Miért kell nőként élnünk, ha csak szenvedünk?
Keresztényként nőttem fel, és az is vagyok. Mindig azt láttam, hogy a kereszténységben megbecsülik a nőket. Az evangéliumban sem olvastam olyat, amiben Jézus alsóbbrendűeknek nevezi a nőket, és az (MAI!) egyház is mindig ezt mutatta. Mindig azt láttam, hogy egy nő a kereszténységben annyiban különbözik, hogy ha esetleg szerzetes akar lenni, akkor csak apáca lehet, pap nem. Bár ezt láttam, akkor sem szerettem nő lenni. Aztán elolvastam az apostolok leveleit a Bibliában (különösen Pál leveleit), és az óta egyenesen gyűlölök létezni. Azóta kétségbeesetten keresgélek a Google-ban a "miért jó nőnek lenni?" címszó alatt, de semmi meggyőzőt nem találtam. Csak pár fajta buta indokot csűrtek-csavartak, pedig összesen ezek voltak:
-mindenféle külsővel és öltözködéssel kapcsolatos dolgok, amik engem egyáltalán nem érdekelnek, sőt én inkább tehernek érzem a sminkelést, a folytonost szőrtelenítést, öltözködést...
-a férfiak ostoba kihasználása: nyaklánc, csoki, parfüm... csak azért mert a nők HISZTIZNEK(!!!), menstruálnak, terhesek
-jobbak vagyunk otthonteremtésben-az építészek és lakberendezők 80%-a férfi
-anyaság- egyrészt ezzel együtt jár az is, hogy menstruálsz (bár ugye terhesség alatt pont nem, de előtte és utána igen), a terhességgel és szüléssel kapcsolatos kínlódás, mellesleg a nőknek se lesz egyedül gyerekük, kell egy apa, és az apa ugyanúgy szülő, ugyanolyan szertetettel, törődéssel, gondokoskodással és ugyanúgy ÉRZELMEKKEL ÉS ÖSZTÖNÖKKEL a gyermekük iránt.
-nőnap - ennél jobban fel se lehetne hívni a figyelmet arra, hogy egy nő nem férfi, egy olyan világban, ahol az számít, aki férfi.
-akkor van szeretkezés, amikor a nő akarja-na, haggyámán
- a nők érzelmesebbek,romantikusabbak, többször ölelik meg és puszilják meg egymást-EBBEN MI A JÓ, VAGY AZ ELŐNY A FÉRFIAKKAL SZEMBEN??? Én személy szerint nem annyira szeretek másokkal érintkezni.
-A nők kedvesebbek-......
-Szebbek-..................
-"lételemünk a gondoskodás"- melyik eszeveszett nő az, akinek nem az minden álma, hogy a férjét és a gyerekeit 24 órás műszakban kiszolgálja?
Szóval ennyire jutottam. Gyakorlatilag minden nap azon gondolkodom, hogy nem kéne élnem, mert nő vagyok, és hogy Isten se szeret, mert nő vagyok. Folyton azon jár az eszem, hogy nem kellene léteznem. A környezetem nem vesz komolyan, úgyszintén csak mert nőnek születtem. Ráadásul mindig azon jár az eszem, hogy alárendelt vagyok. Szóval valaki mondja meg, hogy nőként miért éri meg élni, mert nekem eddig még mindig megválaszolatlan ez a kérdés.Miért léteznek nők? Mi miért vagyunk? Miért hiszik a férfiak, hogy gyengébbek és ostobábbak vagyunk, akiknek csak a külsőségek számítanak? Miért harcolnak a nők a jogaikért, hiszen nem éri meg, ég senki nem menekülhet az élet elől? Miért kell a nőknek szenvedniük mindig?
És kérek mindenkit, hogy ha hozzászólnak, akkor se az egyház szidása legyen az első, mert az tényleg nagyon bántó is tud lenni, és most nem ez a fő téma.
8-as vagyok. Erre azt tudom mondani, hogy
- vagy azzal magyarázod, hogy a Biblia egy patriarchális(abb) társadalomban és számára íródott (pláne az akkori római és görög "erkölcsi" közeg ellenében), de a mára vetítve a hippiknek volt igaza (pl: "Woman Is The Nig*er Of The World" énekelte Lennon - ajánlom figyelmedbe, idevág:) ),
- vagy azt, hogy Isten egyszerűen nem olyan, amilyennek szeretnéd, hogy legyen. És akkor milyen dolog már kiválogatni azokat a tulajdonságait, amik tetszenek? (erről meg: Depeche Mode: Personal Jesus :) )
Minden vallásnál és a kereszténység történetében is megfigyelheted, hogy vannak ortodox (a hagyományokat szó szerint követő) és újító (az alapokhoz a kor lehetőségeihez mérten visszatérő) hullámok vagy közösségek.
Személy szerint (na tessék, kiválogatva:) ) nálam a kérdést az oldja meg, ha a kölcsönösségre helyezem a hangsúlyt. Tehát nem alapjogon áll felettem valaki csak azért, mert férfi. Hanem ha a férjemnek feje a Krisztus (szeretet, empátia, lelkiismeret), akkor lehet az én fejem is, és szívesen leszek az ő dicsősége (azaz büszke vagyok rá és ő büszke lehet rám és nem más férfinak hirdetem magam, hanem őt hirdetem - mondjuk ma kendő helyett pl. gyűrűvel és kisebb dekoltázzsal). "A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége." (1.Kor.7.3-4.) Amíg a férjem jó akarattal van felém és gyermekeink felé, én elfogadom, hogy ő a családfő én meg vele egy testként az ő oldalbordája. De szerintem a nők többsége sem engedelmes báránykát akar férjnek (bár vadállatot sem), hanem olyat, akire felnézhet, de aki ezt nem használja ki. (Hogy ki mosogat ennek tükrében, arról az apostol nem írt.) A "csendességről" meg: Pl. ha ismerem a férjem, hogy jó akarattal választott bármiről, amit én épp másképp csinálnék, nem hangosan perlekedek vele vagy panaszkodom róla a barátnőmnek, hanem először - jó akarattal :) - megkérdem tőle az indokait. Szerintem azért van az, hogy a nők arra vannak emlékeztetve, hogy csöndben maradjanak, a férfiak pedig arra, hogy gyengédebbek legyenek - mert mindkettőnek ez a nehezebb. Ez persze most mind nagyon ideális, amit leírtam, házaspár legyen a talpán, aki betartja, de szerintem valahogy így érdemes magadnak lefordítani (figyelembe véve, hogy elég régen élt, már házas nők és férfiak számára íródott, s ma a házasság nem ennyire egyértelmű és általános életút).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!