Valami megoldás?

Olyan magányos és fáradt vagyok. Szeretnék egy társat, de ha netalán elkezdek ismerkedni, ami ritka, akkor mindig úgy érzem, hogy nincs időm erre. Az egész ismerkedési szakasz olyan fárasztó és hosszú, ez mindig úgy letör. Rosszak az ilyen esték, nincs senki, akit szerethetnék, egyedül vagyok és úgy érzem elemészt a magány. Kezdem úgy érezni, hogy kevésbé ismerem magam, mint eddig hittem. Egyszer csak arra vágyok, hogy legyen valakim, akivel boldog lehetek, máskor meg csak törni akarok felfelé, tanulni, megismerni a természetet, megtudni az igazságot a világról és ennek élni. Nem tudom hogy tudnám a kettőt összeolvasztani. Úgy hiszem, hogy az életem célja a természet megismerése és ebben csak akadályoznak az ilyen tényezők, de másfelől szörnyen rossz egyedül lenni. Két dolgot szeretnék, de az egyik marja a másikat, mit tehetnék? 21 évesen még sosem volt senkim. Gyerekkoromban alkalmam sem volt ilyesmikre családi körülményeim miatt, utána zárkózott lettem, most meg ez van. Olyan furcsa az egész élet, annyival több, mint amilyennek megismerjük gyerekkorunkban. Nem tudom mi lenne a helyes, mindennek látom az előnyét és hátrányát, de nem tudom mit kéne tennem. Most csak egy lányt szeretnék, akit megölelhetek miközben hozzám bújik és elalszunk. :( Holnapra meg a büszkeségem miatt valószínűleg még a kérdés kiírását is megbánom, de most vagyok olyan gyenge pillanatomban, hogy még ez se riasszon vissza.