Nem tudok hasonulni, alkalmazkodni, sodródni az árral, mit tegyek?

“ Ne haragudj, nem bántani akarlak, lehet úgy fog kijönni, de nem az a cél: szóval manapság "divatos" mindenkivel közölni, hogy félelmek miatt tesz úgy, ahogy. Ettől majd el is fogja hinni, és félni fog attól, hogy fél. “ - Igen, az ember sokszor fél és sokmindentől. Viszont, ahogyan a kisgyerek megtanulja, hogy az ágy alatt nincsenek szörnyek és a sötétségben nem rejtőznek túlvilági lények, úgy mindenkinek meg kell értenie idővel azt, hogy félelmeinek gyökere miben rejlik és hogyan kell viszonyulni hozzájuk. Aki ezt nem teszi meg, azt úgyis kínozni fogja belül az a félelem , amely nem tűnik el csak azért, mert valaki nem tudatosítja magában, hogy ott van.

“ Pont, hogy a saját érzéseimre hagyatkozom, ezért megyek mindig szembe az árral. :( “ - Egy dolog szembemenni az árral bizonytalanul, félve lépve, és más dolog magabiztosan szembemenni az árral, célokkal, ki nem alvó tűzzel, belső erővel, stb. Az első típusúak szembemennek az árral egy ideig, aztán az első pofonnál véglegesen megtörnek, az utóbbiak viszont azután is felállnak, miután az élet ( és a világ ) egy téglával vágta őket fejbe.

“ Kétlem, hogy tudja félelem szülni azt, hogy valaki mindenről másképp gondolkozik. “ - Az, hogy valaki önállóan gondolkozik, egy fontos és egyre ritkább dolog. Viszont még ritkább az, aki önállóan cselekszik, él, nyilvánul meg, stb.

Ez az oldal például tele van “ önálló “ , non-konformizmustól áradó egyénektől, a gond csak az , hogy a való életben kevesen merik vállalni önmagukat, így az önálló gondolkozás sz*rt sem ér, mert lehet fejben kiemelkedő vagy, de gyakorlatilag te is beállsz a sorba és igazából ez mutatja meg, hogy mennyit érsz.

“ Ha valaki nagyon fura, különc…

Mind-mind csak különccé tesznek, és igen, kevesebbé. “ – Valószínűleg még sokan így gondolják ( sajnos ).

Az én elméletem szerint kétfajta bírkacsoport-jelölt van: az egyik, akinek az agya soha nem kattogott még az önállóság szintjén, a másik viszont , akinek igen, csak soha nem volt elég erős ahhoz, hogy ezen a szinten meg is maradjon.

A mai fiatalsággal ( nem azért használom a szót, mert én idős lennék, hanem azért, mert csak rájuk jellemző ez ) az a gond, hogy képtelenek hosszútávon gondolkozni. Képtelenek felfogni azt, hogy azok az értékek , amelyeket jelen pillanatban képviselnek vagy épp nem képviselnek, azokká fognak majd ők is válni néhány éven belül és a legtöbben azt is elfogják felejteni, hogy milyen volt az , amikor még volt személyiségük ( mert amiután ez elveszlődik, a visszaszerzési esély megközelítőleg nulla ).

A rövidtávú felfogás az, ami sugallja azt, hogy te ne merj különböző lenni, nem ér semmit az önállóságot, dobd kukába a különc nézőpontodat és a többséggel ellenkező elképzeléseidet, mert ha ezt teszed, akkor majd a társadalom “ csillogó “ része befogad maga közé és nem leszel magányos, nem leszel kiközösítve, nem fogod magad rosszul érezni, azzal már ne törődj, hogy ezzel csak saját magadat degradálod , te csak azzal foglalkozz, hogy “ szeretni fognak “ a bírkák között és ettől neked majd nagyon jó lesz, de legfőképpen könnyű, mert nehéz ám kiállni a sorból, ezért is nem vállalják sokan.

Nem kell össze-vissza osztani az észt, ez logikus ( a szamaraknak ne akarj leckét adni ).

Az viszont nem igaz, hogy bárki is egyedül lenne a nézőpontjával.

Akármennyire is különbözöl és akármilyen elvontnak tűnsz a megszokott társasági körökben, mindig lesznek olyanok, akik hasonló nézeteket vélnek, mint te és azonos állásponton lesznek veled.

Ehhez néha szükséges nem csak baráti kört váltani, hanem várost, akár országot is.

Ezért mennek el sokan és ezért nem térnek vissza.

Magyarországon még mindig dominánsabb a beszűkült látáskör és az elfogultság, mint sok külföldi helyen. Máshol sem fognak megváltóként tekinteni rád, viszont sokkal inkább teret kapsz a saját életszemléleted kialakítására és a többiek nem azzal vannak elfoglalva, hogy téged fikázzanak.

De nyilván mindenki a saját helyzetéből indul ki.

Én is megjártam ezt, én is tudom milyen amikor úgy tűnik, mintha nem lenne engedély a saját életed megvalósításához, mert alárendeltnek érzed magad azoknak, akik elhitetik veled, hogy feletted állnak. Viszont én ebből a felfogásból már kiszálltam és még mindig nehéz, soha nem lesz könnyebb, de a hozzáállás változik és ezért már a súlyt is másképpen értelmezem.

Nehéz elmagyarázni azt, hogy miként lehet olyasmi mellett kitartani, amely rövidtávra nézve semmilyen hasznot vagy könnyedséget nem hoz. Főleg ebben a társadalomban nehéz ezzel azonosulni, mert mindent készen kapunk, minden a látszatról szól, mindenki megfelelési kényszerrel küzd, senki se akar várni, senki se akar szenvedni, senki se akar küzdeni, ezért is nehéz megértetni bárkivel a 0-30 köztiek közül, hogy ha nem vagy képes kiállni magadért elvesztél, hiába lesz majd a fél ország a haverod, a végén mit fogsz visszatekerni magadnak, amikor életed filmje lepereg előtted, hol leszel te és hol lesznek azok a dolgok, amelyekért érdemes volt élned ?

De egyre inkább kezdek egyik haverom mondata felé hajlani : “ Akinek van esélye megérteni, az megérti magyarázás nélkül is. Akinek meg nincs, az úgyse érti meg, akármennyi magyarázás mellett is. “