Jó útra térhet egy szerencsejáték- és pornófüggő láncdohányos ember?

Sziasztok! Egy 25 éves fiú vagyok, a fenti dolgokon szeretnék változtatni, illetve segítséget kérni, hogy hogyan tudnék. Nem akarom az egész életemet elregélni, hogy hogyan jutottam idáig, ha valakit érdekelne mégis, szóljon nyugodtan, megírom neki.

Röviden:

Voltak emberek akiket igaz barátaimnak hittem, ezeknek egyik része elfelejtett, a másik felét én felejtettem el, mert rájöttem, hogy csak saját maguk miatt keresték mindig az én társaságomat.

Barátnőm még SOHA nem volt, voltak lányok akik vállalták a kezdeményezést felém, de higgyétek el (nem szoktam rágalmazni), hogy mindegyikük a szó szorosabbik értelmében fogyatékos volt. És voltak akik felé én kezdeményeztem, ők kivétel nélkül mind lekoptattak.

Ez elég ambivalens dolog, mert azt mondják hogy jóképű vagyok (sokan, de én magamat nem tartom annak).

Akármibe fogtam, mindig valami "szerencse", vagy néhány esetben a kitartásom hiánya miatt nem jött össze semmi soha. Egy ideig tényleg úgy voltam vele hogy na nem baj, majd legközelebb.

Mivel azonban vallásosan neveltek (r. katolikusnak), egy idő után én ezt a folyamatos kudarcsorozatot már nem véletlennek fogtam fel. Mintha a "Jó"Isten kipécézett volna magának hogy: "hát komám, téged megátkozlak, szívjál egész életedben, és semmi se sikerüljön".

Ezek miatt jutottam idáig. Többször próbáltam változtatni, de mindig elbuktam. Semmiféle szakemberhez nem fogok elmenni, mert ők az ún. segítséget pénzért csinálják, azaz muszájból. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább Titeket, hasonlóan hétköznapi embereket kérdezem, mit tehetnék.

Ha lenne miért küzdenem, egy igaz barát kedvéért, egy lány kedvéért, aki szeret, akkor megtenném, és gondolom sokkal könnyebben is sikerülhetne ez az egész.

2013 óta dolgozom, és soha nem is költöttem többet a megkeresettnél, de a szerencsejáték miatt elvesztettem mindent időnként, jelenleg is ez a helyzet. Egyedül lakom egy lakásban, a munka miatt költöztem el otthonról egy másik városba, úgyhogy most már a családom sincs itt. Pedig ők szeretnek, tesóim, szüleim is, én is őket.

Én már azon gondolkodom, hogy leiszom magam, olyan részeg leszek mint az albán szamár, aztán szépen kifekszem keresztbe valami sínre, és ott elalszok, aztán majd jön egy vonat és bye-bye.

Nem félek a haláltól. Így úgysincs semmi értelme élni, és az hogy anyám szeret, még önmagában kevés (ez igaz az emberek 99%-ára).

Magány, csalódottság, kiábrándultság, kifordult világ, a most felnövekvő töketlen generáció, mindenből elegem van már, szóval kérdem én, mit tehetnék?