Vezetéket feszültség esésre miért hatásos árammal méretezünk?

+Szirty, nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, hanem az, hogy nagy pofával hülyeségeket beszélsz.+

Én úgy látom hogy nagy pofád inkább neked van.

Akkor egy 92uF kapacitású fázisjavító kondenzátort problémamentesen lehetne 400V 50Hz-re kötni másfeles vezetékkel, mert hatásos teljesítmény nincs amivel számolni kellene.

A gyakorlatban ezt a vezetéket azonnal elfújja az a "meddő áram" amivel nem kellene számolni.

"elfújja az a "meddő áram" amivel nem kellene számolni"

Hát mondom, hogy nem értesz hozzá. :D

„A gyakorlatban ezt a vezetéket azonnal elfújja az a "meddő áram" amivel nem kellene számolni.”

Hogyne kellene vele számolni. Hol olvastad, hogy nem kell vele számolni?

#22, igazad van.

A látszólagos áram: I=√(Iw²+Im²)

Ha az áram hatásos összetevője nulla, Iw=0, akkor a látszólagos áram egyenlő a meddő árammal: I=Im. Ilyenkor ezzel az árammal kell számítani a veszteséget, mindegy minek nevezzük, mivel a meddő- és látszólagos áram itt most megegyezik.

Akkor legyenek a 92 µF-os kondenzátorok deltakapcsolásban, 3×400 V, 50 Hz-re kapcsolva és feltételezzük, hogy a kondenzátorok ideálisak.

Egy kondenzátor árama: Ic=UωC=400·2π·50·92·10⁻⁶=11,56 A

Egy fázisvezetőn folyó áram: I=Im=√3Ic=√3·11,56≈20 A

A vezeték legyen A=4 mm²-es réz, hossza ℓ=25 m

A vezeték ellenállása: Rv=ϱℓ/A=0,0175·25/4=0,11 Ω

A vezetéken keletkező veszteség: Pv=I²Rv=20²·0,11=44 W

A mértékadó feszültségesés kapacitív terhelés esetén: e’=I(Rv·cosφ–Xv·sinφ)

Ha a vezeték kilométerenkénti reaktanciája xv=0,2 Ω/km:

Xv=xv·ℓ=0,2·0,025=0,005 Ω

Ideális kondenzátornál sinφ=1, cosφ=0, ezért:

e’=–I·Xv·sinφ=–20·0,05·1=–0,1 V

A feszültségesés: e=√3e’=–√3·0,1=–0,173 V

Egyébként meg, ha 230 V, 50 Hz-re kapcsolnánk azt a 92 µF-os kondenzátort, akkor elég lenne az 1,5 mm²-es rézvezeték (I=6,5 A).

"Hát mondom, hogy nem értesz hozzá."

Még a lakatfogó sem érti...

En már eleve mondtam, hogy nincs olyan, hogy “hasznos áram”.

Î*sin(omega*t + fi2) van. Ennyi. A teljesítmény lehet meddő, ami abból adódik, hogy û*sin(omega*t + fi2)-nél fi2 eltérhet fi1-től.

A vezetéken az áramra méretezünk.

Nyilván az sem hülye aki a könyvet írta. Nem a vezetéken folyó áramnak van hasznos/nem hasznos része, mert ez nettó marhaság.

Egy áram folyik, mivel a vezeték sorban van a terheléssel. Viszont a terhelés feszültsége nincs fázisban a vezetéken eső feszültséggel.

A nagy költői kérdés, hogy mi érdekel jobban? Hogy mekkora feszültséget mérek a kábelen, vagy hogy mennyivel csökkent a fogyasztóm bemenetén? (Ugye effektív értékekről beszélünk, amik nincsenek fázisban, így nem vonhatjuk ki, adhatjuk össze skalárként!)

"Ebből az következik számomra, hogy nem mindegy milyen árammal számolok."

Azzal az árammal kell számolni ami a vezetéken folyik, mert a vezetéket az terheli mint már írtam.

Mindegy hogy annak az áramnak mekkora hányada hasznosul a terhelésen.

Kérdező, valszeg nem “hülye” sem a cikk írója, sem a villamos művel írója.

A trükk máshol van a dologban.

Ha nem akarsz forgó vektorokat rajzolni, vagy komplex szánokkal számolni, használd a képletet, nem kell újra feltalálni.

A trükk az egészben a nézőpont. Nem az érdekel, hogy mennyi esik valóban a kábelen, hanem hogy mennyi hiányzik mondjuk a 230-ból a fogyasztó sarkain. Ez csak cos fi=1-nél lenne egy szimpla kivonás.

Ki kell hangsúlyozni, hogy nem a kábel terhelhetőségéről beszélünk, mert ott jön szóba amit Szirty ír, ott a valós áram nem haladhatja meg a határértéket. (De ez nem is tartozik ide)