Lelkiismeretfurdalás jogosan?

Olyan helyen nőttem fel, ahol sok cigány van és akaratlanul is velük töltöttem a gyerekkorom 90%-át. Voltak barátaim is, akiket leráztam, mert arra gondoltam, hogy ha ezt az életet folytatom, akkor soha nem tudok feljebb törni.

Sokat gondolok rájuk és valahol hiányoznak is, és haragszom is magamra, hogy ezt tettem, egy kicsit megbántam amit tettem, de mindig sikerül elfojtanom ezt az érzést magamban mert arra gondolok, hogy másképp nem sikerült volna főiskolára bejutnom és stb. Tehát úgy mond megjött az eszem de mégis hiányoznak a régi gyerekkori barátaim. Akik valljuk be, nem értelmiségiek, még csak nincsenek is közös témánk mostanra, néhányból bűnöző lett vagy szegény maradt.

Én nem lenézni akarok senkit, egyszerűen csak a saját életemet akarom egy szinttel feljebb tenni, és persze a gyerekeimet nem akarom úgy látni mint ahogy én nőttem fel.

Szóval ez szerintetek nagyon nagy önzőség volt? Vagy ettől fejlődőképes az okos ember?