Valószínű hogy egyedül maradok, igaz?

Valami ilyesmi, csak negatívabb. Mivel élvezem amikor hazudok, és olyanokat vezetek félre akik szeretnek. Én nehezen illeszkedek be ebbe a világba, nehezen szeretek meg embereket, és elég önző is vagyok. Jobbnak mutatom magam mint ami vagyok. Olykor meg rosszabbnak, attól függ milyen a kedvem. Szórakozom az embereken, és én iszom meg a levét, mert ennek az lett az eredménye hogy nincs öntudatom. És hogy már semmi sem tűnik számomra valósnak, azonosultam a fiktív, általam alakított karakterekkel, és már nem tudom ki kicsoda, és hogy ki mit akar. Nem tudom mi az én motivációm, hogy én ki vagyok...És minden értelmét veszti amint erre gondolok, mert tudom nem leszek képes a normális, teljes, és boldog életre. Tudom, hogy csak áltatom magam, és elhiszem hogy valaki más vagyok aki rendben van. Így pedig haladni nem is lehet, és kitörni sem bírok, a lelkem már megbetegítettem.

Van hogy egy idétlen komolytalan alaknak mutatom magam mások előtt, mialatt én vagyok az aki lenézem őket. Ilyenkor megfigyelem őket, és fejben elemezgetem mi velük a probléma meg hasonlók. Van hogy furcsa dolgokat hitetek el magamról idegenekkel, pl: hogy bohócként dolgozom, hajléktalan vagyok meg ilyesmik. És élvezem tapasztalni mire hogy reagálnak. A közeli ismerősökkel, barátokkal ilyen mélyre nem megyek, de velük szemben is jelen van benne ez a dolog.

Nem, és elég hiteles vagyok.

Mármint hitelesnek tűnök.

Mondjuk van aki úgy hiszi rólam nincstelen vagyok, hogy haveroknál húzom meg magam..meg hogy festményeket árulok( ami volt már igaz is). Vele találkozom többször is. Ő az egyik kedvencem..Nem kell tudnia hová megyek haza. A stílusom pedig elég laza, vagy alter arcnak vagy komolyan csövesnek néznek. De ezzel már elkanyarodtam a témától...Az eredeti kérdésemre szeretnék válaszokat.