Öngyilkosság kérdése. (? )

szia.

elöször is:miért hagytak ott a szüleid??

csak úgy nem tesznek ilyet...

kérdezd meg,hogy miért..

az hogy nincsenek barátaid akkor te tehetsz vagy sem?

és az önyilkosság nem megoldás..

az élet szép de ahoz,hogy szép legyen meg kell kűzdeni érte..hid el megéri..lehet hogy a mostani helyzerted nagyon rossz de lehet hogy 10 vagy akár 5 év múlva nagyon jó helyeken/kezekben leszel..csak igen kűzdeni-kűzdeni kell...én ezzel úgyanúgy vagyok..szóval NE legyél öngyilkoss mert ez hülyeség.és tudod,hogy minig a jobbal járnak jól...

"Tudom, hogy anyám - apám már halott - nemsokára, pár évtizeden belül itt hagy engem."

"elöször is:miért hagytak ott a szüleid??

csak úgy nem tesznek ilyet...

kérdezd meg,hogy miért.. "

Úristen! Gyere mizantrópia, hadd öleljelek keblemre :D Ez a hozzászólás nagyon fájt. Meg hogy ő tehet róla, hogy nincsenek barátai... Aspergeres hadd ne tegyen már róla.

A kérdezőnek: van egy aszpi fórum valahol itt: [link]

Nézz körül ha gondolod.

Kedves kérdező!

Jól gondolom, hogy az Asperger-szindrómát nálad nem diagnosztizálták ?

Üdv

Bár, ez elég fura válasz lesz tőlem, főleg a kérdésre való tekintettel. De ezen a szituáción most hatalmasat nevettem.

Már bocs, nem azért, mert az empátia teljes hiányával küszködöm, hanem épp ellenkezőleg. Olyan szinten hasonló ez a "kérdés" bár inkább szituáció az enyémhez, hogy komolyan elgondolkoztam rajta, hogy nem-e vagyok 'skizofrén'. (nem ez a helyes rendellenesség, viszont helyette sokkalta ismertebb, mint a disszociatív személyiségzavar).

Ámbár nálam sose diagnosztizáltak Asperger-szindrómát, és a fogaim is eléggé rendben vannak, imádom az elméleti fizikát, a térgeometriát, a filozófiát, pszichológiát, és a teológiát (vallásos ugyan nem vagyok, de szeretem tanulmányozni).

Természetesen az öngyilkosság kísértése nálam is (néha már szinte ellenállhatatlan mértékben) fenn ál.

De ezek a párhuzamok, még önmagukban nem is lennének elegek ahhoz, hogy ez legyen életem legironikusabb élménye, hanem ami még tetézte a dolgot, azaz, hogy én is 18 éves fiú vagyok, (és te is, ha jól emlékszem az előbbi kommentedre) és a búcsúzásom a fizikai világtól, a regényem/(eim) megírásához kötöttem/(öm). (ez egy csodálatos mondat volt…)

(Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon gyakran eszméletlenül öregnek érzem magam, ami elég kellemetlen ily fiatalon)

Végezetül, pedig megosztanám, én hogy élem túl napról napra, úgy, hogy még némi örömöt is találjak benne:

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő" nem igaz? Tehát, nincs más dolgod, mint felvenni egy maszkot, amelyik számodra a legszimpatikusabb, és a legmókásabb lehet. Aztán már csak bolondot kell csinálnod mindenkiből (arra a tényre támaszkodva, hogy ők elképesztően komolyan veszik nevetséges szerepeiket) úgy, hogy azok észre se vegyék.

Ennyit az elme öröméről, tehát a mulatozásról. Ezt kompenzálandó, megkeresem lelkük legnagyobb bánatát. Tegyük fel magányosak, és megpróbálom a lehető legnagyobb hatékonysággal orvosolni azt. Ez az én „társadalmi szerződésem”, és igazán szórakoztató.

Az éjszakákat, mikor meg egyedül maradsz, végig írod. Eleinte nehéz lesz „ájulástól-ájulásig” ébren maradni (természetesen csak ritka esetben kell ezt szó szerint venni) de idővel biztos megszokod.

Most ugye fölvetül a kérdés, hogy ettől jobb lesz-e, és fogsz-e akarni élni ezután.

Nem, de legalább elmulatod az időt, s ha más nem, egyszer csak összefutsz még egy olyan bolonddal, mint te, vagy én. (mert bolond vagy, tudd meg, legalábbis én biztosan, és eléggé hasonlítunk, persze nem teljesen) :)

Vagy meghalsz végkimerülésben. Annál jobb halált nem is kívánhatnál.

( Egyszer földrajz órán, mikor már kitudja hány napja nem aludtam, láttam pár pillanatra egy felugró ablakot, amit a böngésző szokott kidobni, és az a kérdés állt rajta hogy: el szeretném hagyni az órát? Igen/Nemből lehetett válogatni. Életem egyik legkomikusabb élménye. (Valószínűleg, azt álmodtam… nyitott szemmel, nem tudtam egészen odáig, hogy olyat is lehet.))

A fogalmazás hiányosságaiért, és a „könnyed” stílusért meg elnézést. Eléggé kuszák már a gondolataim. Most is eléggé kimerült vagyok.

"De el akarok menni, mert itt nincs semmi, ami számomra kívánatos. Egyetlen célom, hogy befejezzem a regényemet, mert nem szeretnék nyomtalanul elhalványulni."

Érdekes, hogy a regény, ami kifejezetten az élet oldalának egy eleme, mégis ennyire fontos, hogy elodázod vele az elmúlást.

A halállal kapcsolatban az a némiképp téves (elméleti) meglátásod, hogy az valami magasztos és szép dolog. Nem. Végtelenül hétköznapi, dics nélküli esemény. Pláne az öngyilkosság.

"Az élet célja nem az egyéni túlélés, hanem a faj fenntartás, az egyedi génállomány továbbörökítése."

Ha már ilyen biológiai szintre vitted a dolgot, akkor ez téves: az élet célja nem a génállomány örökítése. Ez az élet mechanizmusa, de nem célja. Az evolúciónak nincs célja. Épp ezért olyan célt határozol meg magadnak, amilyet csak akarsz (a jog és erkölcs keretein belül).

"Abban az esetben, ha ennek megfelelek, elértem azt a célt, amire teremtettem. Innentől kezdve, a logika úgy diktálja, hogy életem, ami már nekem most sem kell, teljesen feleslegessé válik."

Biológiai szinten ez is hamis. Ugyanis a gyerekeidnek szükségük lesz rád. Az embergyerek nem olyan, hogy kitojják valahová és onnantól elvan magától.

"Sorsunk a halál, ezért is öregszünk."

Nem. A halál a sorsunk vége. A sorsunk az egész életünk egésze. Csak hogy pontosak legyünk.

"Vagyis a tudat csak az élet elsődleges és egyszerű biztonsági rendszere, ami a mi esetünkben akkora komplexé válik az idő múlásával, hogy értelmes, felsőbbrendű életformának nevezzük magunkat, amikor nem vagyunk többek érzelmi alapon tárolt információk néhány ember számára felfoghatatlanul összetett halmazánál, ami a túlélés érdekében nélkülözhetetlen."

Te vagy a konkrét ellenpéldája. Egyelőre a te tudatod az idő egy részében pont azon munkálkodik, hogy a túlélést megakadályozza. Igazából te egyébként is a rendszeren kívülinek érzed magad és ez tetszik neked.

"Én örülök neki, hogy Asperger-szindrómám van. Olyan utat járhatok, amiről más nem is álmodhat."

Ahhoz képest arról beszélsz, hogy te ezt nem igazán élvezed. Pedig igazából az a te bajod, hogy nincs színbad, ahol igazán kiélveznéd saját magad.