Meg tudom szokni az új külsőmet, ilyen maradok, vagy ismét megcsúnyulok, egyáltalán hogy kezeljem a helyzetet?
Kezdjük ott, hogy nagyon csúny kislány voltam. Duci, hajamat rövidre vágatták, fejem kerek volt, és mindig vörös. Aztán jött a kamaszkor, amikor a sok beszólás miatt méginkább gyarapodott a súlyom + megjelentek a pattanások nem kis számban. A sok beszólás miatt visszahúzódó lettem, magányos, és próbáltam inkább agyi szinten több lenni másoknál, ha már ilyen külsővel élek...
Persze így is bántott a dolog, és hetedikben már az öngyilkosságot is megpróbáltam.
Azóta valahogy sikerült megbékélnem magammal. Sikerült leadnom a plussz kilókat is. Aztán, egyik napról a másikra, azt vettem észre, hogy az arcom megszépült. A formája olyan, amilyen álmaimban, a pattanások eltüntek, és a hajamat is megnövesztettem, és befestettem sötét vörösre, ami remekül áll. Már senki sem piszkál a külsőm miatt, sőt, majdnem minden nap megdicsér valaki, azt hallom másoktól, hogy sok lány hasonlítani akar rám, és pár srácnak is bejövök, csak nem mernek idejönni hozzám.
Az önbizalmamnak is jót tett, de nem lettem egy plázacica, sőt, ha nincs nagy ünnep, még sminkelni se sminkelek. Szép lettem, és már hibát sem tudok mondani magamon külsőleg, mert olyan lettem, mint a fantáziám gyönyörű hősei.
Tudom, hogy nagyképűség magunkra rámondani, hogy szépek vagyunk, de itt kezdődik a gond. Én nem érzem magaménak ezt az arcot. Mikor tükörbe nézek, egy ismeretlen lány néz vissza. Egy lány, aki sokkal szebb mint amiről álmodtam, szebb mint ahogy ki akartam nézni. De látom magamban a régi énemet, aki kiabál, hogy őt miért nem vette észre senki. Ha valaki megdicsér, arra gondolok, hogy de felszínes, és pár éve biztos nem mondta volna ugyanezt. Sokszor hiányzik a régi önmagam, akit bár nem sokan, de azért szerettek, mint aki, és most olyan, mintha egy pajzs lefedné a belső tulajdonságaimat, és így nem tudom megmutatni. Viszont örülök is, hogy már nem bánt senki. Így viszont olyan, mintha eltűntem volna.
Tudom, hogy nehéz megérteni a problémámat, de kérlek ne írjatok bunkó hozzászólásokat!
18/L
Mintha én írtam volna az egészet! Bár én nem voltam duci, rövidhajú és okos, inkább csak csúnya, lapos, tele szeplőkkel. Aztán én is megszépültem. Tényleg fura a tükörbe nézni, de meg lehet szokni. Most őszintén, nem jobb így? Már senki sem piszkál, csúfol. Csak egy dologra vigyázz: ne légy nagyképű! Ne ess át a ló túloldalára! Mielőtt kicsúfolnál te is vkit, gondolj arra, hogy egyszer te is ilyen voltál és milyen rosszul esett.
Sok sikert a továbbiakban!
Szintén 18/L
Sokszor hiányzik a régi önmagam, akit bár nem sokan, de azért szerettek, mint aki, és most olyan, mintha egy pajzs lefedné a belső tulajdonságaimat, és így nem tudom megmutatni. Viszont örülök is, hogy már nem bánt senki. Így viszont olyan, mintha eltűntem volna.
Én ugyan ezt elmondhatom "magamról". Velem nem külső problémák voltak/vannak. Hanem belső, kifordultam magamból régen voltam a rossz kislány, mégis most vagyok az akit mindenki a pokolra kíván még én is.
mintha egy pajzs lenne a mostani és a régi énem közt amit lehetetlen áttörni!
Én annyit tudtam tenni a magam érdekében, hogy beletörődtem. Nem lett sokkal jobb, minden nap vissza emlékszek milyen volt régen. De megtanultam az új énemmel élni! Csak ennyit tudok javasolni, tanulj meg újra élni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!