Ki hogy tudta túltenni magát az önmagában való csalódás után?

Kérdés, hogy az önostorozás segít-e téged abban, hogy megváltozz, hogy jobb ember legyél.

Mert ha nem segít, akkor miért csinálod? Akkor miért gondolsz magadról negatív gondolatokat?

Lehet, hogy nem is akarsz annyira megváltozni? Lehet, hogy ragaszkodsz a rossz tulajdonságaidhoz?

Ezt nem provokációból írom, hanem azért mert úgy gondolom, hogy ezek a kérdések elég őszinték ahhoz, hogy előbbre vigyenek. Az embernek fel kell tennie a kérdést: "Meg akarok változni?" Minél inkább tud erre válaszolni, annál inkább érti magát és annál inkább a gyógyulás útjára lép.

Elsőre úgy tűnik, hogy az ember változni akar, de gyakran kiderül, hogy nem is igazán annyira. A kényelemszeretet visszahúzza a megszokások világába.

De aztán,remélhetőleg, mégis rájön, hogy ha nem változik, akkor minden egyre rosszabb lesz.

De, hogy hogyan változz, az aztán a kemény dió! Abban biztos lehetsz, szerintem, hogy külső irányból nem várhatsz igazi változást. Persze vannak mesterek, akiknek a szavai segítőek lehetnek, de azok csak iránymutatások, a lépéseket neked kell megtenni.

Mindenképpen jónak tartom, ha megtanulsz másokra figyelni. Ha azt az energiát, amit most arra fordítasz, hogy a saját "rossz" helyzetedet elemezd, képes vagy a többi ember felé irányítani, ha képes vagy más emberek "rossz" helyzetét megérteni, akkor a saját problémáid elpárolognak.

Ne gyárts elméleteket, hogy miért nem megy, próbáld meg a dolgokat önmagukban megítélni, olyannak látni, amilyenek.

Sokat segíthetnek olyan gyakorlatok, amik a koncentráltságot erősítik. Minél jobban összpontosítod a figyelmedet, annál inkább önmagad vagy. A mai világ nagy betegsége a szétszórtság. Hogyan akarunk mi ilyen bonyolult kérdéseket, mint amit te is feltettél, úgy megoldani, hogy csak félig figyelünk oda?

A mai ember lelke, tudata tele van mindenféle gondolattal, érzéssel asszociációval, egy nagy összevisszaság, kuszaság az egész.

Időről időre meg kellene tisztítanunk a lelkünket, nap mint nap kipucolni, ahhoz, hogy normálisak maradhassunk.

Továbbá az, hogy csalódsz magadban, nem biztos, hogy negatívum.

Képzeld el, hogy ha valami rosszat tennél és észre se vennéd, hogy az rossz, akkor milyen mélyen lennél.

Ha észrevetted, hogy egy tetted rossz, az már egy jó jel, mert az azt jelenti, hogy van egy belső értékrended, van belső iránytűd.

Mélyedj el az alábbi gondolatban:

"Az, hogy valami időről időre nem sikerül, még nem bizonyíték arra, hogy soha nem fog."

Lehet, hogy fogsz még csalódni. Ez ellen nem tehetsz semmit, hiszen az élet újabb és újabb meglepetések sorozata.

Ez nem tőled függ.

De az igenis tőled függ, hogy mit kezdesz a csalódás érzésével. Ha a kudarcból tudsz tanulni, akkor az már nem is kudarc!

Mi lenne, ha akkor amikor a csalódást érzed ezt mondanád magadnak:

"Ez nem azt jelenti, hogy teljesen és megváltoztathatatlanul rossz vagyok, hanem csak annyit jelent, hogy önismeretem még nem eléggé alapos, hogy MÉG nem találtam meg igazi önmagamat. De ez a csalódás hozzásegít engem ahhoz, hogy ezután jobban figyeljek az életben, önmagamra, másokra. Bár nehéz elviselni a csalódás érzését, de ez szükséges ahhoz, hogy felébredjek és ezért jó".

"sok olyan dolgot csináltam akaratom ellenére"

akaratod ellenére hogy tudsz/tudtál cselekedni?

Akaratod ellenére max erőszak történhet, amit nem akarsz. Amibe meg tudatosan mentél bele, (pl.: lerészegedés és dugás mindenkivel) az nem akaratod ellenére történt, mert te kezdtél el inni, és nem mondtad 1 pohár után hogy elég.

Nem kell ide Tibeti szerzetes meg nagy bölcsesség. Egyszerűen csak el kell fogadni a múltad, és megbocsátani magadnak.