Tényleg nem én lennék a hibás az életemért? Lentebb leírás

szóval alig van munkám, anno anya kidobott (féltékeny a mostohaapámra)albérletben kell élnem, alig élek meg, megyek a munkák után, mint az őrült, a barátom elhagyott, mellette nem is fejlődtem amúgy sehova, de szóval egyedül vagyok és folyamatosan pánikban ébredek reggel, h mi lesz holnap.

és most vettem észre, h mindenki más meg úgy dolgozik, hogy valójában sem gyűjtési, sem családalapítási tervei nincsenek, halál nyugodt egy nagycsomó srác/ffi, megvan mindenük én meg folyamatosan be vagyok sózva és parázok.

ki akadtam magamon. erre először életemben azt mondta valaki: "de mindez nem a te hibád"

eddig én erre még nem is gondoltam, hogy nekem alapból nehezebb az életem mint másoknak, akik anyuka mellett élnek pl és tudnak gyűjteni, vagy kapcsolataik vannak munkahelyekre, vagy már rég családosok, és nem kell a társkeresés gyötrelmein végig menniük, vagy esetleg nekik szórakozás a társkeresés. szóval nem én vagyok igazából akkora balfék, hogy nekem ebből semmi nincs meg, hanem csak nekem így dobta a gép...?más hogy látja, vagy a saját életét hogy látja?