Bestbyte-nál milyen indokkal lehet visszavetetni egy terméket, ami számunkra nem működött? (Kábelről van szó)
Sziasztok, kb. 5 éve vettem először egy dupla kimenetű 3,5 mm-es kábelt a Bestbyte-nál, és éveken keresztül szuperül működött. Aztán volt egy nap, amikor már nem, és most vettem egy újat, ami viszont már az első naptól kezdve egyáltalán nem működik. Bármennyire is szépen dugom bele a telefonba és a csatlakozó eszközbe, valahogy olyan fejet csináltak a két kimenetelre, hogy már nem megy olyan egyszerűen bele, mint előzőleg. A telefonról konkrétan a tokot is levettem, hátha javítok az esélyein, de nem. Más telefonnal is megpróbáltam, de nem. Tehát a kábel nagyon silány, és írtam az ügyfélszolgálatnak, aki azt írta, hogy nem áll módjukban segíteni, nem érvényesíthetem az elállást.
Van még valami, amit tehetek, mielőtt a bankhoz vagy fogyasztóvédelemhez fordulok?
"Masreszrol viszont pont ezert a (nagyobb erteku) termeket szepen megvizsgalni, megtapogatni, megszagolni a boltban"
Ezt kb már alig egy két boltban lehet megtenni. Média Markt meg vmi e-betűs.
Egyrészt, ami raktáron van, az drágább, mert már rajta van tárolási díj, másrészt ezeknek a termékeknek már pörög a garanciája, amit nem szeretnek elmondani a vásárlóknak.
Ahol én dolgoztam, nem győztük elmondani, hogy webshop vagyunk, nincs raktár termékünk, csak rendelésre dolgozunk.
Majd erre jött az "intelligens" válasz, hogy akkor most megrendeli és akkor mutassuk meg neki...
Erre megismételtük mégegyszer az elsőt...
És nem hazudok volt, aki egyáltalán nem akarta megérteni, hogy a termékeket, amiket kihozok a fal mögül, az azért van ott, mert megrendelték!!
Nagyon egyszerű: ha online rendelted (adtad le a rendelést), akkor 14 napos elállási jogod van.
Ha helyben, boltban vetted rendelés nélkül, akkor hivatalosan NINCS elállási jogod. Az üzletnek lehet belső szabályzata, mint pl x napos visszavásárlás, levásárolhatóság, de semmi sem kötelezi őket.
Erre van valamifele forrasod? Mert eleg szurrealisan is hangzik.
Nekem nem ezt irja a net, hanem a kozismert szabalyt:
"A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás/annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!