Valóban szociális fóbiám van? Érdemes pszichológushoz fordulnom?

Sziasztok! Egy már régóta tartó, személyes problémámat szeretném megosztani veletek. Én egy 18 éves lány vagyok, aki mindig is önbizalomhiánnyal küzdött. Már kiskoromban is a visszahúzódóbb, csendesebb kategóriába tartoztam. De mindig is voltak barátaim, akik előtt meg tudtam nyílni és önmagamat tudtam adni. Viszont vannak helyzetek az életemben, amikor képtelen vagyok erre. Idén járom az utolsó évemet a gimnáziumban (az ötödiket), és például az osztályomban rámtörnek a szociális fóbia tünetei. Rosszul érzem magam, ha az egész osztály együtt van, nem merek megszólalni, csendben vagyok, zavarban vagyok, és félek, hogy valaki engem néz. Nagyon rossz érzés, és ez igazából a kezdetektől így van. A napokban kerestem rá erre a problémára az interneten, és akkor láttam, hogy ez bizony a szociális fóbia. Viszont azért nem értem, hogy miért vagyok ilyen az osztályban, mert van pár baráti társaságom, ahol meg nagy a szám és úgymond önmagamat tudom adni, mert én alapból egy életvidám, mosolygós, barátságos, beszédes lány vagyok. Az osztályban pedig nem. Ott teljesen más énemet hozom. És nagyon rossz érzés ezt nap mint nap átélnem. Szorongok az órákon, nem érzem jól magam. Ezáltal koncentrálni és figyelni sem tudok kellőképpen. Mindenki úgy lát, hogy rossz kedvem van, csak néha szólalok meg, szóval olyan élettelennek láthatnak, aki kis szerencsétlen. De csak az osztályban, meg ha több ember vesz körül. Kisebb csoportokban teljesen jól elvagyok, pl más osztályokkal is. Szóval nem tudom, hogy ez valójában mit is jelent, de szerintem szociális fóbiával küzdöm, de csak olyanban, ami bizonyos helyzetekben tör elő (mint nálam az osztály). Simán leszólítok idegen embereket, velük még talán könnyebben is elbeszélgetek, egyik nap például közvéleményt kutattam az utcán, és teljesen jól ment, magabiztos voltam. Viszont az osztályomban, azokkal az emberekkel akikkel már 5.éve lesz, hogy egy osztályt alkotunk, valahogy ez nem megy. Igazából nem ismer senki sem abból az osztályból, de én sem magam. Azt tudom, hogy nem önmagam vagyok az osztályban, hanem a kifordított énem, aki nem meri önmagát mutatni. Mert fél. Fél, hogy mit gondolnak mások. Hogy eddig nem ilyen voltam, most meg hirtelen más lettem. Annyiszor próbáltam ezen változtatni, de mindig visszaestem... Valaki tudna nekem segíteni? Szeretném, ha legalább az utolsó évben jól érezném magam a bőrömben és egy jó osztály fontos tagja lehessek. Tudom jól, annak ellenére, hogy nincs önbizalmam, hogy megvannak bennem is az értékek és egy barátságos, kedves személyiségű vagyok, mégsem tudom ezt mutatni az osztályban. Csak a csendes kis aranyos lányt. Amikor a baráti körömben pont hogy nagyszájú és pörgős vagyok. Mintha két életét élnék. Az egyik tönkretesz lelkileg, a másik pedig éltet. Remélem lesz aki elolvassa ezt és tud majd nekem segíteni. Nem akarom ezt egy barátomnak sem elmondani, szégyellném, meg azt mondanák rögtön, hogy ez hülyeség, meg nekem ilyen bajom tuti nincs. De én tudom, hogy van. Mindenképp szeretném ezt szakemberrel megbeszélni, szerintem hasznos lenne. De azért kíváncsi lennék az itteni véleményekre is! Esetleg ha valaki hasonló cipőben jár(t) és leírná a saját történetét és tapasztalatait, annak is nagyon örülnék. Köszönöm előre is! 18/L