irányba megy el. Mióta bekerült egy szakkörös baráti társaságba, azóta sokszor érzem azt, hogy mellőz és csak akkor húz elő a "pakliból" ha éppen nincs más akivel programozhatna. Ha hívom valahová mindig van valami kifogása, és volt már, hogy hazudott is. Vagy hogy megbeszéltünk valamit és előtte visszamondta valamire hivatkozva az egészet, aztán kiderült, hogy másokkal ment el inkább.. Nem mond el nekem kb. semmit se, még sokszor akkor is csak köntörfalazik ha rákérdezek.
Én ragaszkodnék hozzá, mert nagyon kevés barátom van, de már kezd fárasztó lenni, hogy sose lehet rá számítani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos, saját tapasztalat íratja ezt most.
Minden barátom akkor távolodott el annyira, hogy onnan már nem volt visszaút a bizalomba,az igazi viszonyba - amikor párkapcsolatuk lett. És itt volt,akinek ez két hónapig tartott, volt akinek négy évig. Egy van csak ,aki meg is házasodott .
Teljesen átformálta őket a párjuk de úgy, hogy még a családi kapcsolataik is megsínylették.
Jelenleg egyetlen barátnak nevezhető ember sincs az életemben. Nehéz újakat alakítani, az emberek el - és bezárkóznak, illetve a telefonban él a legtöbbje.
Az, hogy egy séta, egy kávé, vagy egy kisebb kirándulás beleférjen, arra már gondolni sem merek...
F/ Bp
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nekem is volt ilyen barátom, hagytam elúszni. Nincs értelme ragaszkodnod hozzá, ha te csak ló nincs szamár is alapon vagy barátja.
18/f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Köszönöm a válaszokat!
#1 Ő bekerült ebbe a közösségbe és ráadásul a barátnője is onnnan lett 2-3 hónapja. De az elmúlt 1 évben is volt más kapcsolata és ugyan ez jellemzi.
A baj az, hogy nem csak a barátnője miatt lett ennyire távolságtartó, mert a többiekkel meg eljár ide oda, mintha kötelező lenne. Engem meg kihagynak mindenből. Volt hogy más szaktársakkal ment el túrázni, akiket egyébként én is ismerek, mégse hívott hogy menjek..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ő már nem az neked. Hát kb. innentől.
Nekem az ilyen gyerekkori vagy gimis vagy egyetemi barátok mind eltűntek pár éven belül. Mind leépültek.
1 igaz barátom van aki a mai napig az.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Őszintén sajnállak,Kérdező, de egyet tudj - ez nem Téged, hanem azt minősíti, akit barátodnak hittél.
Sovány vigasz,de hidd el, így van !
# 1
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!