Hogyan lehet elviselni azt, hogy az én életem másként alakult mint a gyerekkori barátaimé?

21 évesen, fiatalon kötöttem egy rossz házasságot , ami megpecsételte az életem , hiába váltam el .

Elvesztegettem tiz évet egy férfi mellett, aki súlyosan kihasznált , bántalmazott . Végül a zéróról kellett újrakezdjem ....

Nagyon küzdelmes évek voltak , nagyon sokaig tartott a házasságban az érzés h biztos minden az én hibám.

Emiatt vártam annyit a válással .

Született egy gyerekem is , ö az egyetlen akinek fontos vagyok.

Miatta küzdök pèldásan egyedul es teremtek elö mindemt .

Néha elégedett is lennék , de olyankor látom h a volt játszópajtasaim zöme boldog házasságban él , semmi gondjuk , utazgatás , férj intéz mindent , büszkén fotózza a családot .

Én egyedül viszek a vállaimon mindent , sokszor betegen is, például tavaly télen kificamodott bokával.

Most már 41 éves vagyok ...

Minden éjjel úgy alszom el h imádkozom h fel tudjam nevelni a gyerekem es tudjam fizetni a lakbért, ne betegedjek meg stb.

Senkinek nem szamitok , es senkire nem szamithatok.

Sok pechem is volt , pár öröm is az ürömben.

Legvadabb rémálmomban se jutott volna eszembe h ilyen szamkivetett szerencsétlen leszek, egyetemi diplomával ....

Kiút nincs ebböl már , de remélem h eröt ad az isten mindennek az elviselésére , nem szeretném azt sem h a gyerek boldogtalannak lásson es nem is vagyok az ...

De néha fáj.

Nem tudom , aki hasonló helyzetben van, hogyan éli meg ?