Mit csináljak? 16L
Elhatárolom magam általánosságban az emberektől. Úgy tekintek magamra, mint egy hegy tetején élő emberre, aki "magasabban" van mint a többi ember, akiket lát, megítél, néha "lenéz", átlát rajtuk, de ugyanakkor magányos. Lát távolból más hegyeket, amin emberek vannak (akik ugyanilyenek, mások, okosabbak, érettebbek mindenhogy), de nem tud velük kapcsolatot teremteni, mert azok távol vannak.
Nem bírok meglenni mostanában az emberek között. Mindig is nagyon éreztem, hogy más vagyok. Nagyon szabadon lettem nevelve, ezért teljesen más értékrendem van, mint másoknak. Az emberek is érzik, hogy más vagyok, van aki úgy nyilvánítja meg, hogy különleges, egyedi személy vagyok, van aki nem ért meg és elzárkózik előlem, van, aki rajong, van aki lenéz, van aki elítél, de igazán senki nem ismer. Tehát, nem tudok meglenni az emberek között mostanában. Idegesít a felszínességük, a butaságuk, az egyszerűségük. Régebben eltekintettem ettől, elfogadtam, hogy csak néhány kivételes emberrel lehetek őszinte, és önmagam, és egy átlagos közegben egyszerűbb ha eltekintek ezektől és alkalmazkodom. Minden napom az iskolában szenvedés, lenézem az osztálytársaimat, amiért felszínes apróságok boldogítják őket. Idegesít maga az oktatási rendszer: rengeteget olvasok, szépirodalmat, társadalomtudományt, pszichológiát, filozófiát, és igyekszem tájékozott lenni, stb de pl nem érdekel, amit az iskolában tanítanak, így rossz tanuló vagyok. A "jó tanuló" osztálytársaim viszont tesznek arra, hogy mi történik a világban, vagy hogy IGAZÁN mi hogy működik, és teljesen felszínesek.
A másik dolog pedig az, hogy úgy érzem kezdek minden barátomtól eltávolodni. Az osztálybéli kapcsolataim 1-2 kivételével felszínesek, és az utóbbi időben 0 erőfeszítést tettem ennek fenntartására, és ők sem nagyon erőlködtek. Vannak közeli barátaim, de úgy érzem, én mindig ott vagyok nekik, ha valami gondjuk van, leülök velük, pszichológust játszom, de ha nekem lenne valami fontos, akkor az nekik valahogy nem tűnik annak. Az ilyen közeli barátaim folyton cserélődnek, jönnek-mennek, van hogy szó nélkül, egy-két együtt sírós, hajnalig dumálós este után szép lassan elhal a kapcsolat, és nem keressük egymást. De mindig lesz valaki más.
Viszont mondták, hogy kívülről egy nagyon flegma ember érzetét keltem, aki ráadásul sokszor csípős, gúnyos megjegyzéseivel túllő a célon. Nos, "örülök", hogy az emberek bunkónak tartanak, amikor legbelül csak arra vágyom hogy szeressenek, és hogy olyan emberekkel lehessek, akik olyanok, mint én. Elegem van, hogy a barátaim 0 erőfeszítést tesznek a barátságunkba, és ha én ezt elhagyom, akkor szép lassan elhal a kapcsolat. Szerelmes akarok lenni, szeretnék egy viszonylag hosszú kapcsolatot. Túl vagyok már az őrült, bulizós időszakomon, úgyhogy nekem már csak ez kell, meg egy társaság, ahol tényleg önmagam lehetek. Az egyetlen boldogságom a művészet, írok, olvasok, játszok (színházban), rajzolok, fotózok, mindezt nem is rosszul, és örülök, hogy legalább mindezt beletehetem majd a művészetembe. Csak nehéz egyedül ilyennek lenni. Tudom hogy sok hozzám hasonló ember van, de nem találom őket. Számos változás történik mostanában (költözés, új mostohaapa, testvér születése) ami eléggé megvisel, mert a körülmények mindig úgy érzetetik velem, hogy felesleges vagyok, egy kívülálló a saját családomban IS, és hogy nincs rám szükség. Úgy érzem senkit sem érdekel mi van velem, és az egyetlen reményem, ha szerelmes leszek, és "művészkedek" (illetve még mindig nyitott vagyok barátságokra természetesen).
Viszont a környezetem nem feltételezné, hogy ennyire magamba fordultam, mivel bulizósnak ismernek, sokszor nagy a szám és mindig "elfoglalt" vagyok. Viszont egy ideje mindig úgy hozza a sors, hogy lemondják a programokat, egyedül maradok.
válasza:Huhh, érdekes személyiség lehetsz a leírásod alapján. :)
Belegondoltam jó pár dologba, sok hasonlóságot vontam de ugyanannyi különbséget is. :)
A tanulás része az nagyon igaz volt rám is, ami nem érdekelt, azt egyszerűen nem tudtam sehogy se megtanulni, pontosabban megtudtam amennyire kellett, de gyorsan el is felejtettem, ha viszont valami érdekel akkor az megy pikk-pakk, részemről szerintem magamtól többet tanultam mint amit az iskolában tanultam. Jó alapok onnan vannak, de onnantól a saját utamon jártam inkább.
Suli számomra is elég kellemetlen volt, hasonló okokból, aztán igazából általános vége felé rászoktam, hogy vittem magammal könyvet, és mikor lehetett olvasgattam, eleinte persze mindenki még jobban ferde szemmel nézett, hogy még jobban különcködök, de igazából ez volt a legkevésbé a célom, szimplán csak így éreztem magam jól, nem voltam én se igazán társasági lény, pont abban a korban mint most Te, ( most 21 vagyok ), valahogy ha haverral voltam akkor még minden okés volt, de mikor már sok ember vett körül, akkor úgy valahogy kellemetlenül éreztem magam.
Ha szeretsz gondolkodni, filozófálgatni az szerintem egy remek dolog, én is így alakítottam ki magamnak egy kellemes életvitelt amiben boldog tudok lenni, sajnos egyetlen hátulütője ennek, hogy az ismerkedés, ilyesmi rovására megy, bár nem is vagyok én se az a típus, annyi vágyam van, hogy egyszer legyen feleség és gyerekek, ennél több nem kell. :)
Arról a részről, hogy kívülről flegma ember érzetét kelted, szintén valamelyest meg tudlak érteni, ha az ember visszafogottabban önmagában él főként, akkor kicsit elszokik a társasági élettől, teljesen másként viszonyul új emberekhez.
Művészeteket említetted még a végén, ez szintén jó dolog, mondjuk eme 5-ből én csak 3-mat "űzök" olvasok sokat, dolgozgatok egy regényen meg nagy ritkán rajzolgatok.
Egyébként milyen könyveket szeretsz?
Szia kedves kérdező!:)
Nos, akkor inkább bele is vágnék a véleményembe, nem fogom most egy csinos kis keretbe foglalni a dolgot.
Igazából a hiba szerintem az, ahogy tekintesz magadra és az emberekre. Az itt a gond, hogy te magasabban vagy náluk. Ezt szellemileg értetted igaz? Lehet, hogy valóban úgy van. Azonban ha te ezt szentül hiszed, akkor ez nyilván kihatással lesz a viselkedésedre, beszédstílusodra és már magára a mozgásodra is. Márpedig ki akarna egy olyan emberrel barátkozni, akiből sugárzik ez a gondolat?! Tudod az emberek megérzik az ilyet, ha mégcsak nem is tudatosan, de megérzik és akkor inkább távolodnak majd, mintsem közelednek. Egyébként a művészetek terén pontosan olyan vagy, mint én, nagyjából ugyanezeket csinálom énis, szóval tudom, hogy az ilyen embereknek mennyire elvont a gondolkodásuk és mennyire máshogy látják a világot, embereket, mint mások. Szóval pont emiatt légy egy kicsit nyitottabb arra a világra, amit mások megszoktak, amiben ők élnek. Szomorú sajnos, de ez a beilleszkedés. Tartsd fent a saját elméleted, de ismerkedj meg közelebbről másokéval is, ha pedig hülyeségnek tartod, inkább próbáld meg magadban tartani, jó?:) Hidd el, hogy egyszerűbb lesz. A barátaiddal pedig foglalkozz kicsit jobban, mert igaz barátság csak úgy lehet, ha teljes mértékben megismerték azt aki vagy. És persze te is őt. Ami pedig azt illeti, hogy te mindig meghallgatod őket, ők pedig téged nem... na ezzel énis így voltam, sőt néha vagyok még ma is. De ez a felfogás régen rossz. Mert amikor segítesz egy barátodnak, azt nem azért teszed, hogy majd esetleg ha szükséged lesz valakire, az ott legyen neked, hanem azért, mert segíteni akarsz neki. Ő meg ha nem akar, akkor nem igaz barát. Egyébként hallottál már a fórumos szerepjátékokról? Ha igen, akkor ásd bele magad a világba, ha pedig még nem, akkor dobj meg egy pm-el és segítek, illetve elmagyarázok azzal kapcsolatban rengeteg mindent, ha szeretnéd és érdekel. Ott könnyen ismerkedhetsz hozzád hasonló emberekkel, amellett, hogy azt csinálod, amit szeretsz. És még egy jó tanács: Ha eddig nem tetted meg, kezdj el animét nézni. Hülyeségnek gondolod talán? Akkoris. Itt az alkalom, hogy nyiss az ismeretlen felé. Ne ítéld el, amíg nem láttál bele a dologba. Rengeteg oktató jellegű dologgal találkozhatsz benne(Persze nem mindegy, melyik anime) amik segíthetnek. Hidd el. Engem ezek segítettek át, amikor nem volt más. Meg egy igaz barát, akire a mélyponton akadtam rá.
Kívánom, hogy ez veled is hasonlóan történjen, remélem tudtam segíteni és ha néha eltértem a dologtól, elnézést. Sok sikert kívánok:)
Nos velem viszont az a helyzet, hogy nagyon is társasági vagyok, épp ezért nem is feltétlen gondolnák, hogy ennyire magamba fordultam. Flegma vagyok meg elvont is, de extravertált is egyben. Is-is. Elég ellentmondásos, tudom. Szeretem ha sokan figyelnek rám, színészkedem is, új emberekkel könnyen ismerkedem, jól kommunikálok. Viszont ugye van egy ilyen elvonulós oldalam is. Van hogy az egyik fölénybe lép, de ilyen vagyok. Ha csendben vagyok, és nem megyek oda másokhoz pl. az osztályban, az nem azért van, mert úgy érzem jól magam. VELÜK rosszabb, és ha nagyon unom, elvonulok, de legszívesebben a magamhoz hasonlókkal lennék. Nem vagyok ez a tipikus sarokban olvasós típus. A kapcsolataim innen-onnan vannak, igazából túlreagálom ezt a keresés dolgot. Nyilvánvaló, hogy a gyerekkoromban felhalmozott dolgaim miatt ezt vetítem ki mindenkire, hogy engem elhagytak, stb, ami nyilván nem igaz.
Szerintem kicsit félreértettetek. Nagyon is élvezem a társaságot, és ugyanannyira igénylem a kijárást mint az egyedüllétet, és többé-kevésbé megvannak az embereim, akikkel eljárok, csak a hétköznapi bezártságot utálom olyanokkal, akik nagyon mások. Mielőtt eltávolodtam volna tőlük rendesen megismertem őket és épp ezért nehéz, mert tudom mi mozgatja őket. Ezért átlátok rajtuk és meguntam őket. Szemét dolog, de így van.
És az álmaim nem merülnek ki egy feleség-anya szerepben. És nem maga a szociális interakció okoz gondot, mert ha a "másságomat" mellőzöm és csak simán megpróbálok beolvadni, akkor sok szeretetet kapok (? vagy lgalábbis úgy tesznek ? ) de utálom megjátszani magam és inkább játszom a meg nem értett költőt. Utálok itthon ülni, szeretek egyedül lenni, nem azért mondom, kijárni sokkal jobban szeretek. Maguk az emberek "undorítanak" el néha, a tömegségük, nem konkrét személyek, és ezért fordultam magamba. Remélem így tisztább.
Meg nem tudom hogy képzeltetek el de ha veszünk egy ilyen sztereotípiát, akkor a filmekben egy görnyedt, folyosó szélén magába zuhant, szemüveges lányt jelenítenek meg. Csak itt jön az ellentmondás mert amellett hogy flegmának meg bunkónak titulálnak jön az ugye hogy én mennyire beképzelt vagyok, ami igaz is, mert eléggée felsőbbrendűnek képzelem magam, és hiú vagyok. Nincsenek korlátaim, a szabályokat nehezen bírom, ezért a tanárok és a szüleim szemében türelmetlen vagyok, nagyszájú.
Afféle Esti Kornél(iá? :D)nak képzelem magam, és az hiányzik, hogy hasonló "meg nem értett", szabados, pimasz és szellemileg érett emberekkel legyek, mert ha megismerek valakit, vagy üres, vagy felszínes, vagy egyszerűen unalmas. Volt egy nagyon vad, erkölcstelen korszakom is, amikor sokat jártam bulizni, de ennek már több okból is vége van, kinőttem, meguntam. És ezek alatt nyilván kavargattam pasikkal, ezért írtam, hogy már csak szerelmes akarok lenni, kapcsolatban élni.
válasza: válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!