Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Valószínű hogy egyedül maradok...

Valószínű hogy egyedül maradok, igaz?

Figyelt kérdés
Annyi mindent rontottam el. Azt hiszem mindent. Minden a sok hazudozásból fakadt, nem tudok sajnos leállni vele. Minden első dolog, minden aminek nagy első élménynek kellett volna lennie nálam sivár, és borzalmas volt. Az életem elrontottam, a mérföldköveket kikerültem, majd később lerúgtam őket az út mellől. A többi embernek annyi szép dolog természetes, ami számomra sohasem létezett. Saját magam rabja vagyok. Megszabadulhatok még? 22 éves vagyok és mintha már minden véget ért volna, az is ami sohasem volt, mikor talán csak kezdődnie kellene.

2015. nov. 15. 19:16
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:
Valami ilyesmi, csak negatívabb. Mivel élvezem amikor hazudok, és olyanokat vezetek félre akik szeretnek. Én nehezen illeszkedek be ebbe a világba, nehezen szeretek meg embereket, és elég önző is vagyok. Jobbnak mutatom magam mint ami vagyok. Olykor meg rosszabbnak, attól függ milyen a kedvem. Szórakozom az embereken, és én iszom meg a levét, mert ennek az lett az eredménye hogy nincs öntudatom. És hogy már semmi sem tűnik számomra valósnak, azonosultam a fiktív, általam alakított karakterekkel, és már nem tudom ki kicsoda, és hogy ki mit akar. Nem tudom mi az én motivációm, hogy én ki vagyok...És minden értelmét veszti amint erre gondolok, mert tudom nem leszek képes a normális, teljes, és boldog életre. Tudom, hogy csak áltatom magam, és elhiszem hogy valaki más vagyok aki rendben van. Így pedig haladni nem is lehet, és kitörni sem bírok, a lelkem már megbetegítettem.
2015. nov. 15. 21:33
 12/28 anonim ***** válasza:

Hogy vezetsz félre másokat?

A szórakozásra írj már példát.

2015. nov. 15. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 A kérdező kommentje:
Van hogy egy idétlen komolytalan alaknak mutatom magam mások előtt, mialatt én vagyok az aki lenézem őket. Ilyenkor megfigyelem őket, és fejben elemezgetem mi velük a probléma meg hasonlók. Van hogy furcsa dolgokat hitetek el magamról idegenekkel, pl: hogy bohócként dolgozom, hajléktalan vagyok meg ilyesmik. És élvezem tapasztalni mire hogy reagálnak. A közeli ismerősökkel, barátokkal ilyen mélyre nem megyek, de velük szemben is jelen van benne ez a dolog.
2015. nov. 15. 22:49
 14/28 anonim ***** válasza:
Na jó, de megmondod hamar, hogy vicc bolt nem?
2015. nov. 15. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 A kérdező kommentje:
Nem, és elég hiteles vagyok.
2015. nov. 15. 23:55
 16/28 A kérdező kommentje:
Mármint hitelesnek tűnök.
2015. nov. 15. 23:56
 17/28 anonim ***** válasza:
És akkor napokig csövest játszol?
2015. nov. 16. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 A kérdező kommentje:

Mint írtam: "furcsa dolgokat hitetek el magamról IDEGENEKKEL, pl: hogy bohócként dolgozom, hajléktalan vagyok meg ilyesmik"

Még csak az igazi nevemet sem árulnám el, nem hogy újra találkozzak velük, csak random idegenek. A hozzám közelebb állóknak ekkora baromságokat nem játszom be...

2015. nov. 16. 19:32
 19/28 A kérdező kommentje:
Mondjuk van aki úgy hiszi rólam nincstelen vagyok, hogy haveroknál húzom meg magam..meg hogy festményeket árulok( ami volt már igaz is). Vele találkozom többször is. Ő az egyik kedvencem..Nem kell tudnia hová megyek haza. A stílusom pedig elég laza, vagy alter arcnak vagy komolyan csövesnek néznek. De ezzel már elkanyarodtam a témától...Az eredeti kérdésemre szeretnék válaszokat.
2015. nov. 16. 19:38
 20/28 anonim ***** válasza:

Tanulsz vagy dolgozol? Mit?

Mire vagy büszke?

2015. nov. 16. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!