Nemrég meghalt egy barátnőm! Képtelen vagyok feldolgozni!?

Én nem mondom azt, hogy a barátnőm tökéletes volt, de ha valamit, akkor a közlekedési szabályokat igen is betartotta, én is beszoktam. A felelősségtudat nagyon is megvolt benne.

Sosem ült autóba részegen, vagy ha rizikósnak látta a megérkezést, ergo mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy bármiben is hibás volt itt.

A gyorshajtó, ittas sofőrt pedig rohadtul nem tudom sajnálni. Azzal, hogy az ember jogosítványt kap a kezébe szoruljon bele annyi felelősségtudat és empátia, hogy nem b*sz így kis másokkal, már bocsi. (Más az, ha az ember önhibáján kívül okoz balesetet!) Őszintén reméltem is hogy túléli és azt is remélem, hogy számára az lesz a legnagyobb büntetés, hogy azzal a tudattal kell leélnie az életét, hogy valakinek a halálát ő okozta a felelőtlensége miatt!

Igen, örülök hogy élek! Ez önzőség? Akkor legyek önző! Mivel lett volna jobb, ha meghalok én is? Most nem fájna nekem annyira, talán ennyivel... Miért ne lehetnék hálás a sorsnak, vagy istennek, vagy bárkinek azért, hogy engem megvédett? Miért ne örülhetnék az életemnek? Ettől függetlenül pedig miért ne lehetnék mérhetetlenül elkeseredve a barátnőm miatt? Miért ne kérdezhetném meg, hogy őt miért vitte el a sors és engem mi a frászért nem?? Őt miért nem tudta senki és semmi megvédeni?

Nem kívánom senkinek azt, amit átéltünk a gyászoló családdal és barátokkal. Ilyen hirtelen és értelmetlenül meghalni egy fiatal, célokkal teli lánynak egy idióta miatt, borzalmas és igen, engedtessék meg, hogy ilyenkor végig gondoljam én is az életemet, hogy mennyire mulandó is ez az egész és mennyire pillanatokon múlik minden!? Ha ezért szánalmas vagyok, akkor az vagyok...

A normális válaszokat nagyon köszönöm! Igyekszem feldolgozni.

Gondolt volna erre akkor, amikor ittasan ült autóba és még mellé hajtott is, mint az őrült... Nem tud megérinteni, szenvedjen. A "vígan folytatja életét" pedig nem álszent duma, ez arra vonatkozott, hogy ő él és élni is fog még egy darabig, ami nem fair a vétlen sofőrrel szemben. Nem kell kiforgatni a szavaimat!

Mint elmondtam én élek és ennek örülök is, nem tudom hogy jön ez a képbe, én nem voltam a baleset részese! Még friss az eset, de sosem lesz semmi olyan, mint azelőtt. Ő a második olyan barátom, aki értelmetlenül hal meg más önzősége és hülyesége miatt. Nehéz felfogni és feldolgozni is ezt, igazán talán soha nem is fogom. Mindennap autózom és mindennap kétszer járom meg azt az utat, ahol a barátnőm meghalt. Minden áldott alkalommal amikor autóba ülök a baleset óta, először mélyen magamba nézek, hogy az elmúlt időszakban bántottam-e meg valakit, beszéltem-e csúnyán valakivel, voltam-e lekezelő, flegma, hogyha nem érnék soha többé már haza, akkor ne hagyjam itt egy szerettemet sem azzal a tudattal és fájdalommal, hogy haragban váltunk el és nem volt időnk megbocsátani egymásnak.

Rengeteg minden megváltozott. Sok rokonomat vesztettem már el betegségben, öregségben, még öngyilkosság miatt is, azt is nehéz feldolgozni, de amikor egyik pillanatban még telefonon nevetgélsz valakivel, majd néhány óra múlva az édesanyja hív zokogva, az mindent megváltoztat...