Öngyilkosság gondolata?

19 éves fiú vagyok.

Szüleimmel élek,középosztálybeli család és van egy barátnőm.

A barátnőm és a szüleim nem jönnek ki egymással. Már egy éve nem beszélnek.

Nála szoktam aludni pénteken és szombaton.

A szüleimmel nagyon megromlott a viszonyom,amiért annak ellenére vagyok a barátnőmmel,hogy ők nem szeretnék.

A szüleimnek van egy ideális családi elképzelésük s ezt szeretik is mutogatni,hogy milyen "tökéletesek vagyunk" (fb képek) holott nem...

Állandóan azt akarják,hogy azt tegyem,amit ők akarnak és nem engednek önállósulni.

Igen,ők adják a zsebpénzt(részben,mert a nyarat ledolgozom,hogy legyen pénzem) és igen,náluk élek és az ő aztójukkal járok ha megyek valahová.

A felállás az az,hogy hétköznap suli,körök,sport,2x 2 óra barátnőzés. Lényegében időben végzem mindig. Időben otthom is vagyok. Segítek,ha kérnek,ha parancsolnak stb. A hétvégémet viszont szeretném a barátnőmmel tölteni. Szombatonként ígyis hazajárok reggeltől kora délutánig(2-3) s onnantól pedig vasárnap este 8ig ottvagyok,utána megyek haza.

A lényeg az az,hogy olyan dolgokon veszekednek velem ,amire más szülő csak legyintene.

Állandóan megkapom,hogy én milyen hálatlan gyermek vagyok,tiszteletlen és neveletlen,flegma vagyok és csalódnak bennem állandóan. Mindig a tökéletes rokonokhoz hasonlítanak,hogy miért nem vagyok olyan,mint ők,illetve hogy valahol elrontották a nevelést s ennek nagyon gyakran hangot is adnak.

A barátnőm is nagy szerepet játszik abban,hogy ilyen lettem s ezért utálják őt(holott a barátnőm nem utálja őket,csak nem tetszik a viselkedésük velem szemben).Olyat is kaptam már,hogy nincs családunk,nem járunk együtt sehová. (Ez részben igaz csak,a családi vacsorákon,ünnepeken mindig jelen vagyok,csupán a közös kiruccanásokon nem,mivel arra nincs kedvem egyszerűen)

A mai vita például azzal kezdődött,hogy felhozták egy kirándulási lehetőséget Angliába.

Már nem egyszer hangoztattam nekik,hogy félek a repüléstől,nem szeretek és nem is szeretnék repülővel utazni.

Ők pedig azt hangoztatták,hogy de jó lesz,menj el,nincs abban semmi,ne legyek bunkó,miért vagyok ilyen,stb...

Már nem egyszer elmondtam nekik,és igen,már negyedszerre kicsit feldúltabban válaszoltam,mert ideges lettem,hogy rám akarják erőszakolni az akaratukat. És ez NAGYON sokszor van így,hogy az Ő akaratukat akarják rám erőltetni.

Nincs olyan hét,hogy ne kapnám meg ezeket. Én magamat egy inteligens és jólnevelt fiúnak mondanám,aki tudja mi a kötelessége,de azt nem várhatják el tőlem,hogy amit akarok és szeretek,azt hanyagoljam.

Ez megy már több mint egy éve,hétről hétre,napról napra.

Mostanában(fél éve) rászoktam az alkoholra és a dohányra. Persze titokban...de gondolkodom máson is. Magam nem tudom elviselni.

A barátnőm megért engem,de sajnos nem tud segíteni,csak vigasztalni.

Senki más nem áll mellettem,mivel a rokonok mind-mind a szüleim igazát ismerik s nekik hisznek,hogy "ők csak azt akarták hogy nekem jó legyen de én goromba módon elutasítottam blabla..."

Minden reggel rettegve kelek fel és rettegve fekszem le,hogy mikor lesz ismét veszekedés.

Tudniillik,nagyon érzelgőslelkű vagyok és nagyon a szívemre veszem a dolgokat,nagyon megviselnek. Depressziós vagyok,szorongok s senki nem tud segíteni.Már már tényleg a végső lehetőségen gondolkodom.

(A szüleimet ugyan ez miért is érdekelné?Hisz nekik sokkal rosszabb,próbáltam velük beszélni,mindhiába...)

Örülök,ha nem vagyok otthon s ez nagyon fáj. Hogy az egész világ ellenem. Szüleimet csak a pénz és a látszat érdekli,hogy mások mit gondolnak rólunk.

De hogy én mit szeretnék,az senkit nem érdekel.