Az iskolák válalják a felelőséget az elveszett telefonokért?
Ugye most úgy lesz a törvény alapján, hogy tilos telefonozni a suliban, és azt le kell adni. Na most a telefon le van adva, és a diák megy órára, teremről-teremre. Ilyenkor a telefon le van adva. Mi történik abban az esetben, ha annak a telefonnak egyszer csak lábakel?
Az iskola majd mossa a kezeit, és nem fog történni semmi, mert hogy "ők nem válalnak felelőséget"?
"Magyarórán is, meg idegen nyelvi órákon is tanulnak hivatalos leveleket írni különböző ügyekben"
Akkor az egy jó pont, bár az érettségiből az idei évtől kikerült az érvelés és a gyakorlati szöveg alkotás. Utóbbiban pl ilyen feladat is előfordult. Helyette a önálló gondolkodást nélkülöző "tanulj meg mindent" elméleti tudást használó kategória lett.
Kressz oktatást igazából arra mondtam, hogy jelenleg még mindig nem kötelező tantárgy. A sok felesleges dolog helyett pl oktathatnának azt is. Nyilván ezt gyakorlatban kellene, nem telefonon. Több iskola felismerte, hogy legalább a osztályfőnöki órán tartsanak valami előadást vagy bármit. Sajnos még mindig sok helyen nem foglalkoznak vele.
Egyébként a telefon elvételre visszatérve a kormány arra is hivatkozik, hogy így csökken a iskolai erőszak és zaklatások száma. Bizonyos esetekben ez igaz, sőt evvel a érvel részben egyetértek. (Sajnos lehet a digitális technikát rosszra, durva dolgokra is használni, épp ezért kellene a megfelelő oktatás erről is, akár ráijesztős jelleggel, hogy mik is lehetnek a következmények)
Ugyanakkor sajnos nem csak telefonon tudják egymást piszkálni a gyerekek. Eddig legalább volt bizonyíték ha komolyabbra fordult az ügy. (Akár videó formában is) félek, hogy a jövőben a nincs bizonyíték, így nem történt semmi fele, irányba fog elmenni a történet.
"lehet a digitális technikát rosszra, durva dolgokra is használni, épp ezért kellene a megfelelő oktatás erről is"
Megvan ez az oktatás, de úgy kevés, úgy nem hat eléggé, ha közben ott van náluk a telefon éjjel-nappal, így sose tudnak tiszta fejjel elgondolkodni azon, amit az oktatáson hallanak. Úgy csak elmegy a fülük mellett.
Igazából ez ügyben valami dokumentumfilmet is vetítenék nekik, ami elég ijesztő is.
Tankönyvben csak elolvassa, hogy ne csináld ezt azt, de a kívánt hatás vagy jön vagy nem. Külföldön sok ilyen film van, azokon még a felnőttek is elgondolkoznak sok esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!