Nem értem létem értelmét? 15 L
Csak szerintem hangzik viccesen a kérdés?
Na mindegy. ez egy komoly dolog, nem viccelem el.
Szóval.
Nem értem, miért élek.
Igen igen, 15 éves vagyok, hormonok, meg "én"keresés, de ez már több, mint négy éve tart.
Nem tudom, minek élek. Senkit sem zavarna, ha nem lennék.
Igen, megrendülnének sőt, sírnának is páran, de előbb-utóbb túllendülnének rajtam. Nem lenne nehéz dolguk.
Apám nem szeret. Én sem szeretem őt. Folyamatosan csak csesztet és már mondta, hogy jobb lenne nélkülem a családnak.
Anya szerintem szeret, de már nagyon megfáradt bennem, és már elege van ebből. Elvitt pszichológushoz, hogy "javítson meg". Én vagyok a bűnbak a családban.
Öcsém jófej, de még kisebb,húgom aranyos, de ő sem igazán kedvel.
Volt egy barátom is, de megcsalt... pedig én mindent megadtam neki. (Nem ÚGY, ejj!) Szeretetet, figyelmet, időt... Majd kiderült, az egészet csak megjátszotta. Hogy végig csak hazudott. Pedig én segítettem a depressziójában, sokszor kirángattam ebből-abból... én csak segíteni akartam.. És nagyon szerettem. Szeretem, mármint, mert még mindig, sajnos.
Barátaim nagyon nincsenek.
Nem is biztos, hogy akarok.
Már nem bírok örülni semminek, még ha érzem, kéne is... a hobbijaim,minden amit szerettem.. semmit sem élvezek már.
Ingerlékeny és érzékeny vagyok.
A legjobb az lenne, ha egyszerűen csak megdögölnék.
Nem tudom, hogy jutottam el idáig, de ha egy sínen sétálnék, és vonatzúgást hallanék mögülem, nos, nem fordulnék meg.
Azt hiszem egyre mélyebben csúszok lefelé az "anorexia" nevezetű mentális betegségben... Már a napi 500 kcal-t sem bírom megcsinálni.
Ez depresszió?
Végülis itt már nem a nagy megváltást vagy bármi "szocializálódj", "mozdulj ki, sportolj!(sportolok)", "egyszerűen csak fókuszálj a jobb dolgokon" tanácsokat kérnék, hanem inkább.. nos. Gyors és fájdalommentes öngyilkossági módszereket.
Már utánaolvastam sok mindennek, tudom nem olyan egyszerű az, a jó halált nehéz megrendezni.
Nem értem. Az egészet. Miért vagyok ilyen szar, hogy eddig lecsúsztam?
Tudom túlérzékeny vagyok, és tudom, nem vagyok normális. TUDOM! Akkor, miért nem alakítom úgy az érzelmeim?
A rokonok már kezdenek nem is beszélni velem, nem tudják, hogy kezeljenek. Régebben még mondták, hogy "egyél többet" "mennyit fogytál, de szép vagy!" és "hopp, kicsit többet szedtem, de majd megeszed, igaz?". Ma már semmit.
Üresnek érzem magam.
Senki sem bírja ki mellettem hosszútávon, nem tudom miért.
Bárkit szeretek, mindig én adom a többet. Most lehet ez a születésnapi ajándék értéke is, de én inkább figyelemre, időre és szeretre gondolok.
Nem tudom elviselni, hogy nem válthatom meg a világot, hogy ez az egész bűzlő nagy kupac szar akkor is szar marad, ha parfümöt fújunk rá. Hiába; nem akarhatom úgy a jót másnak, ha más nem akarja és hiába akarhatom, hogy xy jót cselekedjen/ne legyen ilyen félelmetesen sötét; nem fog/az marad.
Köszönöm azoknak akik végigolvasták, méginkább, akik válaszolnak rá! (Ha egyáltalán fog bárki is)
Ismerős. :/
Sajnálom.
Köszi.
Hát, nekem végülis mindegy; sokan mondták már, de úgy érzem, buta vagyok.
Igen, nem kéne feladni... na ja :|
Szia!
Sokáig én is küzdöttem többféle problémával tizenévesen, huszas éveim elején. Nekem az írás, az olvasás és a zenehallgatás segített és szerencsére volt körülöttem 1-2 barát, akire tényleg számíthattam, ha másban nem is, de legalább abban, hogy meghallgatott és láttam rajta, hogy próbál segíteni. Szóval: ne add fel!!! Tudom, hogy most nehéz, rossz, nincs kedved élni, nincs kedved semmihez- de gondolj arra, hogy ez nem egy végleges állapot és ennél csak JOBB lehet!!! ne gyötörd magad, ÉRTÉKES ember vagy, szépen értelmesen megfogalmaztad a mondandódat! Keress olyan embereket, akikkel megérted magad, akik ELFOGADNAK, akik mellett ÖNMAGAD lehetsz. Keress olyan dolgokat amik boldoggá tesznek! Biztos, hogy van ilyen!!!! akár régi hobbi is lehet.. és ha gondolod, nyugodtan írj nekem és remélem tudok neked segíteni! Kitartás és szebb napokat!!!! :)
Hah.. nagyon köszönöm a válaszokat. :)
Utolsó előtti: Rendben, írok
Utolsó: Már van egy tengerimalacom. :) Nagyon szeretem igaz, sokszor harap. Nagyon cuki. Szóval pipa
Amikor annyi idős voltam, mint te, szinte ugyanezeken mentem keresztül, és baromira idegesített, amikor mindenki csak annyit bírt tanácsolni, hogy "mozdulj ki", "szocializálódjál" vagy "sportolj!". Akkortájt én is úgy gondoltam, hogy az öngyilkosság lehet a legnormálisabb megoldás ebben a helyzetben, de utólag nagyon hálás vagyok a gondviselésnek, amiért nem tettem meg, mert ahogy idősebb lettem, gyökeresen megváltozott a hozzáállásom a dolgokkal kapcsolatban. Látom, hogy megjelölted a kulcsszavaknál az INFP-t. Sajnos tudom, milyen ezzel a személyiséggel élni, mivel én is az vagyok :D A depresszió, önbizalomhiány, lecsúszottság érzése, az önutálat és társai szinte mindennapos jelenségek az életünkben. Ha megkérdeznék, mi a legrosszabb az INFP létben, kapásból azt válaszolnám, hogy az elvi fanatikusság. Borzasztóan nehezen tolerálom, ha valakinek eltérnek az elképzelései az enyémektől...Részben ez is okozza az aszociálisságomat (bár még van pár tényező) Bármennyire is irreális dolog a világ megváltása, nagyon rossz belegondolni, hogy egyedül sosem téríthetjük jobb belátásra az embereket.
Nekem az olvasás és az írás segített nagyon sokat…Talán azért, mert így valamelyest ki tudtam zárni a külvilágot. Ilyen esetben szerintem az a legjobb, ha valami aktív elfoglaltságot keres az ember, ami többé – kevésbé korlátozza a negatív gondolatok elburjánzását.
17 / L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!