Érdekelne, olyan emberek véleménye akiknél aktuális a helyzet vagy voltak hasonló élet szakaszban! Mennyire normális? Hogyha szükséges akkor mit érdemes tenni? Minden véleményt szívesen elolvasok!

Már lassan 3 év telt el és elég szórakoztató, hogy magammal megtárgyalom az életszakaszaimat.

Mi változott? :)

Boldogabb vagyok! Sokkal boldogabb. Már lassan 2 éve élek egyedül, újra. Végül elköltöztem otthonról. És egyedül tartok fent egy albérletet.

Majdnem 2x annyit keresek mint azelőtt és valamivel többet dolgozom.

A munkám még mindig örömet okoz és izgalmat. Tetszik hogy minden napban van új kihívás, meglepetés. Nem monoton.

Utána még 1,5 évig senkim nem volt. Semmilyen szinten. Szexuális alapú kapcsolat sem. Nem hiányzott. :) Pedig nem vagyok asszexuális.

Azt vettem észre hogy az ember egyedül jobban boldogul. Valószínűleg ez az egyik oka hogy korunk fiataljainak családalapítási szokásai megváltoztak. Egyre inkább tolódik ki ez a felnőtt kor 30-as éveibe. :)

Rengeteget fejlődtem. Hasznomra vált a "magány". Idézőjeles mert nem voltam se magányos, se egyedül. A barátaimra mindig számithattam és számithatok is. Ahogy ők is rám.

Anyámnak nem volt igaza. :) A saját depresszióját próbaltam kivetíteni rám. Ezt érettebb fejjel sikerült megfejtenem.

Büszke vagyok magamra! És tényleg boldog vagyok. Piszkosul szerencsésnek érzem magam. És tudom hogy még ettől is többre fogom vinni. :)

Úgy fest ez lassan inkább blogra fog hasonlítani. Még biztosan jelentkezem.

Merjetek álmodni. Merjetek belevágni új dolgokba. :) Igaz az hogyha kilépsz a konfortzónádból, mintha kitárulna a világ előtted. A félelem jó dolog. Tanuld meg kezelni. Urald önmagad. Vedd a kezedbe az életed. És ne hagyd hogy mások lerombolják benned mindazt amiben csak te hiszel. Mert az a lényeg hogy te tudj hinni valamiben ami motivál, mozgat, serkent. És előrevisz!

Hogy repül az idő. :) Ismét eltelt, majdnem 2 év. És lassan tényleg, inkább hasonlít blogra, mert egyre inkább kezdi elveszíteni az eredeti lényegét. De nem bánom :)

Igazából nem volt tudatos bennem, hogy megkeressem és folytassam azt amit közel 5 éve elkezdtem. Egy vállalkozással kapcsolatos kérdést szerettem volna feltenni és kíváncsiságból belenéztem az eddigi kérdéseimbe. :) Ez úgy megtetszett. Szerintem aranyos. Mert teljesen tükrözi egy ember fejlődését.

Ahogy visszaolvastam a 2015-ös, majd a 18-as évi írásomat, felfedeztem az elején egy kis fiatalkori bizonytalanságot és naivitást. Ami aztán átváltott egy érettebb, felelősségteljesebben gondolkodó, pozitívabb személyiségbe. Ami szintén teljesen normális és szerintem teljesen tükrözi egy ember általános problémáit és életét a korának egyes szakaszaiban.

Szóval úgy döntöttem, hogy nem hagyok fel vele és folytatom... :)

Hát, elég eseménydús 2 év volt. Szerintem most sem dolgozom kevesebbet. :D Sőt... De úgy látom van értelme. És egyre több kézzel fogható eredménye van annak, hogy nem adtam fel a küzdelmet a cégnél és kitartóan dolgoztam; úgy ahogyan azt önmagamtól megköveteltem mindig és ahogyan másoktól is elvárnám ha esetleg az én cégem lenne és nálam dolgoznának.

Nem vagyok az a törtető típus. Nem különösebben érdekel az hogy a főnökeim az egekig magasztaljanak. Természetesen azért nem mellékes a fizetés. Sajnos a "köszönöm az odaadó munkádat" típusú elismerésekért az ember nem kap kenyeret a boltban, nem tud házat venni és nem tud családot alapítani. Hazudnék ha azt mondanám, hogy a pénz nem motivál.

De emellett azért jó érzéssel töltött el minden eddigi eredményem. Folyton inspirált, hogy akárhányszor nehéz helyzetben találtam magam, mindig volt mire visszaemlékezni. Hasonlóan nehéz helyzetekre amikor helyt álltam és hosszú, kemény, kitartó munkával elértem valamit.

Amikor az első bejegyzésemet írtam akkor még csak 2 éve voltam a cégnél. Egyszerű technikusként ( operátor ) dolgoztam egy gyártósoron. 1-1,5 éve lettem műszakvezető egy másik részlegen. Ekkor még csak 1 soron. Mára 2 soron vagyok műszakvezető és az utóbbi hónapokban nem hoztam haza kevesebbet mint 400 ezer forint. ( Azt hiszem nyugodtan összegszerűsíthetek, hiszen nem számít felvágának. Jó eséllyel sosem derül fény a kilétemre. ) És ami a legjobb hogy pár hónap kérdése és újabb fizetés emelés vár rám. :)

Az anyagiak a 2015-ös helyzethez képest hatalmasat javultak, fejlődtek. Akkoriban talán 200 körül kereshettem. Az sem volt rossz pénz de azért valljuk be: egy ember egyedül annyiból nem sokra megy.

Ha már itt tartunk, akkor nem vagyok már "egyedül". :) A cégnél megismertem egy tőlem 5 évvel idősebb "lányt". És nagyon szeretem. Egy darabig kerülgettük egymást, apró jelzéseket adtunk egymás felé. Majd úgy alakult, hogy egy csapatépítő után nálam kötött ki. ( Ja igen, nem sokkal azután, hogy az előző bejegyzésem megíródott, végül tényleg elköltöztem otthonról. Nem tudtam abban a légkörben maradni. Anyám állandóan piszkált. Ha nem engem, akkor a hugomat vagy apámat. És rettentően negatív személyiség az egész család. És valahogy nem az az előre tekintő típusok. Többet akar mindegyik de nem tesznek érte semmit. Úgy éreztem engem ez nagyon visszahúz. Így eljöttem. )

Szóval a lánnyal végül komolyra és egyre komolyabbra fordult. Már túl vagyunk az 1 éven és nagyon jól kijövünk egmással. Egy hullámhoszon vagyunk. Minden fontos dologban. Nagyon jókat szoktunk szeretkezni is. Én szeretem hogy végre van valaki akit nem csak úgy meg**gni kell. Hanem lehetek érzéki is és szenvedélyes. Ő pedig gondolom élvezi hogy van aki ennyire figyel rá és törődik vele. Egyikünk élete sem volt fenékig tejfel. És úgy gondolom hogy ha van sors akkor minket egymásnak szántak. Hogy kiegészítsük egymást, hogy boldoggá tegyük egymást és végre szeretve érezzük magunkat. :)

Képzejétek el most vettünk egy házat. Úgyhogy az albi a múlté lassan. Következő hónapban fogjuk birtokba venni a házat. 80nm-es 700-as telekkel. Nem egy kacsalábon forgó de számunkra egy csiszolatlan gyémánt. :)

Úgyhogy ennek a kornak is megvannak a maga izgalmai. Amikor kicsik vagyunk, akkor a szüleink és a tőlünk idősebbek sokat mondják az unalmas közhelyeket. Hogy tanulni kell és a többi... De nem tudunk felkészülni az életre igazán. Mindíg jön valami váratlan, addig nem tapasztalt élethelyzet. És most így 5 év távlatából már jobban értem. Sosem volt velem igazán nagy baj. Elég éretten gondolkodtam. És tudtam, hogy mit akarok. Persze ettől még nem láttam előre hogy mi fog következni. Szép is lenne... :) De jól helyt álltam az élet megpróbáltatásaival szemben. Sokat merítek a múltamból. Rengeteg dolog van amiről szívesen írnék és azt hiszem fogok is.

Lassan a családalapítás jön. És igen... :) Azok a 30-as évek, amit már említettem is korábban. Most 29 vagyok. Úgy érzem nem vagyok/nem vagyunk elkésve semmivel sem. Sőt még nem is tudjuk igazán, hogy mennyire előttünk áll még az élet. És mennyi váratlan dologban lesz még részünk. ( Majd amikor 15-20 év múlva a lányunk elindul az első bulijába... :D Vagy a fiunk először esik majd el a biciklivel... :( És mi mindig ott leszünk nekik. És nyomjuk majd nekik mi is a rizsát az életről. Ők pedig mit sem foglalkoznak majd vele. Csak élnek... És milyen jól teszik majd ők is. <3

Szóval egyre inkább azt mondom, hogy ne adjátok fel. Se az álmaitokat, se az életeteket. Ki más hihetne az álmodban ha nem te? :) Igen is lehetsz boldog, igen is viheted még sokra. 10 éve, amilyen életkörülmények között éltünk... Egy átlag ember nem gondolta volna hogy még viheti valamire. De én nem vagyok átlagos. Ahogy te sem vagy az. :) Te is nagyon egyedi személyiség vagy és ha úgy döntesz akkor sokra fogod vinni. Lesznek lemondások. Azok mindig vannak. De minden lemondás mögött kell hogy legyen valami nagyobb cél is. És ha van célod akkor lesz miért lemondanod is. Lemondani sosem könnyű én ezt nagyon jól tudom. Rengeteget mondtam le. És tényleg talán el sem hinnétek a felét sem az életem kezdeti szakaszának. Az első 20 évnek.

Minden nehéz helyzetben hittem azt hogy az valami nagyobb dologért van. Amikor télen fáztam a házban mert nem volt fűtésünk, akkor azzal a gondolattal melegítettem fel magam, hogy azért fázok most, hogy később értékelni tudjam majd a meleget. Nem egy bonyolult filozófia. Elég könnyű e szerint élni. Anélkül hogy templomba járnál. Én sem vagyok vallásos. Én a változásban hiszek és hogy minden helyzetben lehet valamit tanulni. AMit aztán később hasznunkra tudunk majd fordítani is.

Akárhol vagy és akárki is vagy ne add fel te sem. Hagyd a francba a depit. Azt hiszed ha sajnálod magad, akkor majd valaki megsajnál? Vagy hirtelen majd minden megváltozik egy csapásra? Hát nem igazán...

Csak ha te is akarod. Igazán. De ahoz most fel kell állnod, elvonulni egy csöndes sarokba. És ott megálmodni magadnak egy szebb életet. Egy szimpatikus világot. Ez legyen az első. A vízió amiben hinni vagy képes. És amin aztán dolgozni is tudsz majd hogy megvalósítsd, felépítsd és megéld amit álmodtál. :)

Nos... 4 év telt el az utolsó jelentkezésem óta és 8 év (!) a kérdésem óta. Igyekeztem értően lassan végig olvasni, hogy feltudjam venni a fonalat és folytatólagosan tudjak mesélni.

Azért azt szeretném hozzátenni, hogy vagy az évek és a tapasztalatok miatt vagy kitudja miért, mintha túl lett volna tolva egy kicsit az optimizmus meg, hogy minden f*sza. Amúgy minden f*sza is volt. :)

Hol is kezdjem? Megpróbálom témákra szedni.

Meló: most egy 3.részlegen dolgozom, mert átkértem magamat. Egyszerűen nem bírtám már a végére idegileg, hogy bár jól teljesítettem és a vállalati értékeknek megfelelően dolgoztam, kommunikáltam, soha nem volt semmi sem elég. Ez az én hibám. Belehajszoltam magamat egy olyan teljesítmény spirálba ami végül túlgyűrűzött rajtam és amint egy kicsit elkezdtem vissza venni hogy legyen egy kis relax az jobban szemetszúrt a feletteseimnek mintha egy átlagos dolgozó lennék, aki nap mint nap alibizik és kummant. Mert tőlük ugye az a megszokott. Ők hozzák a formájukat. Én meg nem hoztam.

De üsse kavics. Elengedtek. És azóta még jobb a fizum. Konkrétan ~4200 forintot keresek óránként. Ez az alap órabérem. Erre jönnek még pótlékok és ha túlórázom. Nagyjából 600-750ezer között keresek nettóban. (Nincs 2 egyforma hónap.) Plusz szereztem új szakmát is, amit a cég fizetett. Mindent összevetve egy szavam nem lehet.

Ház: csinosítgatjuk. De egy horror a felújítás. Még jó hogy a felfutás előtt tudtuk megvenni (azt nem tudom meséltem e hogy fele arányban vállalati kamatmentes hitelből). De amit azon megspóroltunk illetve amennyivel kevesebbért vettük azt már rá is költöttük. És még nincs készen teljesen. Mert nincs új tető. A kert pedig nem olyan amiről álmodom. Ez a 2 nagy projekt van még. (Persze nem volt elég a pénz így menet közben is veszegettünk fel hiteleket, mikor mennyi kellett egy adott fázisra.) De összességében haladunk. És kezdünk jobban beleszeretni. Főleg ahogy nézegetjük vissza a képeket. Sok kép készült. :)

Gyerek téma és párkapcsolat:

Na igen :). Sosem gondoltam volna, hogy eljutok arra a pontra, hogy tudom milyen az amikor a pénz nem boldogít. Ketten együtt keresünk ~1.1-1.5 millió forintot (hónap függő). De nem vagyunk boldogok. Lehet hogy azért ismert rohadt sok hitelt fizetünk és még nem jutunk el luxus helyekre. De nem hiszem hogy csak erről van szó. Sőt, ami azt illeti...

Több probléma is van. Nos én nagyon szeretem a természetet és imádok kirándulni. Ő csak az elején szeretett. Gondolom, ameddig imponálni akart. Én meg elhittem, hogy természetfun mint én. De ő inkább az a lusta típus. Aki megeszi az adott napszaki kaját, este meg lefekszik megnézni a Séfek Séfét és ez neki elég. (Nem úgy lusta, mert főz, mos, együtt gyomlálunk meg minden.) De azért kellene más is nem? Egy kis kikapcsolódás, jövés menés. Hiszen most vagyunk fiatalok. (33,38) Én már néha sírni tudnék úgy hiányoznak a régebbi évek amikor sokat túráztam. Ha egyedül neki vágok őt otthon hagyva az meg milyen?

Szex: Hát az jó. Ha van... Sajna ~átlagosan kb havi 2. Az mi? Ilyen fiatal korban. Nem vagyok egy nimfomán típus. Bár sokat beszélek a szexről. De valószínűleg azért mert nem kapom meg. Egy időben sokat próbálkoztam. Aztán jött a fáj a fejem, most a hasam. Most fáradt vagyok. És ez ment ~2 éven keresztül. És meguntam. Mielőtt teljesen lerombolta volna a férfiasságomat úgy döntöttem nem érdekel. Nem próbálkozok. Most meg oda jutottunk hogy neki fáj az hogy sosem kezdeményezek. De miért? Ha az esetek 95%-ban elutasítanak, te sem próbálkoznál. Komolyan néha úgy érzem már csak akkor akarja ha végképp nem bír magával. De akkor mi volt az első 1-3 év? Hazugság?

Gyerektéma: Szeretnék. Persze nem minden áron. Mert ha tudom azt hogy 3-4 év múlva boldogok leszünk hogy beutazzuk a világot akkor ezt az áldozatot megtudom hozni. De egyelőre nincs előttem az, hogy most egy 10km-es túrához lusta, akkor hogy fogjuk bejárni New Yorkot vagy bármi mást?

Egy kicsit most kétségbe esett vagyok és szomorú. Sokat gondolkozom magunkon. Hogy valóban együtt kell e lennünk. Szeret vagy ragasztkodik és én szeretem vagy csak ragasztkodom. Fogalmam sincs.

És rettentően szégyenlem de már rosszlányokat nézek. Pedig nem akarom megcsalni. Soha senkit nem csaltam meg. És nem vele akarom elkezdeni. Nem tudnék a szemébe nézni és nem is érdemelné meg hogy megtegyem. Ha olyanokat sem csaltam meg akik megérdemelték volna, akkor most igazán ki kell tartanom és ezt valahogy megoldani. :/

Kicsivel több mint egy évtizede után... :)

Munka ügyileg még mindig ott dolgozom ahol eddig. Ugyan azon a részlegen ahová átkértem magamat a folyamatos stressz miatt. Itt egyelőre még jól érzem magam. Két hetente hétvégézek is és azok jellemzően olykor unalmasan eseménytelenek. Ilyenkor kihasználom az alkalmat és könyvet olvasok.

A fizetésem is változott. Most már elérem a 4500 forintot óránként. És volt olyan hónap hogy csak én egyedül hazavittem a bűvös milliót. 11 év után eddig jutottam. Egyébként decemberben a 13.havi miatt nem új hogy van olyan hónap amikor elérem vagy meghaladom a milliós nagyságrendet. De az említett hónap nem decemberi volt. A most következő december lesz az első, emelt órabéres, 13.havis fizum. Kíváncsi leszek hogy vajon elérem e a 1.5milliót. Bár nem mintha a pénz annyira boldogítana. Ezt már ugye kibeszéltük az előző bejegyzéseknél. Egy idő után már inkább hobbi vagy amolyan verseny hogy az ember mennyit tud keresni. És azt hiszem most már kezdem is érteni a sok érzéketlen, sznobot akiket teljesen hidegen hagy általában minden. Mintha én is menetközben egyre érzéketlenebbé válnék. Legalábbis az emberekkel kapcsolatban. Mert a természetet és az élővilágot a mai napig nagyon szeretem, becsülöm és amennyire csak lehet, amikor csak lehet védem, óvom. Most épp madáretetőket és odúkat készítek és helyezek ki a madaraknak. Szeretem nézni ahogy élelemre és menedékre lelnek az általam kihelyezett mesterséges dolgok révén.

Párkapcsolat:

Szégyenlem de még mindig egy harc önmagammal hogy a hűtlenség útjára lépjek e vagy sem. Bár őszintén szólva örülök neki hogy még nem tettem meg. Van azért változás a szex terén. Kicsit több és belsőségesebb is. Eddig sem volt panasz a minőségére amikor épp volt. Mert jó volt. De most egy ideje sokkal jobb amikor van. Mert úgy igazán együtt vagyunk. Érezzük egymást, elmerülünk egymásban. És valahogy jött egy új technika is. (Nos nem hiszem hogy azért mert ő hűtlen lett volna. Az eddigi tapasztalatom az hogy akkor jön valami újítás a szexben ha valaki félrelépett.) De ez az újítás inkább rajtam múlt. Újabban nem ki-be húzogatom amikor benne vagyok hanem inkább csípőből le és fel mozgok úgy hogy közben amennyire csak tudok mélyen benne vagyok és közben a szemérem dombommal maszírozom és nyomás fejtek ki az ő szemérem dombjára is és csiklójára. Ő is annyira ráérzett már erre hogy amikor mozgok akkor ő is valahogy úgy mozog közben hogy mindent csak felerősít és fokoz. Úgy vettem észre mióta így csináljuk sokkal jobb, intenzívebb orgazmusai vannak. És mind a ketten kiengedjük a hangunkat is ami csak hab a tortán. Mikor egymás fülébe nyögünk és közben halljuk lentről a cuppogást meg lágy "punci pukikat"... Egészen fantasztikus az egész. És a végén az ő arca is teljesen másfajta kielégülést mutat mint azelőtt. És ennek örülök.

Sok olyan pillanat van hogy kezdem úgy érezni újra hogy nagyon szeretem és igazán szeretem. Már már talán újra szerelmes is vagyok. Nem is tudom. De a lényeg hogy sokat javult a kapcsolatunk. Bár nem járunk többet túrázni de most per pillanat kárpótol hogy idén sokat költöttünk a kertre is és ezért ha kimegyek sétálni és lesni például a madarakat az etetőknél és odúknál akkor az felér egy kirándulással a természetben. Plusz képzeljétek el idén voltam többször is egyedül túrázni. És rájöttem hogy nincs ebben semmi különös. Sőt ennek teljesen normálisnak kellene lennie hogy az emberek külön is kitudjanak kapcsolódni a párkapcsolatukon kívül is. Akár teljesen egyedül. Így a mi esetünkben nincs már akkora feszültség hogy nem megyünk együtt elég gyakran mert megoldom egyedül is. Persze voltunk egyébként együtt is. Mert azóta van hogy ő hozza fel a témát. Hogy elkellene menni valahova kirándulni egyet. :) Azt nem vettem észre hogy féltékeny lenne és ezért teszi. Ha így is van akkor jól titkolja. :) Mert nem szokott számonkérni meg bizalmatlanul hívogatni közben. Bár amúgy szoktam neki mutatni a képeket amiket csináltam meg az útvonalat hogy mennyit és merre jártam, illetve mesélek hogy miket láttam.

A gyerektéma még mindig egy fájó pont egy kicsit. Itt vagyunk fiatalon, jól keresünk együtt. Álom életet biztosíthatnánk egy vagy két gyereknek akik minőségi oktatásban részesülhetnének mivel van forrásunk magán órákra is hogy nyelveket is tanulhasson a gyerek. És lehessenek hobbijai ami finanszírozós. (Sport, művészet...). Innen nézve kicsit elpazarolva érzem a lehetőséget, tekintve hogy milyen sokan vállalnak felelőtlenül gyereket akikből aztán nem lesz semmi. Mert nem volt forrás és akarat megfelelő tanulmányok biztosítására. Nem e vagyunk túl önzőek hogy csak magunkra gondolunk hogy majd 3 év múlva beutazhatjuk a világot gyerek nélkül szabadon? Illetve lehet mókásan hangzik de újabban van bennem egy olyan érzés is ha az őseimre gondolok akkor mintha őket is cserben hagynám ha nem vállalok gyereket. Mert azért sokasodtak volna hogy általam megszakadjon a családunk vérvonala? Az hogy ilyeneken gondolkozom lehet hogy már a kapuzárási korai tünetei? Hogy úgy érzem elmúlok nyomtalanul...

Az ember azt hiszi mindig hogy néhány év és könnyebb lesz. De igazából nem lesz. Még így sem hogy nincs gyerek. Mert a problémák nem szűnnek meg. Csak átalakulnak és újabbak lesznek. Ahogy szokták mondani: mindenki a saját szintjén nyomorog. És ez mennyire igaz.

Mindent összevetve boldog vagyok és hálás mindenért amim és amink van. Tudom hogy ha 3 év múlva lejár a hiteleink jelentős része akkor felfoghatatlan minőségi javulás lesz minden téren. Hiszen közel havi fél millió forint extránk lesz ami felszabadul minden hónapban.

A mostani tervek szerint az utaztatás mellett szeretnék befektetni is amikor és amennyit csak lehet. Ha a pénzpiaci helyzet is ideális belépőket biztosít majd adott pillanatban. A gyerek témát pedig szerintem megfogom beszélni vele újra. Hogy alaposan gondoljuk át újra most ameddig még viszonylag fiatalok vagyunk. Nem akarok ráerőltetni semmit és elhiszem hogy fél szülni. Én is van amitől félek. Például hogy élvezni tudja e utána a szexet. Vagy érzéketlenné válik... Nem tudom. De neki is felszeretném hozni ezt a szemszögöt hogy annyi Hátrányos helyzetű gyermek születik akinek nincs esélye és lehetősége... Mi rendelkezünk mindennel ahoz hogy sikeres, tanult gyerekeket neveljünk fel akik a jövő vezetői is lehetnek. És hogy nem biztos hogy jó ha egy ilyen esélyt csak úgy eldobunk. (Ugye azt beszéltük hogy örökbe is fogadnánk ha úgy adódik később de azért az csak nem olyan. Lehet a sajátunkként szeretnénk de most úgy vagyok vele hogy azért mégsem a sajátunk lenne. Nem a mi verünk, nem belőllünk lett.)

Sok-sok újabb kérdés merül fel a jövővel kapcsolatban amire csak az idő fog tudni választ adni. És én újra és újra visszajövök hogy dokumentáljam. Ki tudja, egy nap talán lesz valami értelme ennek is.