Milyen érzés szépnek lenni?
Én amikor még nőiesebben néztem ki sokak szerint szép voltam. (Épp csak nem éreztem úgy, hogy valóban önmagam lennék...)
Valóban előre engednek sok helyen, mosolyognak rád az emberek (boldog-boldogtalan flörtölni próbál veled) és sok dícséretet kapsz a pasiktól is. Sőt egyes nőktől is.
És mindenhol amikor rádnéznek eláll egy kis időre a lélegzetük aztán megdicsérnek, hogy de csinos vagy.
Hát nekem ilyen volt. Nem volt rossz, de egy idő után rettentő unalmas tud lenni. És nem is érdekelt. Nagynehezen kinyögtem egy köszönömöt, mert az illem megkívánta. De engem abszolút nem érdekelt, ki mit gondol.
A legrosszabb az volt, amikor próbáltam haverkodni aztán azt vettem észre, hogy a pasikat nem érdeklem csak a külsőm. És nem bírtam velük eldumálni semmiről mert folyton valami pikáns megjegyzés jött szóba és mindig ugyanarra a témára lyukadtak ki. Az is akinek volt nője.
Egy időben meg folyton én voltam a szerető, a harmadik fél.
Utáltam!!!!
Senki nem vett komolyan, nem tartottak valami sokra (pedig én nem voltam csinibaba típus, csak nőiesebb) és nem akartak megismerni.Folyton csak dícsérgettek, majd el hánytam már magam tőlük...
Most, hogy végre a külsőm is inkább tükrözi a belsőmet sokkal jobban érzem magam. Nem érdekel, hogy egyes pasik leszólnak mert szerintük egy nő legyen nőies de szexi vagy fiús(vagány). Én így érzem jól magam. Most is mondják néha (így már főleg csak az arcomra) hogy szép vagyok, de szerencsére csak ritkán.
Szóval nem olyan nagy dolog ez, semmivel sem voltam boldogabb " amikor szép voltam". Őszintén mondom semmi jelentősége, ez nem olyan nagy erény, nem tartom túl értékes dolognak. Ha becsületes vagy az egy érték, arra büszke lehet az ember és tényleg ér valamit. De az, hogy jaj most valaki szép... hát az csak ennyi. Nem több.
(Úgy mondom ezt, hogy modellkedtem is. De meguntam, hogy egy árucikként kezelnek, így váltottam és saját vállalkozásba kezdtem :))
Előnyöket élveznek a társadalomban, jobb jegyeket,jobb munkát kapnak, több barátjuk,partnerük van, jobbnak látják őket az emberek.
Könnyebben illeszkednek be,érdekesebbnek tartják őket. Fiúk körbezsongják a szép lányokat,a lányok tapadnak a jóképű srácokra
20:59
szerintem ezt nemlehet megunni.amm én vagyok a 65 éves bácsis :D
mért kérdező,te csúnya vagy?mármint ezzel a kérdéssel nemakarlak megbántani,csak kíváncsi vagyok....
Hát ha nincs megcsinálva a hajam nincs rajtam egy pici smink akkor nem szívesen mennék ki az utcára.:/
De mondjuk legalább az alakom nagyon szép.:)
20:59 vagyok. Összevissza írtam :D Úgy akartam kifejezni magam, hogy sok beszólást kapok amióta vagányabb, fiúsabb külsőre váltottam, mert a pasik szerint csak az a szép aki nőies. Na mindegy, én így vagyok boldog nem érdekel.
Valaki írta, hogy nem lehet megunni... Hát nekem mégis sikerült elég hamar. De ez én vagyok.
Kérdező: Ha nincs beállítva a hajam én se lépek ki boldogan az utcára :D
Ha sminket nem is használok az arcomra akkor is kenek legalább mattító krémet. Szóval szerintem szép vagy te is ;) Én állítólag az vagyok, sokszor mégis úgy vagyok vele, hogy inkább lemondom a programot mert szerintem vállalhatatlan a kinézetem aznap.
Különben reggel amikor kócos hajjal, gyűrött arccal karikás szemekkel felkel, akkor a legszebb nő se a legszebb. Ezt nekem ne mondja senki. Főleg ha ideje sincs kialudnia magát. Egy jó haj és kevés smink mindenkinek segít. Attól, hogy kell rád smink még szép vagy. Csak van aki anélkül is megfelelően néz ki, mert pl karakteres az arca vagy sötétet a szempillái és úgy tűnik mintha már ki lenne festve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!