Miért mindig a "kisebbséghez" kell alkalmazkodni? Miért csak az egyik félnek kell alkalmazkodni?

Hát én férfi vagyok, magyar, fehér bőrű, keresztyén, heteroszexuális, nem vegetáriánus, testileg és mentálisan ép, értelmiségi családbeli...

Száz éve óriási szerencsém lett volna ezzel :)

Persze nem azt mondom, hogy aki "más", azt ki kéne rekeszteni, de a fordított diszkrimináció is bosszantó...

Hát igen. Nem is értem, miért nem fogadják el az emberek, ha mások a hitük/étkezési szokásaik miatt piszkálják őket.

Tulajdonképpen az "alkalmazkodás" annyit takar csak, hogy nem szólok be valakinek, mert mondjuk buddhista. Persze nyilván az olyan ember, aki direkt keresi ezeket, hogy kipécézze magának, aztán jól felháborodhasson azon, mégiscsak az ő nézetét vallják többen (tahát nyugodtan beleköthet a kisebbségbe), az persze, hogy kényszernek érzi az "alkalmazkodást".

Ha bírálod és kritizálod őket, ne csodálkozz, hogy a többség agresszív lesz. Azt mégis miért kéne elfogadniuk, nos?

Pedig ez: "azokat nem lehet megsérteni" kb. mintha azt takarná, te meg akarod őket sérteni.

Én mégis hogyan hozzák fel a témát?

Szerintem ez kétirányú, nekik is tiszteletben kell tartaniuk a többséget, csak a többség ilyen jellegű problémája hangosabb, mint a kisebbségé. :)

Arra gondolok, hogy ha mondjuk 9 keresztény és 1 muszlim van egy szobában, akkor mind toleráns a másikkal. De ha 9 keresztény problémázik emiatt, az hagsúlyosabb, mint az egy muszlim zsörtölődése. :)

Több dolog is összemosódik itt.

A kisebbséghez alkalmazkodni annak "kell", aki ehhez kényszert érez. Én nem érzek ilyen kényszert, mégis jól megvagyok a legtöbbjükkel (vegyük észre: nem mindegyikkel).

Ha két, valamilyen tulajdonságban eltérő csoport kapcsolatba kerül, mindenképpen felvetődik, mit kezdjenek az eltéréssel. Némely eltérés érdektelen, mert nehogy már probléma legyen abból, ha az én szemem kék, a szomszédomé barna. Ha mégis van probléma, ott nem a szemmel van baj, hanem az aggyal. Más eltérések összehangolást igényelnek. Ha én trombitás vagyok, gyakorolnom kell, a szomszéd meg aludni szeretne. Nem esik csorba a hiúságomon, ha akkor trombitálok, amikor nincs itthon, viszont ő egyes számomra fontos eseteket (fontos fellépés) elfogad, és nem teszi szóvá, ha a délutáni pihenését zavarom. Ezt a magatartásformát empátiának hívják. Itt tehát mindkét fél alkalmazkodására szükség van, talán a zavaróbbéra jobban. De szó sincs kizárólag az egyik fél alkalmazkodásáról, azt inkább zsarolásnak hívnám. Ha ebben problémák adódnak, itt is az eltérést az agyban keresném, nem másutt.

Többségi csoportok szokásaikat szeretik normának tekinteni, pedig azok csak az ő számukra normák. Ezért azt képzelik, hogy a kisebbségnek kell alkalmazkodni hozzájuk. Ez óriási tévedés. Alkalmazkodni az embereknek egymáshoz kell. A zavaróbb szokásnak jobban, mert így tud egyensúlyt teremteni. A többség nem fitogtatja az erejét, a nagylelkűségben is többséget kell mutatnia, de nem mindenáron, és ezzel a kisebbség nem élhet vissza.

A kérdésbeli példák szerint: keresztény közösség nem kényszeríthet egy muzulmán kisebbségi közösséget hite feladására, vagy a hite gyakorlásáról való lemondásra (és persze megfordítva is). Ha megteszi, visszaél erőfölényével. A kisebbség pedig úgy él vissza ezzel, hogy a szükséghez képest erőteljesebben mutatja szokásait (imaszőnyeget leteríthetünk a járdán egy fa tövében, nem kell a sugárút két sávját lefoglalva tenni). A húsebvők akkor élnek vissza, ha nincs vegetáriánus étel is az éttermekben, a vegetáriánusok meg például akkor, ha külön díszes étlapot követelnek a kettő darab fogás számára.

Mindenről lehet beszélni a másik érzéseinek tiszteletben tartásával. Ha a másik érzését semmibe véve beszélünk, vagy soha nem engedünk beszélni, az a helyzettel való visszaélés, és szerény agybéli képességeknek tudható be mindkét esetben.

Igazad van. Én vegetáriánus vagyok, de remélem, hogy nem kerül szóba, mert azonnal atonosítanak az "úúúristeeeen, hogy bííírod megenni, mit érezhet szegény állat" típusú vegetáriánus "nőkkel", és ég a pofám.

Ezekhez a primadonnákhoz (és hím megfelelőikhez) még annyira sem érdemes csatlakozni, hogy vitapartnerek vagyunk.

De a kérdésre válaszolva: azért, mert a többségben van ennyi érzelmi intelligencia.