Egyáltalán normális vagyok? És mi lehet a helyzet megoldása? Többi lent.

13 vagyok, lány, mostmost hetedikes. Az életem ötödikben változott meg, amikor is először mentem a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjére. A felkészítő tanárommal együtt. Első helyezést akartam, de 1 helyesírási és 3 figyelmetlenségi hiba miatt csak ötödik lettem. Eredményhirdetés után a felkészítőm mondott egy elég különös mondatot (amit csak akkor írnék le, ha érkezik egy válasz valaki olyantól,aki segíteni szeretne ), amiről már nem tudom pontosan, mire mondta (mármint én mit mondtam előtte), de úgy nagyjából tudom a jelentését. A mondat azóta kitölti a gondolataim 99%-át, nagyon szeretem, ez segített a kudarcból felállni, és ez a mondat az egyik fő oka, hogy azóta annyira megszerettem a Simonyit, hogy azt nem lehet kimondani. Ezt a mondatot a döntő után 20 hétig nem mondtam el senkinek, utána szigorúan a legjobb barátnőim közt volt, később már az egész osztályommal megosztottam meg más ismerőseim is tudták. Egyszer csak úgy döntöttem, hogy a tanárt emlékeztetem erre a mondatra, az egyik versenyfelkészüléses órán elmondtam neki, akkor kimondta a rettegett szót, hogy "nem emlékszek", de kérdezett róla meg minden. Azt hittem, ez után majd jobban érzem magam, de nem. Azóta csak még több a tépelődés, hogy mégis mi van, emlékszik-e még... legalább arra emlékezhetne, amikor visszamondtam neki, tehát arra, hogy van ilyen mondat... Elmentem még egyszer a döntőbe vele, burkoltan emlékeztettem, de nem vette a jeleket. Most itt vagyok 7.-ben, még mindig a Simonyit és ezt a mondatot szeretve brutálisan. Ráírtam ezt a mondatot a dolgozatfüzetemre is, hátha majd rémlik neki valami, de eddig ennek semmi jelét nem mutatja. Ráadásul idén nem lesz velem ideje annyit beszélgetni. A kérdésem igazából az lenne, hogy normális vagyok-e egyáltalán, hogy ennyire vonzódom egyetlenegy mondathoz, illetve mit tegyek, hogy emlékezzen??????? :''''''''((((((((((( Nagyon fontos lenne, ez a lelki probléma megöl.