Más is rájött arra, hogy azért nem megy a kiállás magáért, konfliktusokba belemenés mert nincs meg hozzá az idegrendszere?
Most komolyan, párszor kipróbáltam, hogy mivel jár a konfliktusoktól való nem elmenekülés és ki merem jelenteni, hogy ez nem való mindenkinek, és nem feltétlen az ő hibájából. Hiszen amikor ezt kipróbáltam akkor azt figyeltem meg, hogy az idegrendszeremre hatással van, elfáradok, és egy idő után már nem tudok megfelelő válaszokat adni, fel kell adnom, kikészülök.
Míg a másik félnek kutya baja, sosem tűnik úgy, hogy belefáradna, mintha még élvezné is a konfliktust, elhúzza, napokig, hetekig képes folytatni és meg sem látszik rajta. Gondolom ezek az emberek félig meddig pszichopaták és idegrendszerüket egyáltalán nem viseli meg az ilyesmi. Szerintem az a normális amikor az ember megérzi a konfliktusok hatását és belefárad egy idő után. És sajnos minden közösségben kerül egy ilyen konfliktusokat élvező személy, akivel sosem lehet lezárni a konfliktusokat mivel egyszerűen DOMINÁLNI akar! És az idegrendszere erre lett kitalálva így az ellenfelének esélye sincs.
Más is jutott erre a felismerésre, miszerint az idegrendszeren múlik mennyire tudsz hatásosan kiállni magadért?
7-es vagyok.
"Egyszerűen van egy limit ami nálam alacsonyabban van mint másnál, alacsonyabb a tűrőképességem."
Akkor mondogasd csak ezt, biztos jobb lesz tőle. Elregéltem, miért lehetne Neked és a másik válaszolónak hasznos kipróbálni valami küzdősportot. A további rajtad múlik.
11
De az mire alapszik? Arra, hogy esetleg be tudsz húzni valakinek? Ez önbizalmat ad? Mondtam, hogy már sportolok...
13
Egyszerűen nem tudsz egy egyszerű kérdésre válaszolni, nem tudom hová tegyelek. Nem trollkodom egyébként, csak tanulni szeretnék az okosabbaktól :)
2. Vagyok, az önértékelést kell javítani... Azt mindenki maga tudja hogyan tud rajta javítani. De ha pl nem tudtok konfrontálódni akkor pl munkában, életben hogyan érvényesültök? Mert pl egy szolgáltatónál panaszt tenni, esetenként kötni az ebet a karóhoz stb.. Ugyanis ha nem teszed leráznak...
Legutóbb pl nálam a kedves vízművekkel volt bajom... A hibabejelntőn meséltem mi a bajom, az meg visszakerdez a szomszédnal van víz? Mondom nem tudom, de nálam nincs... Hát hogy ő ebben nem tud segíteni, meg úgye a házban van a baj.. Nem náluk.. Ha én meg lebasztam hogy egy kanyit nem fizetek, meg ÁNTSZ mert víz nélkül fertőzésveszély, takarítani nem lehet... Az meg nem 10e huffos csekk lesz a vizmunek 2 óra múlva felturtak a ház előtt az utat mert dugulás volt a csőben... Na pl ilyen helyzetben mit tesztek? Ultok otthon és nézitek a falat hogy jaj csak nehogy vitatkozak?
15
Igen nem mindenki bírja idegileg az ilyen veszekedéseket, meg lemenni állatba, mert végső soron arról van szó.
A példám is érzékeltette, hogy én teljesen kimerültem egy ilyen helyzettől, míg a vitapartnerem kivirult. Szóval nem mindenkire van ugyanolyan hatással, idegrendszerek sok félék vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!