Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet feldolgozni, hogy...

Hogy lehet feldolgozni, hogy a másik sokkal, de sokkal sikeresebb a karrierjében?

Figyelt kérdés

Az enyém egészségügyi okok miatt derékba tört, most szenvedek. Amihez értek, azzal nem foglalkozhatok, máshoz meg nem igazán értek, és csak egy érettségim van (művésznek készültem, olyan végzettségem van, de minek, gépelni is alig tudok, nemhogy hangszerhez ülni..).

Most állást keresek már hetek óta és semmi, egy vacak interjúra se hívnak be. Talán protekcióval összejön egy félállás, ahol 50 ezret keresek.

Ehhez képest a párom most is interjúzik. Van munkája, mégis mindig megkeresik. Az utóbbi időben ráállt arra (mivel szereti a mostani munkahelyét), hogy úgy indít, hogy első körön leszögezi, hogy nettó 500 ezer alatt esélytelen, hogy váltson, szóval akkor ne rabolják egymás idejét. És ennek ellenére behívták.

Persze örülök neki, meg valahol ez nyilván nekem is jó, mert például nem kell azon aggódnom, hogy mit egyek, amíg nincs munkám.

De nagyon zavar a köztünk lévő különbség. Ő szépen lépked fölfelé a ranglétrán, én meg egy helyben toporgok és ha találok is munkát, körülbelül recepciósnak lennék jó, onnan meg nem nagyon van előrelépés. Az, hogy sikerül a pályámra visszatalálnom, egyre kevésbé valószínű, no meg lassan ki is öregszem.

Hogy lehet az ilyen különbségen túllépni? Borzasztóan elkeserít és ez a kapcsolatunk rovására fog menni.


2013. márc. 20. 19:47
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
81%
Miért nem tanulsz? Más irányban is képezhetnéd magad, máris behozhatnád a "hátrányt". Nem fog a semmiből az öledbe hullani egy jó állás, azért tenni kell.
2013. márc. 20. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Autodidakta módon tanulok és tanultam sok mindent. Elkezdtem egy főiskolát is, de még van belőle egy évem hátra. És igazából ahogy elnézem, ezzel se nagyon fogok tudni mit kezdeni, elmehetek közalkalmazottnak és csókolom. Ezt nem mondanám se hivatásnak, se karriernek, maximum lesz egy munkám, amiért pénzt kapok amiből szűkösen megélek.


De közben ott van ő, aki imádja, amit csinál és értékelik is és meg is fizetik és reggelente örömmel megy dolgozni... csúnya dolog, de annyira irigylem! :(

2013. márc. 20. 20:01
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Én is irigylem egy kicsit a párom azért, hogy neki van egy biztos munkahelye, bár ő nem keres annyira jól, de biztos a jövedelme, jól kijön a munkatársaival, én meg sehol nem találok egy normális állást. De nem sajnálom tőle és nem is zavar a különbség, csak sokszor gondolok rá, hogy nekem is lenne valami hasonlóan stabil (már amennyire valami stabil a mai világban) munkám. Engem inkább az anyagi vonzata zavar, hogy így most nehezebb a megélhetésünk.
2013. márc. 20. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
78%

Akkor tanulj valamit, ami piacképes. Vagy indíts vállalkozást olyan témakörben, ami érdekel, vagy amihez értesz (ha megtanulod).


A sikeres emberek legfontosabb tulajdonsága, hogy nem ül tétlenül és sajnálja magát, hanem keresi az újabb és újabb lehetőségeket.


Csakis rajtad áll, hogy néhány év múlva te is ott tartasz, ahol ő, vagy tovább siránkozol a "sorsod" miatt, amit ténylegesen te alakítasz.

2013. márc. 20. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Nő vagy?

Most voltam egy munkaerőpiaci programban, és a résztvevők 90%-a nő volt. Úgy látszik, a nőket jobban sújtja a munkanélküliség. Diszkrimináció van.

Én se kapok meg még egy olyan munkát se, amit a kisujjamból kiráztam volna már 8 évesen is...

2013. márc. 20. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

No meg a karrierjét senki sem úgy kezdi, hogy 500 ezres fizetést kap.


Eleinte kevés fizetésért dolgozik a ranglétra alján és onnan szép lassan feldolgozza magát magasabb pozícióba és jobb bérsávba.


A főnököm tipikusan ilyen ember. Gyakornokként kezdett, aztán rengeteg munkával 10 évvel később már ügyvezető lett egy pénzügyi cégnél. A munkájához 20 milliós autó jár és minden költségét fizetik. A fizetését nem tudom, de valószínűleg több, mint az én 1-2 éves keresetem összesen.

No, én pont ezért maradok bent mosolyogva este hétig majdnem minden nap, mert 10 év múlva pont ugyanitt szeretnék tartani.

2013. márc. 20. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
18%
7: Hát nem tudom, nekem az infós ismerőseim már diákkorukban ennyiért dolgoztak...
2013. márc. 20. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%

Talán az informatika az egyetlen. De nem mindenkinek fekszik az a terület. Ha egyáltalán nem köt le valakit, kínszenvedés megtanulni.


Viszont annyi terület létezik még, hogy elképzelhetetlen, hogy valaki ne találjon legalább 3-4-et, ami érdekli.

2013. márc. 20. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
81%

"Hát nem tudom, nekem az infós ismerőseim már diákkorukban ennyiért dolgoztak..."


Akkor jól átvágtak, egyáltalán nem jellemző, h diákoknak milliós fizetést adnak.

Az én infós ismerőseim is max 200-zal kezdték, de egy év múlva már 400 alatt nem nagyon álltak meg.

2013. márc. 20. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
67%

3 Ez egy kicsit kemény hozzászólás volt. Kb azt jelenti, hogy bocs, de csak tenyészÁLLATNAK vagy jó.


Kérdező, a párodnak az lenne a dolga, hogy tartsa benned a lelket, amég meg nem gyógyulsz és ne veszítsd el emiatt minden önbizalmad. Amúgy én is pont így éreztem magam anno a párom mellett, amég ki nem derült, hogy van olyan dolog, amiben én is jó vagyok, csak nem megy egyik napról a másikra, hogy valóra váltsam, tehát idő kell ér türelem.

2013. márc. 20. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!